Jellegzetes, de a sajtóban aránylag ritkán szereplő sztorit közölt a Roma Sajtóközpont, aminek az a különlegessége, hogy az emberek ritkán szokták ilyen mérnöki pontosságú szavakkal megvallani a rasszizmusukat. Az RSK kezébe került ugyanis egy levél, amit egy magasan kvalifikált várbeli lakos – okleveles mérnök, sőt phd – azért írt a közös képviselőjének, hogy az a nevében adjon elő egy ügyet a közgyűlésen. A lakó előadandó problémája:„A szomszédomban (Balassi lakás) hónapok óta egy többgyerekes cigánycsalád lakik bérlőként, ami felháborít. Ezt a véleményemet Balassi úrral már szóban közöltem. A Thtv. nem korlátozza ugyan a kizárólagos tulajdonban lévő lakások feletti rendelkezési jogot (pl. kit választ bérlőként), de másfelől előírja, hogy egy tulajdonostárs csak úgy gyakorolhatja ezt a jogát, hogy a tulajdonostársak érdekeit nem sérti. Márpedig engem irritál és sért ez a helyzet, ezért felszólítom Balassiékat, hogy ezt az anomáliát mielőbb szüntessék meg és találjanak fehér embert...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
@Peller Anikó: akkor talán nem a népcsoporthoz tartozását, hanem a viselkedési prolémakat kellett volna megírni! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szaboria1
@Equus: Aki a névtelenség mögé bújik az nekem ne magyarázzon és ne is válaszolj.
Aki Én
@Equus: ,,Hősünket tehát hangsúlyozottan nem érte semmiféle sérelem"

,,a kérdéses családból az RSK szerint senki sem cigány: a feleség „nem cigány magyar asszony”, a férje pedig olasz."
Melyik részét nem érted???
Aki Én
És mi lesz, ha beköltözik a nemzeti vajda?
Aki Én
@RonaGyuri: 18:50 Megírták. Semmi gond nem volt velük. Olyan mintha senki nem olvasta volna el a cikket. Nem romák, nem volt gond velük.
Eladott Ország
@Peller Anikó: Sajnos a beilleszkedni vágyó családnak van rokonsága is, és itt a nagy baj, akik viszont nem tudnak beilleszkedni. Nem ismerik a civilizált életformát, egy büdös zokni szintjén szocializálódtak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.