A diktátorság nézőpont kérdése – közölte az Észak-Koreában zenélő hegedűművész, Edvin Marton, ám mint a 24.hu-nak adott nyilatkozatából kiderült, ezt még tudja fokozni.

Edvin Marton most ért haza a köztudottan diktatórikus ázsiai országból, ahol több százezer fogoly él koncertrációs táborokat idéző körülmények közt, az ország vezetője pedig válogatott módszerekkel számol le ellenfeleivel, köztük legutóbb a féltestvérével.

Egyre cikibb: Edvin Martonnak nagyon tetszik minden, amit Észak-Koreában látott

(Fotó: MTI)

A hegedűművész mégsem tapasztalt semmit, amit diktatúrának lehetne nevezni, sőt: szerinte a média sokszor túloz, ha Észak-Koreáról van szó. Arra a kérdésre, hogy vajon tudatosan nem mutattak-e meg nekik bizonyos területeket, azt válaszolta, minden városnak vannak szép és kevésbé szép részei.

Amikor Martont arról kérdezték, szerinte miért kellett leadniuk a telefonjukat érkezés után, úgy vélekedett: a házigazdák típus szerint besorolhatják és statisztikát vezethetnek a készülékekről.

Elmondta még, a város tele van modern épületekkel, szerinte simán azt hiszi az ember, hogy Dubajban van.

Martont már most meghívták a jövő évi ünnepségre.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Igazad van... egy cseppet sem diktatórikus ország, csak "elkérték" a telefonodat, (mert vigyázni akartak rá, nehogy elveszitsed) nem lehetett internetezned, meg oda vittek ahova akartak... talán az egyedüli döntésed volt, hogy WC-re mehettél...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cs.n.
Bocs, de ezt a régi viccet megint nem tudom kihagyni:
"Gorbacsov hazalátogat a szülőfalujába. Találkozik egy régi ismerősével, a falu legöregebb emberével, Iván Kuzmicsovval.
- Iván bátyám, van magának videója? - kérdi tőle.
- Hogyne - feleli az öreg -, még hifi-tornyom is van. Sőt, videója és hifi-tornya már mindenkinek van a faluban.
- És TV-je van-e?
- Hát persze, színes - vágja rág az öreg.
- És tudja-e, ki vagyok én?
- Hogyne tudnám, édes fiam. Te vagy a tegnap érkezett amerikai újságíró.
- Iván bátyám, hát nem ismer meg, Misa vagyok, a Gorbacsovék fia.
- Akkor meg mit hülyéskedsz? - kérdi az öreg. - Hisz tudod, hogy nincs is villany az egész faluban."
Ez csak az ismert éjszakai műholdképről ugrott be most, amin a főváros kivételével töksötét az egész ország ( www.impactlab.net/wp-content/uploads/2011/12/Korea_at_night_satellite_image.jpg ), meg arról, hogy művészúr arról lelkendezett, hogy bár se mobil, se internet, se wifi nincs, de tévé van ott a szállodában, és még a CNN is bejön rajta! Nyilván azt nézik az ország többi részén is, gyertyafény mellett.
eszegfu
@cs.n.: 22:54 Én nem láttam még ezt a mühold felvételt... ledöbbentem! A vicc meg valóban passzol!:))
eszegfu
@papa.49: Ebben viszont igazad van, hozzáteszem, hogy ez minden emberre érvényes!!
herczeg0210
Nem látott ez semmit sem, csak azt nézte amit lehetett és mutattak neki. "Oszt jó napot"!
almalibre
Nem kell mindenkire ráerőltetni a politikát. Azon lehet vitatkozni, hogy Edvin művész vagy, nem, de a művészek ott lépnek fel, ahol kíváncsiak rájuk (és megfizetik őket). Sokan túldimenzionálják a művészeket, pedig nem többek, mint mi átlag emberek, csak híresebbek és néhányuk többet keres, mint mi. Nem feltétlenül okosabbak, mint az átlag, csak valamiben nagyon jók. Edvin esetében érezhető, nem különösebben érdekli a politika, ő a tapsra hajt. Egyébként sokszor maguk a művészek érzik a politizálási kényszert, ezzel befolyásolva a közönségüket és ezzel a politika sokszor keményen vissza is él. Szerintem ez nagyobb bűn, mint az Edviné...
simmering73
Az ilyen debileket szerintem tárt karokkal várják. Lehet kiköltözni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.