Megdöbbentő körülmények között él Szilágyi István, aki számtalan filmben és színpadi darabban játszott az elmúlt 50 évben.

Milliók kedvence volt, ma nyomorog a színészlegenda

Fotó: AC News

Az idős színész az otthonában látta vendégül az AC News-t.

Így élek én… így kell élnem

- kezdte lesütött szemmel, elcsukló hangon.

Kicsit nehezen megy már a közlekedés a lábam miatt. Úgy egy évvel ezelőtt súlyos tüdőgyulladást kaptam, mert nem tudtunk fűteni a házban.

Akkor kórházba szállítottak, és nagyon sok gyógyszert adtak nekem. Több hétig bent feküdtem, és közben a kezelés során trombózis alakult ki a lábamban. Szerencsére most már kezd meggyógyulni, de időnként még mindig nagyon fáj, és a jelenlegi gyógyszerek is kicsit megnehezítik a beszédkészségemet

- mondta Szilágyi István, aki a betegsége miatt most dolgozni is alig tud.

Ha minden jól megy, tavasszal már felléphetek a Győri Nemzeti Színházban. Remélem, addigra felépülök, mert most nagyon sok munkától elestem, amire nagy szükségem lett volna, hiszen a nyugdíjamból aligha tudok megélni

- folytatta reménykedve, majd hozzátette:

Engem sosem érdekelt a pénz, gazdagság és hírnév. A művészetnek adtam az életem, és mindig csak az érdekelt, hogy menyire jó egy darab, amiben játszom. Persze zavar a nélkülözés, de ha visszamehetnék az időben sem csinálnék másképp semmit.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Mint szegény Antal Imre. Sok botrányhős celeb, meg köszönik jól vannak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
Szííííííííííínéééééészlegenda??? szááááááááámtalan szerep???

észnél vagytok???
kiscsillag66
Tegnap este hallottam az ATV-híradójából, hogy gyűjtést rendeznek neki. Érdemes lenne esetleg a TV2-nek is követni!
eszegfu
Most sajnáljuk vagy, sem egyik másik szinészt, énekest és müvészt, mert ők a rendszerváltásig nem tartoztak a TB törvény hatálya alá, ezért nekik nem volt kötelező fizetniük a különböző járulékokat, igy jó, ha 10 évig járulékoltak, hogy legalább a mindenkori minimál nyugdijat megkapják, tehát most nagyon kevés a megélhetésükre forditható összeg. A sors iróniája, hogy a "melós"-tól mindig vontak mindent + a munkáltató is járulékolt... és ezeknek az embereknek is csak éppenhogy lesz egy kicsike nyugdijuk, mert közben "elfogy" a magyar járulékfizetésre képes ember... üres lesz a kassza... és ezek az emberek ma nem képesek kisebb-nagyobb összeget sem félretenni, mert nincs miből. Sajnos a "végeredmény" u.az, ha szándékosan nem tettek félre, amikor esetleg "mentek a lovak", vagy nem volt miből...
idppp
Nem csak milliók kedvence volt, most is az! De, nehogy már sajnálni kelljen anyagi helyzete miatt! Egész életében sokkal többet keresett, mint én és rengeteg nyugdíjas társam, mégis megélünk, és nem nyafogunk! Nem tartozik rám, hogy mi lett a rengeteg pénzével, de az sem, hogy most nehezen él!, magának köszönheti! Piszkosul unom már azt a sok, egykor kőgazdag művészt, celebet, aki állandóan nyekereg, és az én zsebemben akar kotorászni! Ha fölösleges pénzem van, azt a tényleg szegényeknek adom, nem a nyavalygó "tücskök"-nek!
idppp
Ja, az még lemaradt, hogy mi a jó fenétől lenne ő színészlegenda? Annak a hülye újságírónak is elmentek otthonról!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.