Törvénysértő módon fotózta végig a Momentum komáromi rendezvényén résztvevőket a helyi fideszes önkormányzat tanácsadója. Ha nem törli le a képeket, fizethet, mint a katonatiszt.

Törvénysértő volt, hogy a Momentum Mozgalom komáromi fórumán a helyi fideszes önkormányzat főtanácsadója végigfotózta a résztvevőket – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Törvénysértő módon készített fényképfelvételeket a Momentum Mozgalom komáromi rendezvényén egy résztvevő – erre a megállapításra jutott a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal.

A fideszes főtanácsadó Radics Gábor a Momentumosok szerint nem azért vett részt a fórumon, mert annyira érdeklődött irántuk, hanem hogy lefotózza a mozgalom komáromi szimpatizánsait. 

"A Péterfalvi Attila vezette hatóság állásfoglalásában rögzítette, hogy a megjelentektől írásbeli hozzájárulást kellett volna kérni a fotózáshoz, ám ez elmaradt. Tehát az akció törvénysértő volt. Ráadásul – olvasható a dokumentumban – a résztvevőkről kifejezetten politikai nézeteik miatt készült felvétel, ami alapjaiban sérti a tisztességes és törvényes adatkezelés elvét. Az adatvédelmi hatóság felszólította a fénykép készítőjét, hogy

közjegyzői tanúsítvánnyal igazolt módon törölje a felvételeket.

Amennyiben ennek nem tesz eleget, adatvédelmi hatósági eljárást indít, amelynek keretében 100 ezertől 20 millió forintig terjedő bírságra számíthat az elkövető" – olvasható a cikkben.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
... és a törlés előtt a szükséges helyeken lead egy-egy másolatot. Így természetesen már vicc az egész. Mindenféle cécó helyett odanyomni neki 500 ezret, oszt jónapot !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
... és a törlés előtt a szükséges helyeken lead egy-egy másolatot. Így természetesen már vicc az egész. Mindenféle cécó helyett odanyomni neki 500 ezret, oszt jónapot !
nezelodo
Szarnak ezek magasról az írott és íratlan szabályokra, törvényekre. Nem emlékszik a publikum már az egészpályás letámadás kilátásba helyezésére? Azóta sem vonta vissza a dakota párt, tehát csupán eszerint cselekszik mindegyik lihegő.
quadrocopter
@justhpeter: Kubatov a mai napig sérthetetlen törvénytelen adatgyűjtő!
Cefi
Törvényt sértett a fideszes tanácsadó, aki a Momentum komáromi fórumán fotózott.

Szeretném meghozni az ítéletet, és végrehajtani.

Naaaa, lécccci, lécccci léccccci...
nevemnick
Ezt írtam 28-án:
,,Feljelenti a Momentum a fideszest, aki végigfotózta a rendezvényük résztvevőit

Barátilag körbe kellett volna fogni a pacienst, és szúrós szemekkel vizslatni.
Hatásos, mert már négy hasonló esetben kipróbáltuk. Szó nélkül törölte a felvételeket.
Minden egyes összejövetelkor/fórumkor először is a szervezőknek ki kell jelenteni, hogy nem járulnak hozzá bármilyen képanyag rögzítéséhez, amelyeket csak az általuk megbízott személy végezhet, aki kérésre ingyen bocsájtja rendelkezésükre az általa készített felvételeket, ellenkező esetben a renitens személyt fel lehet kérni a távozásra. Ebben az esetben bárminemű felvétel a tudtuk nélkül nyilvánosságra kerül, indulhat a feljelentés. "

Jót röhög majd a csávó. Visz magával egy hamis tanút, a közjegyzőnek bejelenti, hogy már letörölte a felvételeket, nem mentette sehova, így a dolog elsikálva. Ezután remélem a Momentumosok meglépik az előbbiekben leírtakat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.