A magyar társadalom immár 27 éve – az 1989/90-es rendszerváltozás óta – húzza maga után azt a terhét, amit most a Momentum mozgalom újra felmelegített. Ez pedig nem más, mint az ún: titkos ügynökakták (a Kádár rendszer besúgóinak) kérdése. Az még nem tisztázott, hogy a magyar lakosság számára pontosan milyen formában kerülhet megismerésre ez az ügy, de az már szinte most borítékolható, ha erre mégis sor kerülne, akkor ez a mai diktatúra rendszerét az alapjaiban rázná meg. Nem kizárt, hogy ma is hatalomban levő politikusok karrierjét törné ketté. Ezért a fiatalok – hasonlóan a nolimpiához – ismét kiváló témát vetettek fel… Amennyiben a nyilvánosság előtti vizsgálat megvalósul (a cél nyilván ez…), akkor az egyúttal olyan politikai hatalmi harc is lesz a javából, amelyet a most feltörekvő új politikusi generáció fog megvívni a jelenlegi hatalom birtokosaival. És látva a mai rezsim immár mindennapossá váló aljasságát, ennek a népnek az érdeke most már tényleg az, hogy az ország...

Forrás: ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Ezek a fiatalok életkoruknál fogva nem érdekeltek az aktákkal való sunnyogásban, a fidesztetvek viszont benne ülnek nyakig, remélem sok álmatlan éjszakát okoz nekik a Momentum, és végül oda kerülnek, ahova valók.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Csak úgy halkan jegyzem meg, hogy az LMP 13 szor vagy 14 szer akarta keresztül verni a Parlamenten az ügynökakták nyilvánosságát, egyedüliként az ellenzéki mezőnyből.
Soha nem volt olyan média szele, mint amilyen most valamiért a Momentumnak van!
verőce21
Tartsatok össze ellenállók! Akár egymás ellen is.
qxy
Én nem kavarnám azért fel ennyire a szart. Mert ez olyan mint az őserdő . Minden ehető " még te is " Nem tudom a Momentum vezetői közt egy apuka, anyuka nagyi nincs aki ott volt a régi húsos kotla mellett? Nem hiszem..Na meg az ilyen embereket szokták baleset érni. csak úgy netán véletlen Előre megfontolt, nem tudom ki az de így járt."" De , bátraké a szerencse
Macskaszem
Ezek a fiatalok életkoruknál fogva nem érdekeltek az aktákkal való sunnyogásban, a fidesztetvek viszont benne ülnek nyakig, remélem sok álmatlan éjszakát okoz nekik a Momentum, és végül oda kerülnek, ahova valók.
Rockxy
Szarkavarás.
"A múlt sérelmeinek emlegetése nem oldja meg a jelen problémáit."
Ezt Horn Gyula mondta volt és ha másban nem, ebben igaza van még ma is. :)

Nagy pénzeket dobni ki azért, hogy megtudjuk, ki volt spicli?
És akkor az már nem is lenne fontos, hogy ma ki a spicli?

Legközelebb meg arról szavazzunk, hogy hány farkú legyen a legújabb kutyapárt?
S z a r k a v a r á s !
Béla333
@qxy: 17.24
Ebben nem értek veled egyet.
Minden volt szuculista ország átesett ezen, szégyenszemre csak mi nem csináltunk ezzel a kérdéssel semmit!
Ha apuka vagy a nagypapa esetleg érintett, jobb ezzel a kérdéssel is szembenézni, különben marad ez a bizonytalan, zsarolásra alkalmas társadalmi közeg, ami semmire nem jó!
Csak a zsarolásra!
qxy
@Béla333: Legyen igazad, vagy hazudni fognak ez kurvára megy nekik.
qxy
Na meg, nem tudom lenne egy olyan politikus kis hazánkban aki becsületes, szorgalmas és nem úgy lett politikus hogy valakinek a segge vége.Az ki van zárva. Ha meg mégis lenne az be lenne zárva.
Béla333
@qxy: 17.59
Széll Bernadett, Hadházy Ákos, folytassam?
quadrocopter
Sokat nem várhatunk tőle, legfeljebb pár darab hordatag és körösztyénmiabánat gittegyleti tag kieshet a potyából!
Anno, a gengszterváltás idején éjjel-nappal múködtek az iratmegsemmisítők, nagyon sok adat elveszett, persze ha csak valaki nem tett el néhányat "szebb napokra"! Az oroszoknál vlt nagy divat komplett aktákat elvinni nyugdíjba, elsősorban hírszerzői ügynökökét, aztán jó pénzért eladni a CIA-nak és az FBI-nak. Így bukott meg magnófelvételrő történt hangfelismerés, majd figyelés és tettenérés alapján Hanssen, a CIA hat felső vezetőjének egyike. Az orosz 7 millió dollárt akasztott a dossziéért, Hanssen meg 30 évet.

Tehát ami igazán érdekes lehetne, azok közül nem sok lehet az irattárakban, azért a hordás és a másik potyás társulatot megmozgatná egy ilyen cucc.
Cefi
@Béla333: Te nem bringán jársz, és szabadidődben pergetsz, a fizetésed pedig habonytól kapod?
wagabund
..." titkos ügynökakták (a Kádár rendszer besúgóinak) kérdése. Az még nem tisztázott, hogy a magyar lakosság számára pontosan milyen formában kerülhet megismerésre ez az ügy"...

-milyen formában kerülhet megismerésre?...

-nagyobb összegbe fogadnék, hogy semmilyen formában...
wagabund
@quadrocopter: 18.22...jól emlékszel...néhány dosszié nem a zúzdában landolt, hanem valami otthoni trezorban. ezt hívják a biztonság zálogának.
Perwool
Ha nincs mit titkolni, miért is nem hozzák nyilvánosságra?
"010-ben nem ezzel kampányolt valami Orbán nevű KISZ huszár?
Cefi
@Béla333: Pedig úgy tűnik. Vagy önerőből vagy ilyen kretén?
Perwool
@wagabund: Putyinnál megvan az eredeti pakk. Csak ő nem engedi nyilvánosságra hozni. Jobban esik neki, ha Orbán kényezteti időnként.
No meg így el tud adni egy atomerőművet is...
spu00
Érdekes téma, lehet rágódni, butítani az embereket. Nem tudom , emlékeznek-e, annak idején volt egy Duna-gate ügy, mely arról szólt, hogy a BM-ből teherautó számra vitték ismeretlen helyre a megfelelő dokumentumokat, melyek minden olyan iratot tartalmaztak, mely káros lett volna a regnáló hatalomra és kiszolgáló embereire, tehát a ténylegesen számon kérhetőkre. Ami megmaradt megyei és városi szinten az a megzsarolt és megfélelmitett emberek dossziéi, ezeket lehet és tudják napvilágra hozni. Remélem, hogy a jelenlegi kormány emiatt nem akarja és hozza nyilvánosságra.Ezeket sajnálni és nem büntetni kellene. De hát ez ízlés dolga. Érdekes momentuma a Momentumnak, hogy családilag inkább a teherautós kivitelben lettek volna érdekelve, tehát lehet népszavazás. Véletlenül sem jobboldali, hanem szoc-lib. kötődésűek, s innen már csak egy lépés, hogy az eddig megtett, s megtenni kívánt kérdések tisztán politikai inditatású és semmi közük a nép,nemzeti érzelemhez..
Béla333
@spu00: 20.22
Tőled meg várom a választ a "Brüsszel zöld utat ad Paks II.-nek?" cikk kommentjében!
Vagy ne is várjam? Bátran elmenekültél?
Egyébként meg szégyen ami nálunk 27 éve megy ezekkel az ügynökaktákkal!
Egymást zsarolják a politikusok, nem tudni hogy egy politikus meggyőződésből szavaz meg valamit, simán hülye, vagy meg van zsarolva?
Ha nincs benne semmi, akkor miért fél ennyire a Fidesz, hogy nyilvánosságra hozza?
Érintettek, azért?
quadrocopter
@spu00: Itt a vége, fuss el véle. Holnap este ki mesél?
spu00
@Béla333: Az akták témája csak egy vagdalkozási lehetőség, konkrétumok nélkül. Egyedül az MSZP tudna vagdalkozni, de nem mer, mert azonnal vissza ütne rá.Ennek csak 1990-ben lett volna értelme, de a mai napig nem tudjuk az okát, feltételezem, hogy egy komoly fenyegetés volt a komcsik részéről, s nem személyi, hanem a hatalom átadás módozatával kapcsolatban, s ezt el is tudom képzelni. De 26 év távlatában már lehet ezzel vagdalkozni, s olyanok véleményét hallgatni akik ott sem voltak, nem tettek semmit, de most már szabadon nyilatkoznak.
Különben, ha elolvasná mégy egyszer amit írtam, talán megértené a mondandómat.
Yoda69
En is ugy erzem csak nepszeruseg novelesre jatszanak, bar szivesen megneznem az ugynok aktakat jomagam is. A valosag viszont az hogy ezeket az aktakat mar reg megsemmisitettek. Ettol fuggetlenul hajra, lassuk mi sul ki belole.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.