Csaknem kéttucatnyi magyarországi településen összesen több mint egymillió forinttal károsított meg bolti eladókat három szlovákiai magyar férfi, akik ellen Zalában emeltek vádat készpénzes csalássorozatuk miatt.

A módszerük az volt, hogy egyikük nagycímletű bankjegyet adott át fizetéskor az eladónak, a vásárlás után azonban visszakérte a pénzt azzal, hogy mégis van nála kisebb címlet, felváltja vele a nagyobb bankót. Ilyenkor azonban a kisebb címletekből kevesebbet tett le a pultra, s miközben a pénzt az eladó átszámolta, a visszakapott nagyobb címletű pénzt a vádlott elrakta.

Miután az eladó a számoláskor észrevette, hogy kevesebbet kapott, a csaló kiegészítette a pénzt a pontos összegre, de rögtön mellé is tett még egy nagyobb címletű pénzt. Ezzel a trükkel a már zsebre rakott összeg kétszeresét kérte el az eladótól azzal, hogy így vált fel neki egy még nagyobb címletet, s mivel a pénztáros már csak az előtte fekvő összeget látta, át is adta a nagyobb bankót.

A megtévesztett eladóktól ezzel a módszerrel ötezer forint helyett tízezret szereztek vagy tízezer helyett húszezret, de képesek voltak annyira elterelni a figyelmüket, hogy nem egy esetben ezzel a trükkel egymás után többször is becsapták ugyanazt a pénztárost.

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a három elkövető 2012 novemberétől 2013 decemberéig 23 magyarországi településen összesen 38 üzletben követte el ezeket a csalásokat. Szegedtől Budapesten át Győrig és Egertől Ajkán át Nagykanizsáig alkalmanként általában néhány tízezer forinttal csapták be a rászedett eladókat, de volt olyan eset, amikor 110 ezer forinttal károsították meg a becsapott pénztárost.

Az összességében több mint egymillió forintos kárt okozó három szlovákiai magyar ellen különbözőképpen minősülő csalások miatt emeltek vádat. Ketten közülük – öthónapos előzetes letartóztatás után – szabadlábon védekeznek, harmadik társuk azonban ismeretlen helyen tartózkodik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.