A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy a jövő évi parlamenti választáson minden egyéni választókerületben csak egy baloldali jelöltet állítsanak.

 Gyurcsány: Közös baloldali jelölt kell minden választókerületbe

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A párt elnöke a DK szombati tisztújító kongresszusán úgy fogalmazott: megértették, hogy Botka László vezetésével az MSZP önálló pártlistán fog indulni. Emellett viszont "lehet, hogy sok a zászló, de egy tábor", ezért egy egyéni jelöltnek kell indulnia minden választókerületben – mondta Gyurcsány Ferenc.

A pártelnök kijelentette, a tényeket tudomásul veszik, nincs harag, nincs sértődöttség vagy féltékenység. Hozzátette, neki viszont az is a felelőssége, hogy képviselje azt a félmillió embert, aki hisz abban, amiről a DK beszél és erről a felelősségről nem mond le.

Arra kell törekedni, hogy a kormány érezze, vele szemben egy olyan jól szervezett demokratikus sokaság áll, amelyik megmutatja az egység erejét, de a maga színes belső világát is – közölte Gyurcsány Ferenc, aki beszédében a jövő évi választást sorsfordítónak nevezte, aminek az a tétje, hogy romlásból virágzásba fordítsák Magyarországot.

Romlás van

Romlás van ott, "ahol a többségnek kuss a neve", ahol a hatalmon lévők legfontosabb jellemzője, hogy törvényesen lopnak, ahol százezrek és milliók úgy érezhetik, hogy nem részei a hazának – sorolta. Romlás van ott, ahol gyerekek százezrei éheznek, az állam saját törvényeivel kényszerít embereket, hogy a minimálbérnél kevesebbért gürcöljenek, ahol a miniszterelnök "butaságból, cinizmusból és talán történelmi tudatlanságból" etnikai homogenitásról beszél. Romlás van ott, ahol egy vidéki városban nem választanak meg egy jó nevű színházigazgatót, mert a hatalomnak nem tetszik, ahol a hatalom a legfontosabb kérdésekben nem meri megkérdezni polgárai véleményét és ha ez ellen a polgárok fellázadnak, a hatalom elmenekül – jelentette ki.

Fontos, hogy az ország lakóit ne válassza el áthághatatlan szakadék – folytatta beszédét Gyurcsány Ferenc. Az erőszakkal tett egyenlőség viszont szolgasághoz vezet – jelentette ki, hozzátéve: ezért nem hisz a vagyonegyenlőségben, mert az egyik ember tehetségesebb, szorgalmasabb, ügyesebb a másiknál, ezt pedig honorálni kell.

Az alapjövedelemről úgy vélekedett, hogy ha az életből, a boldogulás motivációjából elvész az erőfeszítés, akkor nem előre fognak haladni, hanem egy helyben toporogni. Ez nem azt jelenti, hogy nem kellene segíteni a bajban lévőknek, ezért azt kell kérni, hogy a havi fél vagy egymillió forint felett keresők fizessenek valamivel több adót – tette hozzá.

A kormányzatról azt mondta, hogy "ellopták az országunkat, lopják mind a mai napig, szerintem gyalázat ami történik". Hangsúlyozta, nem akarja, hogy valakik úgy gondolják, hogy "mi alattunk boszorkányüldözés lesz. Mi nem boszorkányokat üldözünk, hanem tolvajokat, ez a különbség".

A DK-ban vannak azok, akik közreműködtek mindannak a megteremtésében, ami 2002 után jó és maradandó volt – fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Szavai szerint ők adtak nyugdíjkorrekciót, ők adtak először ingyen tankönyvet és étkezést, tisztességes munkát a minimálbérért. Eközben felépítettek és felújítottak sok száz iskolát, rendelőt és kórházat – mondta. Aki ezt ki akarja dobni az ablakon, csak azért mert nem elég erős hozzá, hogy szembeszálljon a mai kormány hazug valóságértékelésével, az elveszi az életük egyik legsikeresebb darabját, amikor Magyarország sikeres volt – szögezte le.

A DK álláspontja nem változott, mert a demokraták között van különbség és vita, de közös történelmi felelősségük, hogy "visszabillentsük a történelmi időt a maga helyére" – emelte ki. Ehhez képest az lenne a fő vita tárgya, hogy melyikük mit tett 2002-ben vagy 2007-ben, melyikük családját hogyan gyalázták meg korábban – kérdezte a pártelnök. A DK az együttműködés pártján áll, "türelmünk van, de az idő elfogyott" – összegzett.

Örül a Momentumnak

Gyurcsány Ferenc arra is kitért, hogy örül a Momentum Mozgalom megjelenésének és sikerének. Hozzátette, hogy ez a kihívás nem árt a demokratikus ellenzéknek, mert lehet, hogy őket is jobb munkára fogja ösztönözni. A népszavazási kezdeményezés megmutatta, hogy mi az az eszköz, amivel a hatalmat két választás között is meghátrálásra lehet kényszeríteni – folytatta, egyúttal azt javasolta mindenkinek, hogy helyben és országosan is "bombázzák" a hatalmat népi kezdeményezésekkel.

A párt korábban már közölte, hogy Gyurcsány Ferencet újraválasztották miniszterelnökké, szombat délután viszont a további tisztviselőket is megválasztják a Millernárison tartott rendezvényen.

(MTI)

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
patyuka
"...A párt korábban már közölte, hogy Gyurcsány Ferencet újraválasztották miniszterelnökké..."

Ki, hol és mikor közölt efféle badarságot?
Sziszifusz
@Desischado: 04:17
Hiába van Gyurcsánynak pár dologban igaza, ez a szavazók igen nagy része számára, nem teszi őt elfogadhatóvá.
Sikeres volt az ellene lefolytatott karakter gyilkosság.
Az ország érdekében vissza kellene vonulnia a nyilvánosságtól, mivel az ellenzéki szavazók körében is túlságosan megosztó személyiség.
Szerintem, neki is és Orbán Viktornak is lejárt a szavatossága, elkoptak, kiöregedtek.
r2d2
Fletó lejárt lemez!
Van nála sokkal jobb a baloldalon!!!
eugen4402
@r2d2: MÁS van. Jobb nincs... :-(((
Ő már megtanulta, ha feleslegesen beszél, annak ő látja kárát. Meg azt is megtanulta a gyakorlatban, hogy a lopásra hajlamos politikus pártoktól függetlenül ragaszkodik a zsákmányához foggal-körömmel...
Béla333
@eugen4402: 07.07
Egy jó politikus nem asszisztál az ország kirablásához!
Egy jó politikus nem hagyja, hogy az ország felforgatói, randalírozói büntetlenül megússzák.
Egy jó politikusnál nem az az évértékelő, hogy őt nem hívták meg kávézni!
eugen4402
@Béla333: Teljesen igazad van, írtam is erről egy forgatókönyvet... Az ideiglenes munkacíme: "A Tökéletes Politikus". Egy elméleti kutatóintézet laboratóriumában játszódik a sztori, ahol a legjobb gondolkodók lombikban akarják előállítani az ideális politikus prototípusát, a kísérletek sikerrel zárulnak, és az optimális államférfi-jelöltet "vízre bocsátják", kiengedik a gyakorlatba... Nem lövöm le a poént, majd nézd meg a sorozatot, annyit elárulhatok, hogy a FŐHŐS ezután kudarcokból megalázásokba, egyik fiaskóból a másik kínos szituba keveredik. Mert nagyon más az elmélet, és teljesen más a gyakorlat, pláne ebben az országban...
eugen4402
@r2d2: Lehet... Nincs összehasonlítási alapom, Tisztelem becsülöm Botka urat, de emlékeztetnélek arra, hogy más kategória egy megyeszékhely vezetése, és teljesen más egy EU-s tagország irányítása. De gondolom, ezzel Te is tisztában vagy...
Eladott Ország
b1.blog.hu/2017/03/04/gyurcsany_meguzente_kulon_indul#more12311609
Gyurcsány megüzente: külön indul
Neki az nem biznisz, ha nélküle váltják le a kormányt. Hogy vele meg nem tudják, az nem érdekli. Mária országában legkifizetőbb üzlet politikusnak lenni. Kapjátok be drága alattvalóim.
Béla333
@eugen4402: 08.19
Csak azért írtam neked, mert te sztárolod Gyurcsányt! Még hogy nincs jobb?!

Amiről te gunyorosan írsz, a tökéletes politikus nem létezik. Ez így van! De legalább ha én a magánéletben elvétek valamit, akkor vállalom a kellemetlen részét is: minimum bocsánatot kérek!
Ez Gyurcsánynál elmaradt. Sőt, még ő ad saját magának felmentést, hogy ha volt is esetleg bármi bűne, akkor már őszerinte letöltötte a büntetését. Csakhogy ezt nem neki kell ám kimondani, hanem nekem, nekünk!
Tehát visszatetsző, ahogy imádjátok, sztároljátok Gyurcsányt. Nekünk! A többségnek!
Nektek nem az, mert ti ezt észre sem veszitek!
Ezzel a mindenkinél okosabb vagyok stílussal a jelek szerint magára maradt, most megmutathatja, hogy képes saját erőből is Parlamentbe kerülni, nem kell a másik uszályába kapaszkodni ezért!
karma1
Lehet kopkodni Gyurcsanyt, egyet nem lehet tole elvitatni: a mai napig az osszes karaktergyilkolaszas ellenere meg mindig csak tole fel a csuti etnikum.
Akar akarnak vele kozoskodni, akar nem, - ez teny.
Kulonben is az olyan egyenisegeknek, mint Gyurcsany, nincs kulon holdudvaruk, o nem rendezkedik be arra, hogy valaki mindig takaritsa a hatuljat, es minden reggel dicsoito iget zengjen a fulebe - neki nem ez kell.
Sajnos, a magyar valasztok mar el sem tudjak kepzelni a korrupcionelkuliseget, a protekcionizmust alapallasbol meg az is elfogadja, aki azt sem tudja, mit jelent a szo, - es erre meg ratett az orbani agymosas az embereknel - hat 18-ban, ha nem emelik fol a valasztok a fenekuket a kenyelmes fotelbol, akkor megint az lesz a szitu, hogy nem orban veszit, hanem a baloldal kinalja neki talcan a gyozelmet az otthonmaradassal. De utana mar kar lesz azon agyalni, hogy mi lett volna ha,... ha megis osszefogtunk volna Gyurcsannyal...Egy ujabb orban rezsimet mindenki csak maganak koszonhet...
eszegfu
@r2d2: 8:18 Igen, Botka jobb, ill. a legjobb polgármesterek között van! Nem véletlen, hogy 2002-től ő Szeged polgármestere függetlenül a kormány "szinezetétől". Nagyon hasonlit Tarlós pályafutásához... ő 17 évig volt kerületi polgármester és nézd meg, hogy mióta főpolgármester (tehát még mindig csak a polgármester kategória) egyfolytában huza-vona van közte és a kormány között. Gyakorlatilag nincs igazi "produktum", mert az összes energiáját a "lavirozásra" kell forditania, nem ugy, mint kerületi polgármestersége idején. Nagyon kedvelem Botkát, de mint kormányfő szerintem bele fog bukni...
és akkor már nem nagyon lehet ujra Szeged polgármestere... sajnálom már most.
Béla333
@karma1: 08.50
Unalmas már az, hogy Gyurcsánytól fél az Orbán, ez mutatja, hogy mennyire alakalmas miniszterelnöknek!
Ezzel szemben az a helyzet, hogy Gyurcsány megosztó, ellentmondásos politikája miatt addig jó Orbánéknak, ameddig Gyurcsány itt tör-zúz ezen az oldalon. Amíg Gyurcsány itt van, addig Orbánnak semmi dolga, a választásokat megnyeri neki!
Arról is le kellene szokni, hogy a 4-5-6%os DK-val/Gyurcsánnyal kellene összefogni másoknak, ezzel szemben az lehetne a kívánatos, ha a Gyurcsányt a háttérbe tartó DK fogna össze a többiekkel.
A nagy erölködés, hogy sztárt faragjatok Gyurcsányból pont az ellenkező hatást vált ki: egyre többen szeretnék őt nyugdíjban, vagy legalábbis a hátsó sorokban látni!
eugen4402
@Béla333: Csak egy árnyalatnyi pontosítást engedj meg... A magam részéről hidd el, nem sztárolom Gy. F. -et, nem imádom, nem őrzök tőle dedikált fotókat. Sőt, én lennék a legboldogabb bárány a Nagy Magyar Legelőn, ha nála alkalmasabb jelöltek tucatjai közül választhatnánk...és én nagyon megtanultam, hogy az "igazság próbaköve a gyakorlat". Úgy vélem, GY. F. is így van ezzel...
magyarbakancs
Gyurcsánnyal nem fognak össze.
Fidesznek az,az érdeke,hogy Gyurcsány szerepeljen a listán mert lehet Csákányozni.
És ki nem szereti Gyurcsányt nem szavaz és nem is megy el ha Gyurcsány a listán szerepel.
eszegfu
@Béla333: 9:07 Ennek a "levezetésednek" van egy kis szépséghibája... nem mi akarunk "sztárt faragni Gyurcsányból" maga a DK választotta meg ujra elnöknek, tehát a DK hogy "foghatna össze" bárkivel is Gyurcsány nélkül?! Ez legalább olyan butaság, mintha a Fidesz összefogna O.V. nélkül akárkivel is.
Csizmás Kond
...mindenki a másikra haragszik...és addig nem is lesz összefogás ami nem az oldalak rendeződését jelenti amíg csak olyan jelöltek lépnek a színre aki vagy ide vagy oda kampányolnak.
Bebizonyosodott, hogy a jobb és a baloldal harca többet árt az országnak mint bármely rendszer.
...és az igazi bajok szintén ott kezdődnek hogy már eleve az unió megoszlik, részekre tagol, ami ellenséget szül.
Politizálni lehet sőt kell is de az egység minden oldalnak szent kéne legyen...és csak azon belül színeződni.
karma1
@Béla333: Nagyonm, de nagyon felreertesz. En nem vagyok elvakult Gyurcsany fan, de azt azert vedd tudomasul, hogy amikor o volt a miniszterelnok, nem volt olyan elovezetese, javaslata az elet jobba tetelere, fejlodesre, amiben az akkor ellenzekben levo, durcas, verig sertodott orban ne tett volna keresztbe ott, ahol tudott. orban elerte ellenzekben, hogy a 300 forintos vizitdijat elkaszaljak...
Nem akarok veszmadar lenni, de figyeld meg majd azokat a Nagy Egyenisegeket, akik most ex katedra kijelentik, hogy marpedig ezzel nem, azzal nem, majd mi megmutatjuk, hogy egyedul is boldogulunk. Kozben meg orban rohog a markaban, mert ez hosszutavon neki dolgozik, neki jo.
Egyebkent mi a bajod Gyurcsannyal? Miert o lepjen vissza a politizalastol, miert nem szolsz egy kurva szot sem arrol, hogy menjen a fenebe Vona, Molnar, Harrach, Rubovszky, miert nem azt mondod, hogy az o szemelyuk a megoszto?
Elarulom, miert: mert ezek egyuttveve is csak egy lepkefingnyi sullyal esnek a latba, ha a politikusok megmeretteteserol van szo.
Nem vagyok elvakult Gyurcsany-fan, ismetlem, de neki nincs szegyellnivaloja, meg a felesege vagyonnyilatkozatat is kozzetette, mig a tobbiek a kotelezo sajatjukat is titkositanak.
patyuka
@adrenalink: Íme az egész közlemény:
"98 százalékot kapott, továbbra is Gyurcsány a DK elnöke A Demokratikus Koalíció (DK) tagjai túlnyomó többséggel Gyurcsány Ferencet választották újra a DK elnökének – közölte az ellenzéki párt szombaton az MTI-vel.
A DK közleménye szerint lezárult a Demokratikus Koalíció 3 hétig tartó pártszavazása, és a DK tagjai 98 százalékos arányban újraválasztották Gyurcsány Ferencet a párt elnökének. Azt írták: a DK az egyetlen olyan parlamenti párt, ahol az elnök személyéről nem szűk körben döntenek, hanem a párt minden tagjának szavazati joga van a kérdésben. A párttagok döntése 2 évre szól, ez egyúttal azt is jelenti, hogy a DK Gyurcsány Ferenc vezetésével vág neki a 2018-as országgyűlési választásoknak – áll a közleményben."

Ebben hol szerepel az, "hogy Gyurcsány Ferencet újraválasztották miniszterelnökké..."?!
evacica
@karma1: Teljesen egyetértek veled! De sajnos ilyen elfuserált ellenlékez és Botkával az élen aki megmondja,hogy kivel működik együtt és kivel nem, aszerint, hogy neki ki szimpatikus és ki nem ebből bizony Orbáni győzelem lesz! Ha az ellenzék tisztelt vezetői nem képesek felfogni, hogy összefogás nélkül nincs győzelem, csak a saját önös érdekeiket helyezik előtérbe az ország érdekénél, akkor alkalmatlanok a vezetésre! Botkának meg üzenem nem szeretni kell egymást a politikusoknak, ha nem együtt dolgozni az ország érdekében! Ha ezt nem érti, akkor alkalmatlan az ország vezetésére!
evacica
@patyuka: Sehol, de az ma divat, hogy folyton Gyurcsányozunk!Viktor ebben a karakter gyilkosságban biztos, hogy kitűnő munkát végzet, igaz ez mindig nagy erőssége volt a fidesznek! Orbán úgy fél Gyurcsánytól, mint ördög a tömjénfűstől! Egy biztos Gyurcsány a vagyonát nem úgy szedte össze ahogy Orbán, strómanok segítségével!Nem lopta szét az országot a családjának és a haverjainak!Ezerszer tisztességesebb mint Orbán!
patyuka
@Sziszifusz: "Sikeres volt az ellene lefolytatott karakter gyilkosság.
Az ország érdekében vissza kellene vonulnia a nyilvánosságtól, mivel az ellenzéki szavazók körében is túlságosan megosztó személyiség. "

Abszurd logika!
Nem annak az ellenzéki szavazónak kellene "visszavonulnia" - értsd: észhez térnie -, aki, bár tudja, hogy Gy. F.-et karaktergyilkossággal mószerolták be, azaz őt - mármint a választót - megvezették, továbbra is bedől az átverésnek?
Béla333
@Horizont: 19.21
Majd szólsz ugye, hogy mikor szólhatok hozzá...
grincss
"Csak" egy egyszerű kis matek:
MSZP szavazó - 800e
DK szavazó 500e
Összesen: 1,3 m.
Akkor miért is nem kell az összefogásuk?
Béla333
@evacica: 19.25
" aki megmondja,hogy kivel működik együtt és kivel nem, aszerint, hogy neki ki szimpatikus és ki nem..."

"Nem vesz részt a baloldali előválasztást előkészítő tárgyalásokon a Magyar Liberális Párt, miután Gyurcsány Ferenc megvétózta részvételüket. "
mandiner.hu/cikk/20161103_balos_elovalasztas_gyurcsany_kiutalta_a_liberalisokat

Ugye milyen kellemetlen...
Béla333
A zöld szörnyeknek:
A DK szavazói ok! Gyurcsány nem OK!
Mivel Gyurcsány csak a saját pozíciójával van elfoglalva, az ország érdekeit lexxxja, ezért tőle kellene megkérdezni, hogy miért nem tudja a személyes érdekeit háttérbe szorítani az ország érdekében?
A DK mindig mindenkit kioktat, hogy akik nem fognak össze Gyurcsánnyal, akkor azok Orbán szekerét tolják, akkor most itt lenne a lehetőség, hogy képes lenne legyűrni a személyes ambícióit az ország érdekében!
Persze ez kizárt!
Béla333
@Horizont: 19.45
Nem idegesít a mások más véleménye!
Béla333
@Horizont: 19.48
A más vélemény nem gond, a gond az, ha érvek helyett elkezdenek személyeskedni. Akkor van úgy, hogy én is felkapom a vizet.
Úgy haloványan érzékeltem, hogy viccnek szántad a beírásod, ezért kérdeztem én is viccesnek szánva, hogy ugye majd szósz...
adrenalink
@patyuka: tegnap 19:25-re Sehol. Szerencsére csak pártelnöknek választotta a szekta.
evacica
@Béla333: Béluska már írtam, hogy mi ne vitázzunk, mert teljesen meddő!Én nem tudlak a Gyurcsány fóbiáról lebeszélni és Orbán imádatodat sem akarom megváltoztatni. Így hagyjuk lógva egymást!Zavar a narancsos ködben élésed!
evacica
@Béla333: Ezt miért nem imádott főnöködnek javaslód! Nem gondolod hogy több száz ember sértegetése részedről bunkóság?
Béla333
@evacica: 08.21
Én nem vitázok veled, hiszen a jelek szerint te nem vitázni szeretsz egy vitafórumon, hanem kinyilatkoztatni.
Csak arra hívtam fel (nem a te, hanem mások) a figyelmet, hogy amíg egyik oldalon szóvá teszed, hogy Botka megmondja, hogy Gyurcsánnyal nem akar együttműködni, a másik oldalon Gyurcsány is ugyanezt tette a Fodor féle Liberális párttal.
Tudod ezt úgy hívják, hogy kettős mérce: egyrészről saját magatokkal szemben sértőnek érzitek, de a DK/Gyurcsány mással szemben ugyanúgy alkalmazza!
Természetesen erre az a jó DK-s reakció: személyeskedni a másikkal, ahogy te is teszed!
Nem hiszem, hogy bárkit is megsértettem volna, az meg hogy kettőnk közül ki a bunkó, azt majd eldöntik a semleges olvasók!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.