Az Egyesült Államok továbbra is számíthat Magyarországra a terrorellenes küzdelemben és a NATO európai lábának megerősítésében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva csütörtökön, miután telefonon tárgyalt Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel.

Szijjártó telefonon beszélt az amerikai külügyminiszterrel

Szijjártó Péter hozzátette: amerikai kollégája köszönetet mondott azért, hogy Magyarország részt vesz a terrorizmus elleni küzdelemben. Magyarország pedig büszke arra, hogy azon valamivel több mint két tucat országhoz tartozik, amelyek valódi katonákat küldenek az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni harchoz, és ezt a szerepvállalást fenn kívánják tartani.

A magyar kormány egyetért a republikánus elnökkel (Donald Trumppal) abban, hogy a NATO-nak sokkal sikeresebbnek kellett volna lennie, és sokkal többet kellett volna tennie mindeddig a terrorizmus elleni küzdelemben, hiszen ma a világ biztonságára egy nem állami szereplő, hanem egy terrorszervezet, az Iszlám Állam jelenti a veszélyt.

Rex Tillerson meghívta magyar kollégáját március 21-re Washingtonba, ahol az Iszlám Állam elleni koalíció külügyminiszterei ülnek össze, hogy megvitassák a terrorellenes küzdelem jövőjét.

A magyar külügyminiszter biztosította kollégáját arról, hogy Magyarország támogatja az amerikai elnök azon elképzelését, hogy a NATO-t – és főleg annak európai lábát – meg kell erősíteni,

és mi törekszünk arra, hogy ebben fontos szerepet játsszunk.

A két külügyminiszter telefonos beszélgetésén szó esett Oroszországról is. Szijjártó Péter szavai szerint Magyarország érdeke az, hogy Oroszország és az Egyesült Államok között egy kiegyensúlyozott, pragmatikus viszony jöjjön létre, "hiszen amikor a Kelet és a Nyugat között bármikor konfliktus volt a történelem során, annak Európa, és azon belül Közép-Európa itta meg levét". Úgy fogalmazott: Budapest szorít az új amerikai adminisztrációnak és az orosz vezetésnek azért, hogy jobban ki tudjanak jönni egymással, mint a korábbi években.

A két politikus egyetértett abban, hogy egy-egy ország gazdasági versenyképességét és fejlődését a biztonság, a demokrácia és a stabilitás befolyásolja a leginkább. Szijjártó Péter ezzel összefüggésben tájékoztatta Rex Tillersont, hogy a magyar beruházási környezet úgy alakult az utóbbi időszakban, hogy már 1650 amerikai vállalat van Magyarországon, amelyek összesen több mint százezer embert foglalkoztatnak. Az amerikai beruházások értéke pedig meghaladta a 9 milliárd dollárt az országban – tette hozzá.

Ezen témákon túl Szijjártó Péter gratulált az új amerikai kormányzat győzelméhez, hiszen – mint mondta – a magyar kormány (az elnökválasztáskor) a republikánusoknak szorított, Donald Trump programjában ugyanis számos olyan elem volt, amely sokkal közelebb áll a magyar politikához, mint a demokraták elképzelései. Rex Tillerson kijelentette: az Egyesült Államok nagy barátja Magyarországnak.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Nyalj prüntyi, nyalj. Ki tudja meddig nyalhatsz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cefi
Szijjártó telefonon kedveskedett Trump miniszterének.

Hová nem fejlődnek az okostelefonok? Már rajtuk keresztül is le lehet cuppantani amerikából egy másik pasit?!?
F_Viktor
Szijjas beszelt a letelepedesi kotvenyrol, orban szomszedjarol es a havi 800 orosz vizumrol, mikor szoba hozta ok, a magyar kormany hogyan, milyen eszkozokkel harcolnak a terrorizmus ellen?

"A két politikus egyetértett abban, hogy egy-egy ország gazdasági versenyképességét és fejlődését a biztonság, a demokrácia és a stabilitás befolyásolja a leginkább."

Demokracia??
Geco, hazudtal neki, vagy behuztad fuled, farkad, mikor szoba kerult a demokracia?
Equus
a beszélgetés után szépreményű külügyérünk letörölte a szart a szája sarkából és mosolygott.
papa.49
@Cefi: @human: Pippantott egyet a futsalosmajom...
Nessy
Erősítjük a NATO lábát!
Úgy, mint anno őseink. " Vitam et saqvinem!", de zabot nem adunk!
Mi is mindent és mindenki támogatunk, erősítünk, stratégiai partnerré fogadunk, a pénzt kérjük a jobb zakó zsebbe, melyért vállalunk heti egy igehirdetést a témában!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.