Rétvári Bence Emmi-államtitkár szerint egyre népszerűbb e-napló rendszer az iskolákban, a 2016/2017-es tanévben már 1099 intézmény állt az elektronikus rendszerre, 35 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-nek elmondta, a rendszer a tanárok visszajelzései alapján érezhetően megkönnyíti és lerövidíti a tanárok félévi és év végi adminisztrációs terheit, emellett a szülők számára is naprakész információkkal szolgál.

Az e-napló feladata, hogy helyettesítse a papíralapú dokumentációt az oktatásban, így a tanulók értékelése gyorsabban, egyszerűbben és hatékonyabban is zajlik. A tanulók eredményeit a tanárok határidőre vezetik fel a digitális felületre, így a szülők a jelszóval védett oldalon keresztül könnyen hozzáférhetnek a gyerekek jegyeihez – ismertette Rétvári Bence. Hozzátette: a pedagógusoktól is elvárja a jegyek rendszeres felvezetését, ami a papíralapú napló használatánál nem volt ilyen átlátható.

Elmondta még, hogy az új e-naplóba a diákok jegyein kívül az igazolt és igazolatlan hiányzások is bekerülnek, sőt, az óra eleji hiányzott perceket is összeadja magától az e-napló.

Mindezek mellett Rétvári Bence elmondása szerint a szülő az iskola bármely tanárának írhat üzenetet a rendszeren keresztül, így a pedagógusok és a szülők kényelmesebben és hatékonyabban kommunikálhatnak.

A kormány célja, hogy az iskolákban minél jobban kihasználják a korszerű technikai lehetőségeket – hangsúlyozta az államtitkár.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

glorianna
@CHEWBACCA: Pontosan 19 évvel ezelőtt, egy vidéki (megyeszékhely :)) szakközépiskolában - legyőzve jónéhány tanár ellenállását - bevezették az e-naplót. Mellette kellett vezetni a papíralapút is, mert az volt a "hivatalos". Egyetlen tanév elég volt ahhoz, hogy igen lelkes híve legyen mindenki - tanár, szülő, diák - az e-naplónak. És igen, ehhez az kellett, hogy legyen internet és számítógép. A sulinak volt, sőt, arra is volt energia + ember (társadalmi munkában),, hogy a szülőknek megmutassák, hogyan lehet akár egy netcaféból belekukkantani a gyerek teljesítményének dokumentumaiba.
Az már egy következő történet, hogy igazgatóváltást követően elhalt az egész, és lett megint papírnapló magában :(
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Azért nem mindig működik tökéletesen. Többször is panaszkodtak a tanárok a hibákra.
természetes, hogy nincs mindenhol! Internet, számítógépek nélkül nem igen tud működni.
glorianna
@CHEWBACCA: Pontosan 19 évvel ezelőtt, egy vidéki (megyeszékhely :)) szakközépiskolában - legyőzve jónéhány tanár ellenállását - bevezették az e-naplót. Mellette kellett vezetni a papíralapút is, mert az volt a "hivatalos". Egyetlen tanév elég volt ahhoz, hogy igen lelkes híve legyen mindenki - tanár, szülő, diák - az e-naplónak. És igen, ehhez az kellett, hogy legyen internet és számítógép. A sulinak volt, sőt, arra is volt energia + ember (társadalmi munkában),, hogy a szülőknek megmutassák, hogyan lehet akár egy netcaféból belekukkantani a gyerek teljesítményének dokumentumaiba.
Az már egy következő történet, hogy igazgatóváltást követően elhalt az egész, és lett megint papírnapló magában :(
human
Egy időben bármilyen e-naplo rendszert lehetett használni. Azt választott az intézmény ami számára a legjobban bevált. Aztán jött a fidesz és azt mondta, hogy csak egy rendszert lehet használni. Egy kalap szar volt. Volt, hogy megváltoztak az osztályzatok vagy teljesen szétakadt a rendszer pont évzáráskor. Nagyon hasznos lett volna, de egy rémálom volt a használata. A mostani rendszert már nem ismerem.
glorianna
@human: Addig reszelték, hogy most már eldöcög - de még mindig sokkal silányabb, mint sok egyedi progi volt :( Az nem gond, hogy egységesíteni akarják, de akkor tessék szabványt alkotni, aztán ami annak megfelel, annak legyen zöld útja. A mostani helyzet kicsit olyan, mintha M6-os jobbmenetes csavart Mo-n csak Mészáros Lölö gyárthatna.
CHEWBACCA
@glorianna: Igen, ismerős a szituáció! Nem egyedi eset, amit leírtál. Pedig egyszerű, korrigálható, jelszóval védett, stb.
human
@glorianna: Könyvelő programból is tucatnyi van az országban. Így van versenyhelyzet és mindenki a neki megfelelő kategóriát tudja megvenni. Ezek a programok a NAV által publikált leírás alapján teljesen szabványosan dolgoznak a NAV-al. Ezt meg lehet csinálni az e-naplo-val vagy az orvosi nyilvántartó rendszerrel is. Hangsúlyoznám, hogy a piaci verseny olcsóbb és jobb minőségű szolgáltatásokat teremt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.