Késsel a kezében fenyegetőzött egy férfi hétfőn VIII. kerületi lakásában, ám a rendőröknek még a terrorelhárítás munkatársainak kiérkezése előtt sikerült együttműködésre bírniuk; nem sérült meg senki – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya az MTI érdeklődésére.

A tájékoztatás szerint egy 23 éves férfi egy Rökk Szilárd utcai lakásban eddig ismeretlen okból zavartan viselkedett és egy konyhakéssel a kezében fenyegetőzött. A férfi édesapja elhagyta az ingatlant és értesítette a rendőrséget, de a fiatalember közben eltorlaszolta egy szekrénnyel a bejárati ajtót; a rendőröket pedig nem engedte be a lakásba. A zavart férfi nem volt hajlandó beszélni a járőrökkel, kezében a késsel fel-alá járkált a lakásban – írták.

A VIII. kerületi rendőrök értesítették az Országos Mentőszolgálat és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársait, utóbbiakat azonnal a helyszínre is irányították. A kiérkezésükig a józsefvárosi járőröknek sikerült jobb belátásra bírniuk a férfit, aki beengedte a rendőröket és együttműködővé vált.

A TEK egészségügyi ellátója megvizsgálta a férfit, majd a mentők további vizsgálatokra kórházba vitték – közölték.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Pintér Sándorban egy költő („A biztonság olyan, mint a levegő: amikor van, senkit nem
érdekel, amikor elfogyott, mindenki hiányolja”), úgy értem: legalábbis egy harmadosztályú
vidéki futballcsapat komplett cserepadja veszett el. Pintér Sándor ma újra tanúbizonyságot tett
arról, hogy nem hiába az ő személyében tisztelhetjük az összes eddigi Orbán­kormány
mindenkori belügyminiszterét. Egyszersmind azt is világossá tette, hogy ha Kósa Lajos lenne
belügyeink legfőbb minisztere, akkor is pont ugyanolyan belbiztonságban lennénk, mint így."
Equus
vmi hír csak kell a Fekete Seregről... jöttek a pretoriánusok, láttak és győztek. Vivat Victorescu! Ti, polgárok meg csak rettegjetek bátran... holnap lehetünk a ti vendégeTEK
finn szauna
A TEK teljes menetfelszereléssel kivonult, aztán orvoshoz utálták a szerencsétlent, aki nem bírta tovább idegekkel.
A TEK, meg a szerencsétlenek, akik nem bírják tovább.
A TEK készenlét... ahogy készen vannak, letörni a magyar szabadságharcost.,...

Tik. tek.

Adható-vehető senki ERŐSZAKSZERVEZET, NÁCI INTÉZMÉNYT KISZOLGÁLÓK!!!
NULLA TISZTELET!!!

HA ÚGY ADÓDIK, SIMÁN POFÁNBASZLAK, te adható-vehető hulladék, tekes geci

És most nézel ki a hülye fejedből - MERT MEGÉRDEMLED, GECI!!

Mit tanultál?
Te tényleg azt hiszed, hogy amit megtanultál, az elég?

Just you & me.

Ebben a történetben nincs semmi szép
Just you & me
nezelodo
Kivonult a TEK! És ki vigyázott addig a kedves vezetőnkre, meg az otthonkában gubbasztó párjára, nehogy elkódorogjon Tündérországból?
finn szauna
Ahogy kivonulnak a gyökerek...
Mert vonulniuk kell utasításra.
És vonulnak a gyökerek, teljes test páncélba.
A teljes testpáncél...
Imádunk vonulni teljes testpáncélba, mert az király.

Szerintem népszavazást kéne tartani arról, hogy Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort, pszichiátriai kezelésre küldjük, független szakértők bevonásával.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.