"Add át a terepet azoknak a fiataloknak, akik képzettebbek, intelligensebbek, elegánsabbak és józanabbak mint Te."

Alaposan kiosztotta Szanyi Tibor szocialista EP-képviselőt Haris Éva, az MSZP választmányának egykori vezetője.

Szanyi még pénteken nyilatkozta azt a kormányoldali Pesti Srácok.hu-nak, hogy a Momentum Mozgalmat a Fidesz pénzelheti Haris Éván keresztül.

Haris Éva a Facebook-oldalán tette helyre az EP-képviselőt, egyúttal jelezte is, hogy az interjúban tett kijelentései miatt Szanyit majd az ügyvédje is meg fogja látogatni.

 

 Haris bejegyzésében leírta, anno az MSZP-nél is a fiatalok ügyeivel foglalkozott, így aztán a nagyközönségnél kissé hamarább találkozott a Momentum Mozgalommal, akik "elszántabbak és kiforrottabbak" a többi ifjúsági csoportnál, mint amelyek munkáját Haris követte.

Az a rossz hírem Neked és a pilhálféléknek, hogy nemhogy nem kellett tanácsot adni Nekik, de magam tanultam Tőlük, így egyetlen segítségnek maradt két tucat leharcolt szék és néhány asztal, ami a saját tagdíjukból bérelt szuterénjükben segített az elindulásban. A Fidesznek Soros György segített irodát intézni, nekik ennyivel én.

- írja bejegyzésében Haris Éva.

A pszichiáter nem hagyta ki a visszaszúrás lehetőségét sem, ha már Szanyi az interjúban név szerint emlegette őt:

Tudod, Tibor, mindig is szerettem, ha a pártjukból élő, ( azt most éppen szembeköpő) világéletükben megélhetési politikusok turkálnak a zsebemben. Az is izgalmas, hogy Fidesz ügynöknek titulálsz a Fidesz kedvenc házi lapjában, a Pesti Srácokban nyilatkozva, de ezt az ügyvédem hamarosan intézi Veled.

Ennél azonban sokkal szomorúbb hírem van. Ha még senki nem mondta volna, lefőtt a kávéd, sem Rád, sem a Hozzád hasonlókra nincs már szüksége Magyarországnak. Tudom, hogy most minden manővert megpróbálsz, hogy EP képviselő maradhass, ha adhatok egy tanácsot, ez nem jó track, a Fidesz nem fog megvenni. Én évekkel ezelőtt visszavonultam, tedd Te is ezt. Add át a terepet azoknak a fiataloknak, akik képzettebbek, intelligensebbek, elegánsabbak és józanabbak mint Te.

- olvasható a bejegyzésben.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
coni
Szanyi valóban gusztustalanul és elvtelenül tipor le mindenkit maga körül mert megszokta, hogy pelenkás kora óta kiváltságos.
Ez persze nem változtat azon a tényen, hogy a MOMÁ-tól csak egy betüvel különböző MOMO (2014-ben is 2db Együtt pártot sikerült indítani) nagyon jól jött a Fidesznek bárki pénzeli is őket, vagy annyira tehetségesek , hogy 106 országos listán indulnak néhány leharcolt széknyi támogatással.
szép új világ
Amíg a baloldal meg nem szabadul "Szanyiktól", meg a hozzá hasonló, mindent túlélő megélhetési politikusoktól, addig nincs előre lépés, sőt nagy esély van arra, hogy a maradék szimpatizánsok is elpártolnak tőlük.
wagabund
..." a pártjukból élő, ( azt most éppen szembeköpő) világéletükben megélhetési politikusok turkálnak a zsebemben. "...

..."minden manővert megpróbálsz, hogy EP képviselő maradhass,"...

ez nem éppen építő jellegű szanyikapitányra nézve...főleg, hogy a gyerekei is olvassák..
Eladott Ország
Szanyi kapitány az EP-ben is bemutathatja a középső ujját fölfelé állítva, hátha kap kártérítést.
Legalább olcsóbb lesz a folyékony kenyér, vagy meghívhatja egy kis szeszkóra a Gój motorosokat. Ők meg vihetnek egy kis házi páleszt és együtt elénekelhetik a csepeli munkásindulót.
eugen4402
Ambivalens érzéseket érzek. Mindig védtem Szanyit, tetszett a karakánsága...
Most azonban Haris Évával értek egyet. A földből éppen kibújó zöld palántákat nem illik letaposni, kedves Tibor...
GeoCravker
@eugen4402: "A földből éppen kibújó zöld palántákat nem illik letaposni, kedves Tibor... "
Tényleg nem. De ambivalencia-ügyben is egyet értek. Annyiban mindenképpen, hogy a diatalság egy múló biológiai állapot.
Az országnak ugyanúgy nincs tartaléka a csodavárásra, mint a diploma-kreálta alanyi művészekre. A Momentum szinte mindenki világképében a Nolimpiával fonódott össze. Lehet, hogy ezek a palánták ebben jók voltak. De akkor, ha kuszóbabként akarnak szétmászni másfelé, pofára fognak esni.
cs.n.
"ezt az ügyvédem hamarosan intézi Veled"
Ezt a részt igazán kihagyhatta volna a bejegyzésből. Egészen addig szimpatikusnak tűnt.
human
@Mirabilis: Deutsch Tompika méltó párja. A fidesz azt is jobbnak látta távol tartani.
human
Nem tudom mi lesz a Momemtumból vagy hogy szimpatikus lesz-e amit képviselnek. Szanyi támadása inkább egy sarokba szorított kutyáéhoz hasonlít. Szerintem a pozícióját félti a fiatal politikusoktól.
human
@Mirabilis: Szerintem mindketten visszafizetnek ebből a pártalapítványokba legalább 1-1 millát.
bence
@Mirabilis: ! Miből gondolod , hogy orbán kevesebbet iszik ?! A többi ügyéről már nem is beszélek ! Ami még szomorúbb , hogy egy ilyen ember vezeti az országot !
eugen4402
@GeoCravker: Ha csodavárás alatt azt érted, hogy a Momentum a Nolimpia sikerén felbuzdulva mindenhatónak véli önmagát, az bizony benne van a pakliban... Mert igazad van, a fiatalság egy múló állapot, és nem kifejezetten az önismeret jellemzi elsősorban.
GeoCravker
@eugen4402: Még azt is, hogy sokan most a Momentumban szeretnék belelátni azt is, ami nincs bennük.
eugen4402
@GeoCravker: Már beletörődtem, ilyenek vagyunk, mi a nép...
Emlékezz, sokan a világítótenyerű internetadó elleni tiltakozókban látták az Új Megváltót, az Igazságos Mátyás és a Hős Proletár leszármazottját, aki majd elűzi HELYETTÜNK a zsarnokot. Aztán jöttek Lázadó Tanarak, sokan bennük látták az ÚJ Messiást. Most "Ezek a Fiatalok" az Ügyeletes Reménysugarak...
Eladott Ország
@GeoCravker: És lehet hogy marad a jelenlegi rothadás. Kérdés hogy meddig bírjuk. Pedig már ez is sok.
Eladott Ország
sajathir.blog.hu/2014/02/23/igy_kefelt...
Szanyi erkölcsi magaslaton. Éljen a népképviselet, Szanyi módon.
A legpikánsabb mégis az a szopás volt, melyet Szanyi kezdeményezett egy plenáris ülés idejére az egyetemista lánnyal, stílszerűen épp a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosítása vitájának idejére. Flóra épp menstruált, ezért így válaszolt neki: „a számat fel tudom ajánlani e nemes célra, egyébként alul a havonta egyszer egy hétig tartó technikai problémám van. amennyiben megfelel, örömmel :-)”. Szanyi így válaszolt: „Aki a kicsit nem becsüli… :-)”
mariaberta
Haris Éva válaszával a legteljesebb mértékben egyetértek. Beállt Orbán és a fidesz mellé?
Nem ő lett az MSZP elnöke? Ez fáj neki és belebök akibe csak lehet, vagy éppen be volt rúgva? Hajrá magyarok, hajrá MSZP, egyétek egymást.
Szili Katalinnal kapcsolatban nem voltak hasonló szövegei? Vagy együtt árulták el Gyurcsányt?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.