A Momentum a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, mert Komáromban módszeres fotózással gyűjthették szimpatizánsaik adatait.

A komáromi esemény után a Momentum azt írta,

„egy férfi módszeresen, több szögből fényképezte a jelenlévőket. Az esemény egyik szervezője megkérte, hogy ne fényképezze az asztaloknál beszélgető társaságokat, de nem hagyta abba. Kiderült, a helyi önkormányzat főtanácsadója”.

A mozgalom szerint „az önkormányzati főtanácsadó a fényképezéssel jogellenesen rögzíthette, hogy kik vesznek részt az eseményen, vagyis hogy vélhetően kik szimpatizálnak a Momentummal”.

Az ilyen adatgyűjtést szigorúan tiltják a törvények: beleegyezés nélkül senkinek a politikai véleményét vagy pártszimpátiáját nem lehet listázni. Mivel egy önkormányzati dolgozó rögzíthette, hogy kik voltak jelen az eseményen, fennállhat annak a veszélye, hogy ezeket az embereket politikai véleményük miatt hátrány érheti Komáromban. Hétfőn beadványt küldtünk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH), hogy megvédjük a szimpatizánsainkat. A beadványban azt kérjük, hogy a hatóság indítson adatvédelmi eljárást, melynek eredményeként a NAIH töröltetheti az elkészült fényképeket és százezertől húszmillió forintig terjedő bírságot szabhat ki.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Nagyon helyes!
Így kell ezekkel a mocskokkal bánni!
Másból úgysem értenek, csak ha beleverik az orrukat a piszkukba!
justhpeter
Vastagon meg kell büntetni, de ez nem megoldás, mert a piszok korlátlan másolatot lészíthet a felvételekről. Ott kellett volna törölni a felvételeket, jó nagyot rúgni a seggébe és kidobni.
Főlökött
Tisztelettel megjegyezném, hogy ez vihar a biliben és nem lesz semmilye eljárás. Miért ? A 2013. évi V. törvény. a Polgári Törvénykönyv mit is ír ? :

"2:48. § [A képmáshoz és a hangfelvételhez való jog]
(1) Képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez és felhasználásához az érintett személy hozzájárulása szükséges.
(2) Nincs szükség az érintett hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez és az elkészített felvétel felhasználásához tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetén".

Tehát a 2 pont alapján, ha született is feljelentés, el fogják utasítani.
quadrocopter
@Főlökött: Rosszul értelmezed vagy a btk-t, vagy a cikket! Ugyanis arfról van szó, hogy egyenként késztett fotókat a jelenlévőkről a csicska és nem egy koncerten készített tökmegfelvételt, ahol esetleg felismerhetők a résztvevők!
quadrocopter
@Főlökött: Aki más képmásával vagy hangfelvételével visszaél, az megsérti a sértett személyhez fűződő jogait. A visszaélés alatt nemcsak a vétkes, felróható magatartást kell érteni, hanem a vétlen, minden illetéktelen magatartást, mely vétlenségi állapot független az elkövető tudatállapotától. A polgári jogban tehát azt jelenti a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog, hogy mindenkinek joga van eldönteni azt, hogy kívánja-e, hogy róla vagy hangjáról felvétel készüljön, illetve a már elkészült felvétel a nyilvánosságra kerüljön-e.

Az új Ptk 2:48. § [A képmáshoz és a hangfelvételhez való jog] úgy rendelkezik, hogy
Képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez és felhasználásához az érintett személy hozzájárulása szükséges.
Nincs szükség az érintett hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez és az elkészített felvétel felhasználásához tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetén.

Mégegyszer:- egyenként fotózta végig a csicska a jelenlévőket.

Adott emberről bármilyen, bármikor készített hang- illetve képfelvételhez az érintett hozzájárulása szükséges. A már elkészített képmás és hangfelvétel nyilvánosságra hozásához szintén az érintett személy hozzájárulása szükséges, melyet a nyilvánosságra hozónak be kell szereznie. A beleegyezéshez elegendő az érintett ráutaló magatartása is. A felvételhez való hozzájárulástól meg kell különböztetnünk a felvétel felhasználását – nyilvánosságra hozását. Nyilvánvaló, hogy a felvétel elkészítése bizonyos körben átfogja a felhasználáshoz való hozzájárulást is: például baráti körben készített fénykép a baráti körben felhasználható, ám ha egy baráti körben készült képet például kereskedelmi célokra kívánnak használni, az már túllépi az eredetileg jogszerű hozzájárulás határait, így a felhasználás jogszerűtlenné válik.
Főlökött
@quadrocopter: Fogadjunk, hogy ezen szakasz alapján, nem lesz eljárás :) Úgy megszüntetik - ha elrendelt -> nevesített feljelentés esetén, ha pedig kieges -> ez alapján fogják elutasítani a nyomozás elrendelését. Btk.-ról még szó sem volt, ez a Ptk. :)
quadrocopter
@Főlökött: A Ptk-ból is tettem be részt! Az nem lenne csoda, ha elutasítanák a feljelentést, hisz Gecisztánban vagyunk, ám de tökös, konok ügyvéddel ennek is útját lehet állni!
Főlökött
@quadrocopter: Mivel az eseményen nem történt halaszthatatlan nyomozati cselekmény ( mely miatt el kellene rendelni a nyomozást ), magyarán melegében nem került lefoglalásra, a nyomozó hatóság részéről a gép - memóriakártya és annak tartalma, már csak az a kérdés, nevesített feljelentés lesz-e, avagy ismeretlen tetteses. Nevesített esetén el kell rendelni a nyomozást, de ott akkor a hamis vád lehetősége.
Ismeretlen tettes esetén elrendelnek egy feljelentés kiegészítést, mely során megnézik a felvételeket, melyeket a ficek -> ÖNKÉNT megmutat. Mivel nem elrendelt nyomozás, csak megkérhetik, hogy mutassa meg. Megmutatja, látszik az ott lévő csoportképek halma -> mivel ha van esze, miért ne lenne, a necces képeket lemeni és törli is a kártyáról.
Ezek alapján pedig egy valamit lehet megállapítani, hogy nem történt bűncselekmény, se törvénysértés :) Így már remélem érthetővé vált.
nevemnick
Barátilag körbe kellett volna fogni a pacienst, és szúrós szemekkel vizslatni.
Hatásos, mert már négy hasonló esetben kipróbáltuk. Szó nélkül törölte a felvételeket.
Minden egyes összejövetelkor/fórumkor először is a szervezőknek ki kell jelenteni, hogy nem járulnak hozzá bármilyen képanyag rögzítéséhez, amelyeket csak az általuk megbízott személy végezhet, aki kérésre ingyen bocsájtja rendelkezésükre az általa készített felvételeket, ellenkező esetben a renitens személyt fel lehet kérni a távozásra. Ebben az esetben bárminemű felvétel a tudtuk nélkül nyilvánosságra kerül, indulhat a feljelentés.
wagabund
ott a fényképen látható molinón valami mécs jános idézet van...az is momentumos?
quadrocopter
A "nyomozati" cselekmény helyesen nyomozási cselekmény a szakirodalom szerint is, csak balfácán rendőrök, pénzügyőrök, ügyészek és ügyvédek nyomozatiznak!
A polgári per akkor is megindulhat, ha nem előzte meg büntetőeljárás és a csicska ott szívhatja meg, ha felszólítják, hogy kétségtelenl bizonyítsa, a felvételek nem készültek el, azokat nem tárolja, a képen látható gép komoly szerkezetnek tűnik, tehát vélhetően saját memóriája is van., melyből számítástechnikai eszközökkel visszakereshető, hogy mit tett a felvétellel, tárolta-e, elmentete-e, vagy törölte.
A magatartása arra utal, hogy készültek felvételek, ez pedig megalapozza az eljárás megindatását, mint vélelmezést a személyiségi jogsértő cselekményért.
A M.az összes körülmény alapján joggal tesz feljelentést.
Ahogyan becsületsértési ügyekben a bíróság elrendelheti a valóság bizonyítását, ugyanúgy elrendelheti az alperes/felperes részéről történő bizonyítást is.
Tehát a csicska akkor lesz szarban és magyarázkodhat, ha bizonyítania kell, hogy valójában nem készültek felvételek!
"Így már re mélem érthetővé vált"!
quadrocopter
@Főlökött: fenti neked ment volna: 14:50-kor
Sanyi2015
@quadrocopter: És vajon saját magukat is feljelentették-e?
Hiszen ők is több képet készítettek az illetőről fotózás közben, és azt az ő beleeggyezése nélkül nyilvánosságra hozták...
quadrocopter
@Sanyi2015: Az hol található, hogy Momentumosok is fotózták a csicskát?
Sanyi2015
@quadrocopter: Az összes aznapi híradóban benne volt, hiszen ha nem lenne róla felvétel akkor nem is tudnák bizonyítani
quadrocopter
@Sanyi2015: Valahol láttam egy felvételt, amint a csicska oldalra fotózza a Momentumos csajszit.

De van itt neked valami a kétségek eloszlatására:

"BDT2011. 2442.
Nem minősül visszaélésnek a képmás vagy hangfelvétel készítése avagy felhasználása, amennyiben arra közvetlenül fenyegető vagy már bekövetkezett jogsértés bizonyítása érdekében közérdekből vagy jogos magánérdekből kerül sor, feltéve, hogy a képmás vagy hangfelvétel készítése vagy felhasználása a bizonyítani kívánt jogsértéshez képest nem okoz aránytalan sérelmet."
quadrocopter
@Sanyi2015: A bizonyítás eszköztárába tartozik a tanúvallomás is, párpedig elég sokan tanbúskodhatnak a csicska ellen, tehát nem feltétlenül a fotó bizonyít!
Sanyi2015
@quadrocopter: Rengeteg ehhez hasonló ügy volt már, és általában ugyanaz a döntés született.
Elutasították, mivel egy meghírdetett nyílvános politikai rendezvényen bárki fotózhat, ráadásul a Momentumosok közszereplőnek számítanak így nem is reklamálhatnak ellene
Nem véletlen hogy nem rendőrségi feljelentést tettek, hanem csak az Adatvédelmi hatósághoz
gulyasgyula
Ilyen a stárok élete , vagy a nagyság átka ..?? Hozzá kell szokni ..
moareka
Nehogy már reszketni kelljen 2017-ben azért, ha valaki elmegy egy politikai gyűlésre! Az, ha ott megjelenik nem azt jelenti, hogy most már azonosul mindenki gondolkozásával, hanem lehet kíváncsiság, stb. Akkor azt a sok egyetemistát, aki Szegeden dugig megtöltötte a termet, mind kivágják az egyetemről???
Gyuri Géderről
Nem feljelenteni kell, megfogni és laposra verni a g...it.
human
@moareka: Igazad van, de ha a következő rendezvényen 10 emberből 3 nem mer elmenni, mert listázhatják akkor már megérte a fidesznek az akció.
quadrocopter
@Sanyi2015:
Olvasd el mégegyszer. Az asztaloknál ülő társaságokat is fotózta a veréb, annak ellenére, hogy egyértelműen tudtára adták, nem kéne fotózni. Azért, mert valakik nyilvános rendezvényen jelennek meg, ettől, még nem közszereplők.

Az adatvédelmi hatóság álláspontja fogja megerősíteni a feljelentést!
Szerintem eléggé világos és egyértelmű a szabályozás:
-www.mediakutato.hu/cikk/2014_01_tavasz/04_kepmas_ptk_europa.pdf
-Ptk. 80. §-tól, a képmással való visszaélésről
80. § (1) A személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével
kapcsolatos bármiféle visszaélés.
(2) Képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához - a nyilvános közszereplés kivételével - az
érintett személy hozzájárulása szükséges.
(3) Az eltűnt, valamint a súlyos bűncselekmény miatt büntetőeljárás alatt álló személyről készült képmást
(hangfelvételt) nyomós közérdekből vagy méltánylást érdemlő magánérdekből a hatóság engedélyével
szabad felhasználni.
Desischado
Nagyon helyes, jelentsék fel a szemétládát, mert ez nyilván listához készült. Nem saját szakállára fotózott, hanem ki volt adva neki ukázba, és nem véletlenül!
Sanyi2015
@quadrocopter: ezt szépen leírtad, ehhez csak 2 rövid kérdésem lenne:
1, hol hozták nyilvánosságra a készített képeket
2, hol és miben éltek vele vissza eddig, ami a feljelentés tárgya lehet
quadrocopter
@Sanyi2015: Leragadtál a nyilvánosságra hozatalnál! Már a fotó készítéséhez is az érintett hozzájárulása szükséges!

Ptk.
2:43. § [Nevesített személyiségi jogok]
A személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen…
g) a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog megsértése.

2:48. § [A képmáshoz és a hangfelvételhez való jog]
(1) Képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez és felhasználásához az érintett személy hozzájárulása szükséges.
(2) Nincs szükség az érintett hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez és az elkészített felvétel felhasználásához tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetén.
A csicska - a cikk szerint - egyenként végigfotózta jelenlévőket, kérés ellenére!
Mégegyszer, hogy világos legyen: "(1) Képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez és felhasználásához az érintett személy hozzájárulása szükséges."

Ergo: az elkészítéshez(!) és a felhasználáshoz IS az érintett személy hozzájárulása szükséges! PONT!
Eladott Ország
Ilyen idióta NER csicskák töltik be a közhivatalokat, szervilis seggnyalók, korrupt vezetők az állami vállalatoknál ilyen például Szivek Norbert a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatói székébe és tetszés szerint sorolhatnánk napestig...
nezelodo
Á ez semmi, mit reklamálnak! Az volt ám a durranás, amikor a komcsik megtudták a fürtös soknevű Tompika anyja nevét. Pedig mennyit molyolt rajta a Földi demokrata hírszerző, mire legyártotta azt a bizonyító kazettát, a jutalomfalatokért!
magyarbakancs
Mocskos banda.
Lesz ezeknek még ne mulass.
kiscsillag66
@Desischado: Újabb lista készül - nekik. Ez jellemző az egész társaságra.
almalibre
Olyan mértékű megfigyelés alatt áll az emberiség (kamerák, internet, mobilok), hogy enyhén túlzás kiakadni néhány fénykép miatt…
Főlökött
@quadrocopter: Igen, érthetővé vált az, hogy felcseréled a bizonyítási terhet! Nem a fényképező személynek kell bizonyítania ártatlanságát, hanem a nyomozó hatóságnak, hogy bűnös / törvénysértő magatartást valósított meg/, illetve a feljelentőnek azt, hogy törvénysértés - bűncselekmény történt, mely megalapozza a nyomozás elrendelését. Mivel nem került lefoglalásra a szerkezet, így nincs bizonyíték arra, hogy törvénysértés történt.

Ez olyan lenne, hogy benyesnek a yardra, vagy az ügyészségre ( nyomozó hivatalba ) és azt állítanák pl. kémkedtél. Neked kellene bizonyítanod ártatlanságodat, mert ha nem teszed, lecsuknak - előzetesbe tesznek. Hát ez nem így működik...:) 14:34-esben írtam le a büntető eljárás ( 98 évi XIX ) által leírt nyomozati cselekményeket.
quadrocopter
@Főlökött: Nincs felcserélve semmi, alapesetben a felperes bizonyít, ezért írtam, hogy amennyiben a bíró elrendeli a valóság bizonyítását, amelyet az ismert körülmények özött egy csómó tanú is megátmogathat no és az alperes cselekvés-sorozata a géppel, akkor a következő kérdés az lesz az elperes felé, hogy mivel tudja bizonyítani, nem készültek felvételek, azokat nem tartotta meg és nem tárolja, hisz az összes körülmény ennek ellenkezőjére utal, ha védekezésül ezt a variációt adná elő a csicska.

Számtalan esetben egszerűen nincs is lehetőség arra, hogy még a helyszínen biztosítsák a tárgyi bizonytási eszközök meglétét a hatósági intézkedésig, ilyenkor lép elő " a közvetett bizonyítékok logikai láncolata" című értékelés, amely ugyanúgy alkalmazható be. során és polgári eljárás során is és amely fennállását a bíró ( be. során az ügyész is és a bíró is) alkalmaz és megtesz, mert vagy nincs, vagy szegényes az ügyben rendelkezésre álló tárgyi bizonyítási eszköztár. Ez pusztán csak bírói hozzállás és makacs, konok ügyvédi hozzállás kérdése.
A közvetett bizonyítékok logikai láncolatára alapozva már születtek ítéletek és fognak is.
( Nyomozási(!) cselekmények, ha jelezhetem ismét.)
Abban nincs és nem is lehet vita a gecisztáni joggakorlat alapján, hogy gáncsolni fogják a feljelentést, mielőtt érdemi eljárásra kerülne sor.
Sanyi2015
@quadrocopter: Nagyon félreértelmezed a jogszabályokat...
Elősször is a bíró nem rendel el semmit, mert ha nincs bizonyíték, nem is jut el bírósági szakaszba.
Másodszor másold már be azt a törvényi szakaszt, ami alapján az ártatlanságot kell valakinek is bizonyítani egy eljárásban
quadrocopter
@Sanyi2015: Semmit nem értettél meg, szó sincs az ártatlanság bizonyításáról, annál inkább arról, hogy az összes körülmény arra utal, hogy a csicska, kérés ellenére, sorban lefotózott mindenkit, aki jelen volt! Mindenki egyformán azt láthatta, hogy a csicska fotóz.
Azt nem a felperesnek kell bizonyítania, hogy valóban fotózott-e, vagy csak mímelte a fotózást, a csicska cselekvés-sorozata fotók készítése utal egyértelműen. Ennek alapján joggal tesz feljelentést az, aki nem járult hozzá, hogy lefotózza!
Azt kell tisztáznia a csicskának, ha fotózott, hol vannak a felvételek, ha nem fotózott, akkor miért tett úgy, mintha fotózna, de ezt alá is kell támasztania, nem csak üres kijelentéssel!
Ettől kezdve a csicska bizonyít a saját érdekében és ezért nincs megfordítva a bizonyítási teher! A csicskának a sajáét védekező álláspontját kell alátámasztani, bizonyítania annak hitelét.Ha sikerül bizonyítani, hogy nem készültek felvételek, akkor nem történt személyiségi jogi jogsértés.
Ha a be-re alapoznál, soha nem lehetne indítani polgári pert be. nélkül!
Amúgy a bizonyítás eszközei között szerepel a tanúvallomás is, per nélkül pedig nem lehet kihallgatni a tanút, hisz per nélkül nincs eljárás!
A polgári perben, ha a fél tényállításait tanúkkal kívánja bizonyítani, meg kell jelölnie a
bizonyítani kívánt tényeket és be kell jelentenie a tanúk nevét és idézhetı címét. (Pp. 167.§
(1) bekezdés) Ehhez kell a bírósági eljárás!

Ergo, a csicska a védekező álláspontját támogatja akkor, amikor azt igyekszik bizonyítani, hogy nem készültek felvételek, ha ezzel védekezne. A be.-ben a tagadó gyanusított is azt igyekszik bizonyítani, hogy nem követte el a terhére rótt bűncselekményt és ettől még nem fordul meg a bizonyítási teher! Tehát tanúk vallomása, mint a bizonyítás egyikeszköze! Túlzottan be-centkusa nézed a kérdést. Az más téma, hogy egyáltalán elengedik-.e bíró elé az ügyet, a körülmények jogsértésre utalnak a jelenlévők számára, ezért elég faramuci megoldáslenne, egy sima...
quadrocopter
...feljelentés elutasítás, arra való hivatkozással, hogy nem történt be. szerinti lefoglalás, az érintettek szemszögéből jogsértést szenvedtek el és kizárják őket a jogorvoslatból. Persze, voltak eddig is eljárási csodák Genyóisztánban.
Sanyi2015
@quadrocopter: Látom végigolvastad a polgári peres törvényeket.
Valószínűleg nem vagy tisztában a tényekkel:
1, Itt ez teljesen lényegtelen, mivel semilyen tárgyalás nem lesz.
A bejelentést az Adatvédelmi hatóságnál tették, aki nem nyomoz, nem lesznek perek, hanem a beterjesztett anyagok alapján hoz döntést.
2, Amit írtál eddig az azért is értelmetlen, mert személyi jogsértést CSAK személy ellen lehet elkövetni, a Momentum ellen nem. Polgári peres eljárást egyenként a fotózott személyek indíthatnának, ha be tudnák bizonyítani, hogy személyesen róluk készült felvétel
kukac50
Gyűjtik Fideszék az ellen tábor képeit adatait.
Főlökött
@quadrocopter: Drága szentem, ez az, amit mondtam és a törvény előír, ezek a törvényes szabályok - előírások. Egy rendezvényre vagy kihívják a yardot, vagy nem. Az ott lévő tanúk, mit tudnak elmondani, ha kihallgatják Őket ? Volt egy fickó, fényképező géppel ténykedett. Miről - kiről - milyen felvételt készített, nem tudhatják és nem is tudják. Így arról nyilatkozni sem is tudnak érdemben. Aki azt tenné lüke, mert a hamis tanúzás követné el.
Ha nem lett lefoglalva a gép és annak tartalma, akkor semmi bizonyíték nem áll rendelkezésre! Mivel nem volt az ügyben, halaszthatatlan nyomozati cselekmény -> így nincs elrendelt nyomozás sem, ezért a feljelentés alapján, feljelentés kiegészítést rendelnek el, mármint a nyomozó hatóság.
Mivel a feljelentés kiegészítés során, a feljelentett személyt ( még ha ismeretlen is - de tudható ki az ) nem hallgathatják ki, nyomozati cselekményeket nem alkalmazhatnak, mivel nincs elrendelt nyomozás ! Megkérhetik szépen, mondja el, mit tud, mutassa meg a gépet, ami nála volt. Ha akarja megteszi, ha akarja nem.
Ha viszont névreszóló feljelentéssel, elrendelt a nyomozás, kimennek és lefoglalják a gépét és annak tartalmát, továbbá azon adathordozóit, melyen ilyen jellegű képek lehetnek. De mivel olvasni tud a szentem és tapasztalta a balhét saját maga körül, lementette és biztos helyre tette a felvételeit. Max a nyomozó hatóság megnézheti a 'hangyák nászát' és hasonlókat, mely képeket fennhagyott a meghajtókon - a hatóságnak.
Így viszont se bizonyíték, se semmi a feljelentő és a nyomozó hatóság kezében, tehát mi lesz ? Vagy megszüntetés, avagy elutasítás.

Tehát a bíróig el sem jutottunk !!! Nem kicsit, nagyon nem!
Polgáriperes eljárásban, milyen valóság bizonyítást rendelne el a bíró, ha odáig netán eljutnának? Mivel a polgári peres eljárást, megelőzi a büntis :) Addig fel is függesztik a polgári peres eljárást, amíg a büntetőügy le nem zárul, mivel az alapján lehet igazán állást foglalni. Mivel a büntiügy kilátástalan, így a másik is az!
quadrocopter
@Főlökött: Neked csak az a bajod, hogy megmaradtál a büntetőeljárás síkján és annak bizonyítási eszközeinél valamint meneténél, ezért beszélsz feljelentés kiegészítésről!

Mi az, hogy "Az ott lévő tanúk, mit tudnak elmondani, ha kihallgatják Őket ? Volt egy fickó, fényképező géppel ténykedett. Miről - kiről - milyen felvételt készített, nem tudhatják és nem is tudják. Így arról nyilatkozni sem is tudnak érdemben. Aki azt tenné lüke, mert a hamis tanúzás követné el."

Elolvastad a cikket egyáltalán? Ezek a tanúk, egyben felperesek is személyiségi jogsértésben, az észlelt körülmények folytán szólították fel a csicskát, hogy ne fényképezzen! Ergo, előttük szubjektíve tény, hogy őket fényképezte a veréb, ezt balamennyi érintett el tudja mondani, mert a cikkből kiderül, hogy minden jelenlévőt fotózott!
Ennek értelmében kizárt a hamis tanúzás elkövetése - a szubjektíve igaz észlelés végett!

Nem is vesződnék én veled ebben a tárgyban, nyilván nem véletlenül redukálod a cselekményt kizárólag a büntető eljárás szintjére, holott alapvetően polgári eljárási ügyről, személyiségi jogsértésről van szó!

Bezony, "drága szentem"!
quadrocopter
@Sanyi2015: Ember, jó lenne, ha végogolvasnád a cikket!

" Amit írtál eddig az azért is értelmetlen, mert személyi jogsértést CSAK személy ellen lehet elkövetni, a Momentum ellen nem. Polgári peres eljárást egyenként a fotózott személyek indíthatnának, ha be tudnák bizonyítani, hogy személyesen róluk készült felvétel"

Mindenkit lefotózott a csicska, nem csak a Momentumosokat! Már pedig amennyiben a nyitva álló 30 napos határidőn belül magánindtványt terjesztenek elő a fényképezettek, akkor bizony van eljárás és a csicskának kell igazolnia, hogy nem készített felvételt, vagy azokat már megsemmisítette, de ez esetben a megsemmisítést is igazolnia kell!

Nem úgy működik a dolog, hogy a csicska zsebredugot kézzel végignézi, amint erölkődnek vele szemben!

Amúgy már itt van a cikk: " Elmarasztalták a momentumosoknál fotózó fideszest"
Igaz, nem polgári peres eljárás keretében, de az még meg sem indulhatott volna az idő rövidsége folytán!
Most akkor hogyan is kell "ártatlanságot" bizonyítani a közjegyző előtt?
Sanyi2015
@quadrocopter: A mai Győri űlésükön a Momentumosok mindenkiről videófelvételt készítettek, amit nyílvánosságra is hoztak. Akkor most szerinted ők is szemét csicskák?
quadrocopter
@Sanyi2015: Tiltakozott valaki a jelenlévők közül? Nem, nincs róla hír! Tehát nincs jogsértés!
quadrocopter
@Sanyi2015: Egyébként azt hol olvastad, hogy a Momentum videózott mindenkit? Elolvastam ismét a cikket, de erről egy árva szó sincs! A cikkből az derül ki, hogy az újságíró készíthette a felvételeket, de neki viszont szabad nyilvános rendezvényeken!
A törvény szerint a fotózáshoz való hozzájárulásnak számít a „ráutaló magatartás”, azaz a kép készítésének észrevétele és a tiltakozás hiánya is.
Főlökött
@quadrocopter: Bocsika, de a megfázás.../ágynak döntött/

"Bezony, "drága szentem"!" nem ismered az eljárásokat, azok menetét és a bizonyítást, annak terhe kit is terhel. Leírtam, a polgári eljárást, megelőzi a büntis, ha fenn áll a lehetősége a bűncselekménynek. Miért, mert sokkal mélyebb és keményebb szabályok vannak ott, mint egy polgári peres bizonyítás keretében. Ha lenne is polgáriperes eljárás, a Bíró indítványozna egy büntető eljárásban történő nyomozást, melynek már leírtam, mi lenne az eredménye. Ez alapján viszont a Bíró, simán megszüntetné a polgáriperes eljárást, mivel jogsértés nem történt.
Mint már leírtam, a ptk. szerint nem törvénysértés. Ide bemásoltam, miért nem az és Te is megtetted :) Egy dolgot tehetnek, büntető feljelentést tesznek. Mivel már azt is leírtam, az sem lesz nyerő !
Így már csak egy valamit tehetnek, magánvádas eljárásban kezdeményezik a felelősségre vonást, mely olyan, mint az orosz rulett, csak a tárban - dobban több a skuló! Így viszont a nyerési lehetőségük, mondhatni silány :) -és ha fordítva sül el a dolog, nem hiszem, hogy bevállalnák. De ki tudja, vannak még meggondolatlanok. Ő dolguk, Ő döntésük, az Ő ítéletük lesz :)
quadrocopter
@Főlökött: Ehhez képest Péterfalvi Attila jól elmondta a tutit, mindeféle bizonyítási teher és annak reciproka nélkül, többek között a bizonyítandó felvételmegsemmisítésre is és még csak a be. és a ptk.sem kellett hozzá!
Remélem elolvastad, bölcselkedés helyett!
Főlökött
@quadrocopter: De azt se feledd, hogy Péterfalvi Attila általi megmondottak, csak egy ajánlás !! Se nem törvény, se nem ítélet, se semmi, csak egy vélemény - állásfoglalás. Felvétel - megsemmisítést ki is hajtaná végre (?) -> melyik hatóság és milyen határozat - ítélet alapján ? :) Mivel ez csak egy ajánlás, senki nem vállalja fel annak végrehajtását, mivel annak olyan jogi következményei lehetnének - kártéritési igénnyel karöltve, melyet mostanság tapasztalhatsz is.
Hol ?
Pl. Mahir -> Főváros. Nevesítsem ? Szerintem nem kell. Polgári perben, csak a perköltség több mint 2 misi ! :) ->csöngethetik közpénzből ( Debreceni Törvényszék ) ! Szerinted Simicska, az elvitt - megrongált - használhatatlanná tett - kiesett bevételei miatt, a felmondó és előterjesztő, valamint a törvénytelen felmondást aláíró személytől, mely az önkormányzat képviseletében tette mindezt, mennyit fog kérni ? Már igencsak barna a gatyesz és joggal az !!! Főleg - ha a személyétől követelik mindezt és ha Ő képtelen lenne kifizetni, mert mért ne lenne :) majd a testület csenget, a mi pénzünkből.
Na itten van a kutyuka elhantolva :).
Visszatérve az alap problémához, ez az egész egy vihar a biliben. Semmi több. Mi lesz ebből ? A nagy semmi, de jól megmondtuk mindenkinek a magunkét :)
quadrocopter
@Főlökött: A NAIH az hatóság, bírságolási joggal, amely 20 milláig terjed! Be. és Ptk. nélkül is!

Szó sincs ajánlásról, annál inkább kilátásba helyezett következményről, ha nem semmisíti meg a felvételeket a csicska.

" A Péterfalvi Attila vezette hatóság állásfoglalásában rögzítette, hogy a megjelentektől írásbeli hozzájárulást kellett volna kérni a fotózáshoz, ám ez elmaradt. Tehát az akció törvénysértő volt. Ráadásul – olvasható a dokumentumban – a résztvevőkről kifejezetten politikai nézeteik miatt készült felvétel, ami alapjaiban sérti a tisztességes és törvényes adatkezelés elvét. Az adatvédelmi hatóság felszólította a fénykép készítőjét, hogy közjegyzői tanúsítvánnyal igazolt módon törölje a felvételeket.
Amennyiben ennek nem tesz eleget, adatvédelmi hatósági eljárást indít, amelynek keretében 100 ezertől 20 millió forintig terjedő bírságra számíthat az elkövető."

"Tehát az akció törvénysértő volt. " Ez a mondat nem jellemzője egy ajánlásnak, ez ténymegállapítás!
Főlökött
@quadrocopter: Hol van a kutyuka elhantolva ? Hát ott, hogy én is, a készítő helyében, nagy ívben tennék az állítólagos bírságra, írásukra. Miért, mert semmi alapja ! Azért !

Milyen jogcímen kötelezne bárkit a NAIH, hogy a saját tulajdonát képező berendezésén, bármit is eszközöljön ? A Ptk. szerint nem bűncselekmény. A NAIH - kötelezi a személyt, hogy közjegyző előtt semmisítse meg...:)
Ne vicceljünk már !!! A NAIH, ha ezt a marhaságot írásba is foglalja, az állítólagos bírságával együtt, állítom -> a gatyeszukat, még az alsó gatyát is le fogják perelni róluk !! Nem kicsit, hanem nagyon. Miért ? Mert törvénytelenül járnak - járnának el, azért !
18'-ban fognak életbe lépni azon jogaik, melyek elképeztőek, de addig még sok víz fog lecsordogálni a Dunán :) -> és az sem biztos, hogy azon jogaik ténylegesen is lesznek majd.

Ez olyan lenne, Te megjelensz egy rendezvényen fényképezőgéppel, netán a családdal. Majd valaki azt mondja, Te a résztvevőket fényképezted, ami miatt tipegjél el egy közjegyzőhöz - aki igen jó pénzért - amit Te fizetsz kp.-ban !, majd bizonyítja - közjegyzői okiratba foglaltan - tehát közokiratban, hogy letörölted a memóriakártyán lévő képeket, amiket készítettél. Teljesen mindegy milyen jellegű képek voltak, lehet, hogy olyanok, melyek családi - vagy nem törvénysértő módon - a Ptk. szakaszát betartva készült képek.
Ha ezt valaki felvállalva következményeit, határozatban leírja és kötelezi a felet ennek végrehajtására, ne csodálkozzon, hogy nem lesz költségvetése, sőt nem lesz hova mennie dolgozni - helyileg, mert még azt az ingatlant is elárvereztetik a feje fölül, a kártérités realizálása tárgyában.
Csak nagyon halkan, Pécs - Zsolnay. A Szír tulajdonos 4 önkormányzati ingatlanra is, jelzálogot terheltetett. A csoda polgármester pedig ül a 'kakiban' és magyarázkodik. A tények pedig tények. Ott is úgy gondolták így jó és jogszerű, a kimenetel pedig az, lehet, hogy az önkormányzat ingatlanát - ha árverezik, nincs hova menniük :).
Főlökött
ui.: Te írtad le : "ÁLLÁSFOGLALÁSÁBAN rögzítette, hogy a megjelentektől írásbeli hozzájárulást kellett volna kérni a fotózáshoz, ám ez elmaradt." Szerintük-állásfoglalás ! Se nem törvény, se nem határozat, se semmi. Egy szösszenet ! Törvény 'kicsit' mást ír, de azt Te is olvastad. Mivel mindenki tudja, hogy már nincs mit tenni, futják a tiszteletköröket, de teljesen feleslegesen, habzó szájjal és semmi érdemben. Van ez így :) Más megoldást kellett volna választani :)
Na így már tudod mennyit ér az egész, illetve milyen jogi következményei vannak, illetve lesznek ennek a lufinak ? A nagy semmi.
Egy kedvencemet idézem Hatházi Lászlót, a Showder Klub-ban szokott fellépni, humorosan előadva. Másról írta, de szerintem ide illik - erre a témára - bocsánat mindenkitől a kifejezésért :
" Szerinte annyit ér, mint fing a gatyában! Jön, mert jönnie kell, de hogy mit is hoz magával, az már kétséges."

Na ez van itt is. Jött, mert jönnie kellett. Mit hoz magával, majd kiderül, mennyire vannak észnél és képben jog terén, az érintettek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.