Keddre virradó éjjel, 52 évesen hunyt el Burger Barna. Habár Orbán Viktor személyi fotósaként ismerték a legtöbben, munkássága sokoldalú volt.

2015-ben diagnosztizálták nála az ALS nevű, izomsorvadással járó betegséget, az orvosok azt mondták, legfeljebb 2-5 éve van hátra. Betegségéről őszintén beszélt interjúkban.

Elhunyt Burger Barna fotóművész

A Cosmpolitantől Esterházy Péterig

Burger 18 éves kora előtt elsőosztályú focista volt, 1990-től lett hivatásos fotós. Szabadúszó volt, dolgozott az Elle magazin, a Playboy, a Cosmopolitan, az FHM felkérésére, tucatnyi könyve jelent meg.

Íróportré sorozatot is készített, többek között Esterházy Péterről vagy Kertész Imréről is. Számos kiállításon mutatták be fényképeit, Magyarországon kívül egyebek között New Yorkban, Berlinben.

Hosszú éveket át fotózta Orbánt

1993 óta fényképezett a Fidesznek, illetve a kormánynak, Orbán Viktor miniszterelnök személyi fotósa volt. 23 éven keresztül fotózta hivatalos programjain Orbán Viktort.

Erről nyilatkozta a Heti Válasznak, hogy „Mindenképpen kell szimpátia hozzá, ennyi ideig nem is lehet együtt lenni valakivel anélkül, hogy jól éreznéd magad vele. Szerettem csinálni, és büszke vagyok rá." Burger Barnától Facebook-posztban búcsúzott Orbán Viktor is.

Kékvándor

A 2013 májusától 2014 novemberéig bejárt Országos Kéktúra gyökeresen változtatta meg Burger Barna életét. Az 1120 kilométeres, Írott-kőtől Hollóházáig tartó túra során közel tízezer képet készített.

Az izomsorvadást 2015-ben diagnosztizálták nála. Kékvándor című, a kéktúra bejárását dokumentáló tavalyi kiállításának megnyitóján már kerekesszékben vett részt.

Számomra, aki minden héten utaztam, most beszűkült a világ erre a nyugágyra, ez az egész univerzum, és teljesen jól elvagyok. Ez a lehető legkíméletlenebb betegség, mert azelőtt meghalsz, hogy eltemetnének. Nagyon nehéz, de sokat segít, egy csomó mindent tanultam általa. Fél éve itt ülök, és nyilván azt gondolom, hogy meg fogok gyógyulni valamilyen szinten. […] Máshogy látom az életet. Nagy eredmény például, hogy végigjártam a Kéktúrát, tök jó volt. Azt gondoltam, hogy még megyek egy párszor.

(mno)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
"Elhunyt Burger Barna fotóművész"
Ez mért hír?
Családnak tragédia másnak meg nem igen mond semmit.
1magyar
A mi korosztályunk nem éri el a nyugdíjat - ennyi tanulsága van azért.@magyarbakancs:

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.