A meglehetősen nehezen dekódolható nyilatkozatokra bármikor képes Szanyi Tibor pénteken beszélt arról a Fidesz-frakció háziblogjának, hogy szerinte a Momentum Mozgalmat akár a Fidesz is pénzelheti, Haris Éván keresztül. Az egész amúgy nem Szanyi Tibor agyából pattant ki, a fideszes blogszféra már hetek óta pedzegette, hogy szerintük a Momentum mögött Haris, az MSZP egykori választmányi alelnöke és a Bajnai Gordon-féle Haza és Haladás alapítója lehet. Szanyi ehhez csak annyit csavart hozzá, hogy rajta keresztül pedig a Fidesz finanszírozhatja a mozgalmat. Hogy ez a gondolat hogyan született meg Szanyi Tibor fejében, azt alighanem már soha senki nem fogja kibogozni. Mindenesetre erre az interjúra reagált Facebook-oldalán Haris, aki amellett, hogy jelezte, ügyvédhez fordul, és hogy Szanyinak érdemes lenne felkeresnie egy pszichológust, elmondta azt is, mivel bár valóban régóta figyelemmel kíséri fiatal szerveződések alakulását, valóban az átlagnál kicsit előbb találkozott a...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
A Fidesz,MSZP közösen tojt a gatyába a momentum megjelenésével.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
A Fidesz,MSZP közösen tojt a gatyába a momentum megjelenésével.
lampa laz
@Horizont: köszi nagyon jó, pár személy kivételétől eltekintve az egész baloldalra illik. Mi is itt sokszor leírtuk már, h kizárólag megélhetési politikusok lettek. 6 év alatt az égvilágon semmit sem tettek csak abban voltak jók, h a többi kispártot is szétzilálják, ezeknek eszükben sincs leváltani a fideszt és egyre inkább igaz, h háttéralkut kötttek egymással.
Csizmás Kond
@Horizont: ...te szerencséslenke...ha nem lennél belezúgva nem hoztad volna le külön a cikket...:))))
szaboria1
Szanyi is észre vehetné magát azért indították EU képviselőnek ne itthon zavarja a vizet a pátján belül. Amennyiben úgy érezte, hogy más mozgatja a Momentumt akkor minek gyűjtött nekik aláírást. Ezt nevezem én képmutatásnak.
Csizmás Kond
@Horizont: Értem én azt csak arra utaltam hogy nem volt elég a link hanem külön kiemelve itt az oldalon is leközölted...miért kell mindent sokszor elmagyarázni neked ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.