Hiába csökkent a várólistán szereplő betegek száma az elmúlt több mint fél évben, ennek ellenére a várakozási idő emelkedett – ez derül ki a Nemzeti Egészségbiztosításialap-kezelő (korábbi nevén OEP) adataiból, amelyekről a Magyar Nemzet írt.

Az adatokból kiderül, hogy míg tavaly júliusban 32 704 beteg várt műtéti ellátásra, addig idén februárban már csupán 27 758 páciens szerepelt a listákon, de így is romlott az érintettek helyzete a várakozási időt tekintve.

Például a gerincstabilizáló műtétek esetében idén februárban már egy évnél is hosszabb, 399 napos volt az átlagos várakozási idő, miközben ugyanez tavaly júliusban még 354 nap volt. Ez jelenleg 687 beteget érint, ők akár egy évig is kénytelenek elviselni az állapotukkal járó fájdalmakat, mielőtt megműthetik őket.

Az érintetteknek legtöbbet a Dél-Dunántúlon kell várniuk, ott átlagosan 671 nap telik el a beavatkozásig, míg a legjobb helyzetben jelenleg a dél-alföldi betegek vannak, ott mindössze négy nap után lehetséges a műtét. A várakozók száma is jelentősen eltér: míg a Dél-Dunántúlon 249-en, addig a Dél-Alföldön mindössze 11-en vannak a listán. Ám nem csupán a várakozók száma befolyásolja a műtétig eltelt időt. A legtöbb várakozó (352) Nyugat-Közép-Magyarországon van, esetükben azonban már 173 nap után elvégezhetik a gerincstabilizáló műtétet.

A korábbi évekhez hasonlóan most is a már rutinbeavatkozásnak számító szürkehályog-műtétre várnak a legtöbben, 9964-en. Bár a várakozók száma a 2016. júliusi adatokhoz képest 1413-mal csökkent, az átlagos várakozási idő továbbra is épp ugyanannyi, 104 nap. Közép-Magyarországon viszont átlagosan 37 nap után kerülhetnek sorra a betegek, míg a Nyugat-Dunántúlon 113, az Észak-Alföldön 105, Észak-Magyarországon pedig 55 napot kell várni.

A térd- és csípőprotézis-műtétek esetében 2013-hoz képest több ezerrel csökkent a várólistán szereplők száma és az átlagos várakozási idő is, de a tavalyi adatokhoz képest nézve hiába csökkent a térdprotézisre várakozók száma, az átlagos várakozási idő eközben 387-ről 410 napra emelkedett. A csípőprotézis esetében is kevesebb a várakozó, miközben várhatóan 344 nap után kerülnek sorra a betegek a tavalyi 311 nappal szemben.

A szakértők szerint az átlagos várakozási idő a legtöbb esetben nem csupán a listán szereplők számától függ. Befolyásoló tényező lehet az elérhető orvosok száma és leterheltsége, a tárgyi feltételek, a műtőhasználati korlátok és a finanszírozási problémák is.

Fontos, hogy a betegek kérhetik, hogy más kórházban műtsék meg őket, ha ott hamarabb sorra kerülhetnek.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Edmond Dantes
@Desischado: Azt hiszem,hogy a Fidesz úgy gondolkodik,hogy a maga pajzsmirigy műtétjét nem fogja megnézni kétszáz néző,mint a Felcsút-Gyirmót meccset,sőt még szotyolát sem köpködhetnek a műtőben,tehát egyértelmű a fotossági sorrend.Én más magyarázatot nem találok.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
hemami
Elkeserítő, hogy szükség esetén milyen elképesztően hosszú ideig kell várni a segítségre . Korábban, amig a saját bőrömön nem tapasztaltam meg, el sem tudtam képzelni, milyen pokolian tud fájni egy térdizület betegsége, hogy az embernek az élettől is elmegy a kedve. Nálam egyelőre nem merült fel a műtét lehetősége, de nagyon úgy néz ki, hogy esetleg nem tudom megúszni. Az ember próbálkozik mindenféle kenceficével, mágneses kütyüvel, de igazából egyik sem segít hosszabb távon. Mindenkit mentsen meg a jó Isten, hogy komolyabban rászoruljon a magyar egészségügyre !
CsipkeRózsa
Mindenre nem juthat, vagy stadionok, vagy egészségügy.
Edmond Dantes
Engem mindig feldühít,amikor a várólistán szereplő betegek számának csökkenéséről áradoznak.
Közvetlen tapasztalatom van arról,hogy a magánrendelők és klinikák várólistája viszont növekszik.Persze itt napokról,maximum egy-két hétről van szó.És nem azért,mert a lakosság olyan gazdag,hanem azért mert az emberek a megtakarításaikat is hajlandók beáldozni,ha a családjuk tagjainak egészségéről van szó.Fizetik,fizették az egészségügyi járulékot,most pedig kapnak egy lezüllesztett ellátást.Legalább azt intéznék el,hogy a magánrendelők számlájának egy részét fizesse az állam,a befizetéseinket elismerendő.Nem húznám rá a problémát a Fideszre,de hogy tovább rombolták a rendszert,ugyanakkor látjuk azt a felháborító pazarlást,fényűzést,amit gátlástalanul művelnek.Arról nem beszélve,hogy a külföldre távozott magyar is tehermentesíti a rendszert.Úgy,hogy fogják be a pofájukat!
Desischado
@Edmond Dantes: Pontosan. Nekem pajzsmirigy műtétre kellene mennem, de az új, korszerű eljárást szeretném, azt viszont nem támogatják! Hogy rohadnának meg! De a stadionok fontosabbak, ugye?
papa.49
Viszont a hazudozásban KIVÁLÓAN TELJESÍTENEK A FIÚK!!!
gyuszipapa587
A váró listák sajnos azért rövidebbek mert meghalnak a páciensek mielőtt sorra kerülnének !!!
Edmond Dantes
@Desischado: Azt hiszem,hogy a Fidesz úgy gondolkodik,hogy a maga pajzsmirigy műtétjét nem fogja megnézni kétszáz néző,mint a Felcsút-Gyirmót meccset,sőt még szotyolát sem köpködhetnek a műtőben,tehát egyértelmű a fotossági sorrend.Én más magyarázatot nem találok.
kukac50
Májusra van CT időpont. Sok vagy kevés?
papa.49
@kukac50: Az rengeteg, a CT egy,két napon belül kéne megcsinálni, mielőtt késő lenne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.