Kámory éppen arról beszélt, hogy szerinte hazugság, amit a 444 írt róla ebben a főként róla szóló cikkben, tehát hogy 800 millió forint készpénzt vett volna fel ugyanarról a számláról, amiről Tarsoly Csaba az ügyészség szerint másfél milliárdot emelt le az évek során. A bírónő sorozatos kérdései hatására fogta magyarázkodóra a treasury igazgató..„Én sejtem azt, hogy mi van itt, mi lehet itt a dolgok mögött. Teljesen egyértelmű. Azt akarják egyesek kihozni, hogy én valami őrült nagy pénzösszeget kaptam. De ez nem igaz. Olyan hazug pletykát terjesztenek el, hogy Kámory Ferencnek milliárdjai vannak, egymilliárdja van, és megjelent ebben a nagy leleplező riportban, hogy nyolcszázmillió forint készpénzt vettem fel...”A bírónő erre mondta, hogy Kámory itt most nem vádlott, őt a legkevésbé nem érdekli, hogy mi van újságokban, az újságírók is csak teszik a dolgokat, ők viszont térjenek vissza a tárgyra, Kámory történetére a Quaestor-ügyről.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bakegya
Ennek a Kámorynak is jár egy lovagkereszt,de ha más nem is,egy dohánybolt mindenképpen!!!-
KI FOG DERÜLNI-ÉRTÜNK LOPOTT Ő IS, MINT (templom egere)DICSŐ MINISZTERELNÖKÜNK LEGJOBB BARÁTJA, MÉSZÁROS ZSENI-FÖLDMÍVELŐ,GÁZBÚVÁR-MÉDIA-ÉS SZÁLLODAGURU!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.