A Jobbik budapesti regionális igazgatója szerint nem teheti meg a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy "kukoricán térdepeltetéssel" fenyegesse a fővárost az olimpiarendezés meghiúsulása miatt, éket verve "az olimpiapárti vidék és az azt nem támogató budapesti emberek közé". Stummer János erről vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.

A sajtótájékoztató után az MTI-nek telefonon elmondta, Lázár János pénteken 1000 milliárd forint forrás elvonását "lebegtette meg" Budapesttől az olimpiarendezés meghiúsulása miatt.

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombaton megkezdte "a mosakodást" és azt mondta, nem született döntés még a felszabaduló pénzekről – jegyezte meg. A Jobbik képviselői ezért javaslatok sorát teszik a következő napokban, hogy mire lehetne költeni a forrást, "mielőtt a fideszes haverok szemet vetnének az egyelőre gazdátlan százmilliókra" – tette hozzá.

Stummer János szerint például az egészségügyi intézmények fejlesztésére lehetne költeni a pénzt. Tavaly év végén a kórházak a működési szempontból elengedhetetlen beszerzésekre nyújthattak be pályázatokat egy 15 milliárd forintos keretre, amelyet 54 milliárd forinttal "túlpályáztak" – ismertette. A Jobbik kikérte a nem nyert pályázatok listáját, ahol a pénznek "sokkal jobb helye lenne, mint Felcsúton vagy az új Puskás-stadionban".

Kiemelte egyebek mellett a Korányi-kórház elavult altatógépének cseréjét 10 millió forint értékben és a Szent János-kórház két röntgenberendezését 241 millió forint értékben.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A közpénzek lenyúlására kiváló alkalom az autópálya építés, ha már az olimpia építés megbukott. A Miskolc-Kassa közötti kapcsolatot biztosító magyar oldali M30-as 150 milliárd forintba kerül, de majd túlárazzák azt is mire befejeződik. Az Európai Számvevőszék szerint Németországban olcsóbban épülnek az autópályák, német bérek és német anyagköltség mellett. Kijózanító adat az is hogy, miközben a NOB az egész, gyakorlatilag egy teljes olimpiai programot lefuttató megaesemény költségvetését tokkal-vonóval 500 millió dollárban maximálta, az Új Puskás Stadion legújabb költsége, a 190 milliárd forint 654 millió dollárnak felel meg. Úgy tűnik, az ekkora stadionok ára csak a híresen korrupt keleti országokban tud Puskás-közeli szintre nőni és még nincs vége. A fidesz a közpénzek lenyúlására mindig talál megoldást.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Már miért is ne tehetné, hisz kedves szokása! Eddig még senki sem szólt neki, hogy ez nem szép dolog, csak simizték a fejét, hogy ügyes! =))
Lepényleső
A vidékiek támogatták az olimpiai megrendezését? Valaki kérdezte ezt tőlük,vagy rájuk van
sütve,mint a billog?
Eladott Ország
A közpénzek lenyúlására kiváló alkalom az autópálya építés, ha már az olimpia építés megbukott. A Miskolc-Kassa közötti kapcsolatot biztosító magyar oldali M30-as 150 milliárd forintba kerül, de majd túlárazzák azt is mire befejeződik. Az Európai Számvevőszék szerint Németországban olcsóbban épülnek az autópályák, német bérek és német anyagköltség mellett. Kijózanító adat az is hogy, miközben a NOB az egész, gyakorlatilag egy teljes olimpiai programot lefuttató megaesemény költségvetését tokkal-vonóval 500 millió dollárban maximálta, az Új Puskás Stadion legújabb költsége, a 190 milliárd forint 654 millió dollárnak felel meg. Úgy tűnik, az ekkora stadionok ára csak a híresen korrupt keleti országokban tud Puskás-közeli szintre nőni és még nincs vége. A fidesz a közpénzek lenyúlására mindig talál megoldást.
justhpeter
Honnan vannak a "felszabaduló" pénzek ? A kommunikációs kampányból ? Abból, aminek az építését még meg sem kezdték ? Vagy abból, amit még nem loptak el ?
Eladott Ország
@justhpeter: A felszabaduló pénz az, amit még nem loptak el.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/02/25/ha-a-parttalan-cinizmusnak-es-aljassagnak-lenne-mertekegysege/
Szóval, ott volt az 1000 milliárd, arra költöttük volna, amire jónak látjuk, de nektek bele kellett
ugatni, hogy metrófelújítás, egészségügy, oktatás. Akkor nem kaptok semmit, hátha legközelebb meggondoljátok, amikor mást gondoltok valamiről, mint mi. Ilyenkor persze az szokott lenni, hogy egy valamirevaló városvezető az asztalra csap, és kikéri magának, de ahogy elnézem, Tarlós már sietett elsírni a bánatát: olimpia híján számos fejlesztés elmarad. És miközben a vidék hatalmas mértékben és tényszerűen leszakadt a fővárostól, és természetesen minden fejlesztési forrásnak meglenne a helye, ilyen ocsmány módon kijátszani egymás ellen a budapesti és a vidéki embereket több, mint gusztustalan.
Nem túl nehéz mindebből más következtetést levonni, mint hogy minden erejükkel ássák tovább az árkokat, a gödröket az elvtársak, háború nélkül ugyanis nehéz lesz ezt a kormányzás helyett végigkommunikált és szétlopott négy évet sikerként eladni. Most éppen az van, hogy a vidék kapja meg Budapest pénzét (nem mintha a kettőnek bármi köze lehetne egymáshoz). Majd épül még néhány vadászház és fűtött gyepes stadion a kertek végébe, a fővárosban tovább füstöl a metró, Lölö építkezik ezerrel, Lázár meg nem tudja letörölni azt a gazember vigyort a szája sarkából.
quadrocopter
Büdösbogárék kedvenc érve a fenyegetőzés, zsarolás, mint Kovér-Paraszt László tette S.tarjánban!
Most meg Lézer-Piszkos-Luxus-Közpénzen Qró-Közérdekű Adatokat Eltitkolni Akaró János!

Ébresztő Magyarország, ébresztő magyarok!
Köb Jani
Fejezzék már be Pestre a pénztolásokat, mikor vidék közútjain már a menet szerinti busz járatok sem tudnak közlekedni ma holnap, vidékről városba munka vállalók utazását kell lehetővé tenni!
TomasP
Itt is érteni kéne az összeugrató politikát, most mit is tett. Megfenyegette Budapestet azért, mert az olimpia ellen szavazott, de ebben benne van az is, hogy a megmaradt pénzt szétosztja majd a vidék fejlesztésére. Tehát mi történt, ha Budapest reklamálna az elmaradt pénzek miatt, akkor a vidék lázadna fel, hogy ezt nekik ígérték. Tehát Budapest és a vidék ÖSSZEUGRATÁSA.
nezelodo
Szóval igaz, ha már helyből tagadják. A mellékes hozama pedig az, hogy utálja a fővárosi a vidékit és fordítva, ugyanúgy ahogy az egyes rétegeket összeugrasztották. Mindegyik tudja, hogy őt átverték pl a béremelésnél, de azt hiszi a másik csoport sokat kapott, ahogy a plakátokon hazudják.
Nessy
Nálam kiverte a biztosítékot egy hír!
A SOTE gyermek klinika gyűjtést indított örzö monitorra, mert a jelenlegiek régiek, jó pár nem is működik. A szükséges összeg jelenleg 10 millió azaz TIZ millió forint! Na tisztelt "hívek"! Imádkozzatok ne legyen a család aprajának komoly baja! Mondjuk vírusos hörgő gyulladás! Mert ott is kevés lélegeztetó gép. Tudom, ez demagógia, de most nem az, most tény.
Nessy
Még azt szeretném mondani, hogy a klinika nem csak a fővárosi betegeket fogadja!
Most sikeresen fogja pártunk és kormányunk összeugrasztani a fővárost és a vidéket! Tényleg, Felcsút minek minősül???
finn szauna
És ilyenkor hol van tarlós?
Miért kussol,!?

Ha ti úgy, akkor mi nem fizetünk be az államnak semmit!!!
Az Államnak nem érzelmek, és saját érdekek alapján kell döntenie beruházásokról, hanem amit megkövetel a Haza fejlődése, hogy versenyképesek maradjunk a világban.

Lázár, azért leveszed a szaros gumicsizmád (és most nem a lábadra valóre gondoltam, te karvalykinézetű, és karvalyként viselkedő mélygeci hulladék gazember), amikor lefekszel, vagy alvás közben is hordod, mert úgy érzed jól magad?
kisrigó
@Eladott Ország: Igazán jó lenne már, de tényleg, hogy valaki egy jól irányzott "simogatással" eltüntesse az arcáról azt a gúnyos tenyérbemászó vigyort! Épp, hogy csak nem int be finoman egy karlendítéssel a kedves közönségnek, amikor mond egy cinikus baromságot!
karma1
@TomasP: Majd elhiszem, ha latom, hogy a videk MEGKAPJA ezt a penzt,... Annak idejen a veszpremieknek igert a fidesz milliardokat a fejlesztesre, ha fideszest valasztanak - mert szerintem is szukseg lenne ott is fejlesztesre, es mas videki varosokban is. Nem lett fideszes a kepviselo, viszont nem is kaptak penzt.
orban ugy bunteti a nepet, hogy a sajat befizetett adojat nem adja vissza az embereknek.
Nezd meg mennyi adot fizet NAPONTA Budapest az orszag kasszajaba.
Egyebkent pedig kar piszkalnod a pestieket, ha nem ismered az egesz tortenetet. 2 het olimpiaert a fovarosra maradnanak kihasznalhatatlan oriasi objektumok amiket CSAK a fovarosnak kell majd eltartania a beveteleibol,
Kar osszeugrasztani pestit a videkivel, amikor sem a pestieket, sem a videkieket nem kerdeztek meg anno az olimpia rendezeserol, ez teljesen egyedul orban otlete volt.
karma1
@Köb Jani: Nehogy azt hidd, hogy a videk latni fog ebbol a penzbol egy fillert is. Most latvanyosan kijelentik, hogy a penzeket majd a videk fejlesztesere forditjak, ami egy ordas hazugsag - hiszem, ha latom...
kisrigó
@Nessy: Felcsút a világ közepe, jövendő fővárosunk lesz, ha nem kapunk észbe!
kisrigó
Mindig az aktuális érdekek szerint váltogatják az ígéreteket, amit eszük ágában sincs betartani! Váltogatják , mint a nyúlnak a botot és a répát.
TomasP
@karma1: Üdv, Nagyon sajnálom, hogy értelmezési gondjai vannak, figyelmesebben kéne olvasnia. Teljesen mást írtam, mint amit most Ön reklamál.
Cefi
A Jobbik szerint Lázár nem fenyegetheti a fővárost.

Lázár az egész ország jövőjét és (maradék) egzisztenciáját fenyegeti.
karma1
@TomasP: Bocsi, de veletlenul ment Neked a valaszom, tehat nem az en szovegertesemmel van a gond, csak rossz kommentelonek kuldtem a szoveget, ennyi, bocs...:o))))
karma1
@Cefi: Mikor otthon eltem, volt egy vallalkozo ismerosunk, aki eleg vacakul fizette az alkalmazottait, es mivel smucig volt, minden modon megprobalt penzt lecsippenteni a fizetesukbol.
De megsem akart szarragonak feltunni - mert valojaban az volt - tehat ezt a kerdest mindig ugy oldotta meg, hogy behivta az illetot az irodajaba, mondta neki, hogy "jajjaj, hat hibaztal, es akkor most ugy gondolom, hogy mivel eppen komoly fizetesemelest akartam adni, de igy nem adok meg egy evig neked fizetesemelest "...
Tehat o mar regen elore tudta, hogy esze agaban sincs fizetesmelest adni az alkalmazottnak, de azert teker egyet a tokein azzal, hogy azt mondja, hogy most a kis hibajaert legalabb 12 honapra elesik egy jo kis fizetesemelestol.
lazar pontosan ezt az aljas modszert csinalja - akar a don padretol tanulta, akar csak a sajat kutfojebol talalta ki ezt az otletet (vagy csak adoptalta egy masik szarragotol), szoval ha arra fogunk varni, hogy barmelyikuk, aki milliardokat iger a videkieknek, vagy akar a fovarosnak, korhazaknak, 3-as metrora, mittudomenmire, azt a mondatat tekinthetjuk totalis hazugsagnak, mert esze agaban sincs jotekonykodni az amugy mindenkinek jaro visszaforditando adoforintokat...
wagabund
Lázár csak felmutatta az útálatos képet...miheztartás végett...

csak szólok, ha ezt a beszólást megengedte magának, akkor Budapest egy qurva fillért nem lát a "megmaradt" pénzből...csak a lakosság nem fog tudni róla...

mert amiről nem tudunk, az nem fáj...nem fogunk tudni róla.(erről sem)
nem tibi
Már nem sokáig fosztogathatnak ? Remélhetőleg ?
herczeg0210
Mi az, hogy "nem fenyegetheti"? Nem látod, hogy azt csinálnak ezek amit akarnak! Téged pedig messziről és nagy ívben leszarnak! Azt fenyeget akit akar. "OSZT JÓ NAPOT"!
kukac50
A Fidesz most durcás kisgyerek szindrómába esett!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.