Az MSZP szerint Magyarország versenyképessége zuhan és ez a Fidesz-kormány bűne.

Burány Sándor, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Európai Unió (EU) versenyképességi mutatókról szóló jelentése szerint 2013 óta minden magyar régió eredménye romlott, az észak-magyarországi terület majdnem az utolsó helyen áll, Csehország, Bulgária és Szlovákia is megelőzte az országot.

Véleménye szerint az eredményeken nincs mit csodálkozni egy olyan országban, ahol a kormány tönkreteszi az egészségügyet és az oktatást, valamint túladóztatja és kisemmizi az alulfizetett embereket és a kisvállalkozásokat.

Az MSZP szerint fordulatra van szükség, amit Botka László biztosíthat. A párt 2018-ban arra készül, hogy a jól élő kevesek országából újra mindenki országává tegye Magyarországot – mondta a frakcióvezető-helyettes.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Borsodi
Köszönjük Viktor! Te igazán mindent megteszel a népedért védelmünkért,csak hálával tartozhatunk neked és köszönettel,hogy itt tartunk..Igaz ehhez tapsolnánk, de arra vannak a bértapsolók

De fel lehetne sorolni a közmunkát, a kivándorlást, az egészségügy helyzetét, a vasárnapi zárva tartást, az alaptörvényt, és még sok, nagyon sok mocskot. Ezzel szembe lehet állítani a haverok trafikhoz jutását, a földek elvételét a gazdáktól, csak a támogatás felvétele miatt, a takarék hálózat “államosítását”, majd átjátszását a barátoknak. Ide lehetne tenni a szerencsejáték ipar átszervezését, ahol egy gazdasági bevándorló lett a nyertes, aki végül is fiatal házas, és támogatásra szorul. Itt kellene felsorolni Mészáros Lőrinc feledékeny memóriáját, és folyamatos meggazdagodását, mint Orbán Viktor barátja, és pénzének őrzője. Ide lehet venni a szűk család saját lábon állását a közpénz segítségével, benne a kikötővel, az Opera páholyával, és megnyert világítási pályázatokkal. De jöhet a Közgép, jöhet a Századvég , jöhet a közmédia, jöhetnek az adók, jöhet a rezsicsökkentés hazugsága, jöhet Paks, a baltás gyilkos, a tisztázatlan keleti nyitás haszna, az uniós pénzek elosztása, a civilek megfélemlítése, és még pár száz dolog, amit a kétharmad nevében törvényesen elkövettek az emberek ellen. Ebből szempontból nézve a dolgokat, akkor most ki is van védve, és ki is van kifosztva?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Papuska1
Ez így van! Sokkal jobb lesz, ha mindenki éhezik, és ennek következtében úgy húznak el Magyarországról, mint ahogy Bulgáriából is elhúztak az emberek. Itt látszik, hogy a két lehetőségből az egyik, hogy Botka nem tud gondolkozni, amit nem hiszek el, a másik, hogy Ő is fejpénzt kap majd a kelet-közép Európából nyugatra dolgozni menők után, mint állítólag több ebben a térségben tevékenykedő baloldali politikus. Ha például a sávosan emelkedő adóval megadóztatja az egyébként relatíve jól kereső orvosokat, akkor azok lelkesen fizetnek és maradnak. Hasonlóan a tanárokhoz és más értelmiségiekhez. A baloldal úgy kezeli az országot, mintha azt függetlenül lehetne a környezetétől. Hát nem, legfeljebb lezárt határokkal! A FIDESZ nem ok nélkül aktív a külpolitikában, hisz nem függetleníthetjük magunkat a környezetünktől, nemzeti létünktől. Egyszerűen ez lehetetlen. A baloldal mindig is itt követte el a legnagyobb hibát, most is így indul a dolgoknak. Mégis hogy képzelték?
Papuska1
@karma1: Már megint jól mellényúltál! Az országot elsősorban a szocik időszakának csalásai miatt basztatják! Az azóta végrehajtott beruházások körül általában minden rendben van. Minden országgal folynak viták. Szerencsére mi azok közé tartozunk, akik általában jól jövünk ki a dolgokból. Néhány hétre, hónapra visszatartják a pénzek egy részét, de azután 80-90%-ot megkapunk. Mindenkivel ez a metódus, de általában kevesebbet kapnak meg. A bóvliról pedig annyit, hogy a baloldal vitte az országot a bóvliba, most nemrég sikerült ebből kimásznunk, a napokban olvashattuk, hogy egy hitelminősítő még előrébb a Németek szintjére sorolt minket. Szó sincs leminősítésről! Hülyeségeket írsz, azt is össze-vissza!
coni
@Papuska1: "egy hitelminősítő még előrébb a Németek szintjére sorolt minket."
Majd 100 év múlva. Most éppen beértük Indiát meg a románokat.

hu.tradingeconomics.com/country-list/rating
karma1
@coni: Hagyd a fenebe, a papuska valami nagyon jo anyagot hasznal, utos baromsagokat bir benyogni...
Desischado
Sajnos ez mind igaz. De hogy is lehetne másképp, mikor itt törvényre emelték a lopást?!
kukac50
A Fidesz büszke,hogy szárnyal a gazdaság! A GDP 7 %-át kapjuk az uniótól,a gazdaság 2% -ot ért el. Saját erőből semmit nem tudtunk teljesíteni, sőt minimum 7% -os fejlődét lett volna illő elérni. Válság helyzet lenne az uniós források nélkül.
Az Olafnak a pénzek kifizetését is kellene vizsgálni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.