Nyolcmilliárd forintos keretösszeggel hirdettek meg közösségfejlesztésre felhasználható pályázati forrást egyházi és civil szervezetek számára az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Székesfehérváron.

Soltész Miklós elmondta, hogy február14-én jelent meg a pályázati felhívás, az első beadási időszak március 30-tól április 18-ig tart. Az egyházak és a civilek külön-külön nem, csak közösen adhatnak be pályázatot, egyenként 25 millió és 50 millió forint közötti összegekre.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a központi régió (Budapest és Pest megye) kivételével minden régióból pályázhatnak az érintettek.

Schanda Tamás, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a pályázat révén az érintett szervezetek hatékonyabban elláthatják feladataikat, amelyek között szerepel a társadalmi különbségek csökkentése, a rászoruló rétegek felemelése, számukra az esélyek megteremtése.

Az államtitkár közölte, hogy összesen 160-320 pályázatot várnak. Mint mondta, az elnyert pályázatok megvalósítási ideje 24-48 hónap lehet, ami hosszú távú, stabil projekteket eredményezhet, és ezek a lezárásukat követően akár tovább is működhetnek.

A pályázatok százszázalékos támogatási intenzitásúak, tehát önrészt nem igényelnek, és a projektek elején 50 százalékos előleget is kérhetnek a nyertesek a megvalósítás elindításához.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ja NER-seknek, meg persze a szélhámosoknak
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
ja NER-seknek, meg persze a szélhámosoknak
papa.49
Folyik a szavazatok ,,elővásárlása,,!!!
CsipkeRózsa
Sőt, ha a pályázatban vállalt cél nem valósul meg, visszafizetni sem kell semmit.
Nessy
nem lehetne, hogy az egyházakat a híveik támogassák?
papa.49
@Nessy: Akkor lennének igazán nagy szarban, nem jutna a ,,miseborra,, se!!!
quadrocopter
Egy milliárd a katolikus, 1 mrd. a reformer egyháznak, 4 mrd. meg a Cöf-nek és még az Eltolcsy "civil" alapítványoknak is jut!
vitriol
az egyházakat azért kell dotálni, mert a papok a szószékről erkölcstelen győzködést visznek végbe minden választás előtt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.