Júniusban indulhatnak meg a 3-as metróvonal felújításának kivitelezési munkálatai – mondta a főpolgármester hétfő este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

Tarlós István közölte, a BKV által a kiviteli tervekre kiírt tendereket részlegesen módosítani kellett egy jogszabályi változás miatt, de "ettől még az idén nyáron, júniusban a kivitelezés megindulhat".

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció fővárosi képviselője korábban kijelentette: "az orbáni bosszú elérte a 3-a metrót", hiszen az olimpiai pályázat bukása után visszavonták azt a kivitelezői tendert, amelynek keretében elindulhatott volna júniusban a metróvonal déli szakaszának felújítása.

A főpolgármester erre úgy reagált: szó nincs arról, amit az ellenzéki politikus "vizionált", amit mondott, az "rendkívül téves". Megjegyezte azt is, hogy a 3-as metró felújításának támogatása nem került ki az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretei közül.

Tarlós István az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról készült jelentésével kapcsolatban elmondta, hogy a beruházás alapszerződései rosszak, kedvezőtlenek és meggondolatlanok voltak. "Azok a folyamatok, amelyek 2010 előtt a 4-es metró ügyének egészében lejátszódtak, (...) enyhén szólva tűrik a vitát" – jelentette ki a főpolgármester.

Hozzátette, az összes alapszerződés tekintetében igaz az a megállapítás, hogy többszöri hivatalos kezdeményezésük ellenére 2010 előtt egyetlen metrószerződést sem vittek a Fővárosi Közgyűlés elé. Az alapszerződéseket még a 2006-os választások előtt kötötték – jegyezte meg.

Tarlós István hangsúlyozta azt is, hogy az ügyben 2010 után semmi sem történt a fővárosban, amely "egyáltalán a bűncselekmény közelében lehetne".

A főpolgármester reagált a Miniszterelnökséget vezető Lázár János kijelentésére is, amely szerint "Budapestnek nem kellett az olimpiára ezermilliárd forint fejlesztési forrás", így abból a vidék fejleszthető. Tarlós István erre azt mondta: "a kormánynak és az engem is támogató politikai közösségnek különleges módon nem érdeke, hogy Budapest így járjon (...) a parlamenti választás előtt egy évvel". Véleménye szerint "valamit vagy pontatlanul fogalmazott a miniszter úr, vagy valaki félreérthetett valamit, ilyenről szó nincsen".

Tarlós István azt mondta, van több olyan kiemelt beruházás, fejlesztés, amely Budapesten "minimális esetben sem maradhatna el, nem szenvedhet semmiféle sérelmet". Ezek közül kettő nagy: a 3-as metró felújítása és az árvízvédelem. A kisebbek között említette a Margitsziget fejlesztését, a BKV járműállományának lecserélését, a fürdőfejlesztési programot, a P+R parkolók építését, valamint az útfelújításokat.

Az Index hírportál birtokába került a BKV humánstratégiája, amely a cikk szerint a 2017-2020 közötti időszakra azzal számol, hogy évente legalább ezer kilépő munkavállaló pótlását kellene majd megoldani. Tarlós István ezzel kapcsolatban közölte: nem tud olyan súlyú problémáról, amelyet a hírportál "vizionál", és nincs közvetlen információja arról, hogy ennek bármi köze lenne a 3-as metró felújításához szükséges járműkiváltás "élőerő-kapacitásához".

A BKV-nál is napirenden lévő béremelési követelésekről szólva Tarlós István arról beszélt: ha az önkormányzati cégek és az önkormányzati hivatalok nem kapnak "valami állami forrást", hogy náluk is megközelítőleg hasonló bérkorrekciókat lehessen végrehajtani, mint az állami szektorban, akkor "két-három éven belül ebből adódhatnak feszültségek".

A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége és a főváros vezetői is megkeresték az ügyben az államot – közölte, megjegyezve azt is, hogy az önkormányzati cégek az ilyen mértékű emeléseket, "különösen az egyébként politikailag (...) és a lakosságra nézve is hasznos rezsicsökkentés óta" nem képesek kitermelni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Feltéve persze, ha júniusig marad még olyan kocsi, amelyik nem égett le.
coni
Ha a Siemenset, Alstomot, Swietelskyt, Strabagot nem tudták elítélni azért hogy kenőpénzt adott, akkor nehéz lesz bebizonyítani, hogy nálunk valaki átvette. Max. egy Hagyó féle koncepciós per jöhet ki belőle a választások előtt. Más kérdés hogy így befejezetlenül a 4-es Metrőnak semmi értelme, olyan mintha a kettes a Deák térig járna.
Hellcat
Azt mondjátok meg inkább mennyibe fog kerülni...mert a 4es Mteró TELJES beruházásának a majdnem 500 milliárdja ugye a legnagyobb mutyizás volt a fidesz szerint nem olyan régen meg 200 milliárdra azt mondták, hogy arra sem lesz elég hogy kisöpörjenek a metróban. Nosakkor?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél