A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) továbbra is kiáll Magyarország olimpiai pályázata mellett – olvasható a szervezet honlapján hétfő este közzétett állásfoglalásban.

"Vannak nemzeti ügyek, amelyek politikától függetlenek kellene, hogy legyenek!"

- tudatta Borkai Zsolt, a MOB elnöke.

"A Magyar Olimpiai Bizottság független köztestület, ezért is kezdeményezte még az olimpiai és paralimpiai pályázati folyamat legelején valamennyi parlamenti párttal az egyeztetést arra vonatkozóan, hogy közösen álljanak Magyarország olimpiai és paralimpiai pályázata mellé. Ez akkor a MOB székházában senki számára nem volt kérdés, mindenki egy emberként sorakozott fel mögötte, mindenki érezte, hogy vissza nem térő lehetőségről, és össznemzeti érdekről van szó"

- közölte.

Borkai szerint nem korrekt a pályázat utolsó szakaszában kihátrálni abból az együttgondolkodásból, amely a Momentum Mozgalom elindulása előtt jellemezte a magyar politikai pártokat.

"Ellenzéki politikusok emeltek szót az olimpiarendezés mellett, és a pártok politikától függetlenül alkottak ebben a kérdésben sportszerű csapatot"

- mondta a MOB elnöke.

Borkai azt is megjegyezte, a Momentum Mozgalom politikai hasznot akar kovácsolni a népszavazásból.

"Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a téma kapcsán szerzett ismertségüknek köszönhetően most azonnal párttá alakulnak. Szomorú, hogy mindehhez egy nemzet álmát, egy nemes ügyet, az olimpiát használták fel eszközül, óriási szívességet téve ezzel két vetélytársunknak, Párizsnak és Los Angelesnek. Ezzel ténylegesen Franciaország és az USA mellé álltak, így ebben a nemes küzdelemben önös érdekeikért háttérbe szorították saját nemzetüket"

- mondta Borkai Zsolt.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
hát nem könnyű a fejőstehéntől elválni! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Nemzeti ügy, ami pártpolitikától független kell hogy legyen és pont ti viszitek bele a politikát, te retek. Ez nem úgy lett volna tisztességes - tudván hogy Európa egyik legszegényebb országa vagyunk -, hogy megkérdezitek egy népszavazáson a népet, hogy akarják-e, vállalják-e egy olimpia megrendezésének terheit? Nektek ez nem más, mint milliárdok lenyúlása. Szartok ti a népre, meg az országra is. Mocskos tetű.
namihami
Azért a fizetésért, amit a Borkai leszakít, én is kiállnék az olimpia mellett. Van annyi pénz, amennyiért ilyen nagy a meggyőződés.
verőce21
Akik aláírták, népszavazást akarnak.
Többet nem tudhatunk.
Nagy tétje nincs a népszavazásnak, mert a győztes pályázathoz úgyis szükséges a társadalom támogatása. Így talán pár hónappal hamarabb kiszállhatunk. Ha viszont a többség támogatja, akkor az erősíti a pályázatunkat.
JAJMÁR
Szondázzák a népet:vonják vissza a pálxázatot, vagy írják ki a népszavit, netán az egész országban, v. Csak Bp.-en... Közben észérvek helyett az érzelmekrehatni,
JAJMÁR
Bocs, folyt: érzelmekre hstni, bűtudatot keltve! Keresik, hogy buknak kisebbet... Á, ebbe nincs politika. !
Hihetetlenül butának nézik az embereket! képmutató banda!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.