Akár Csiszár Jenő felesége, Újvári Eszter is dolgozhat jó pénzért a milánói magyar konzulátuson. A hvg.hu ugyanis azt írja, a külügy létrehozta a külképviselet által foglalkoztatott házastárs” pozícióját. 

A külképviseletek által foglalkoztatott házastársak elsődleges feladata az adminisztratív-technikai feladatok ellátásában való közreműködés.

Mivel az illetmény Milánóban épp felemelkedik 425 ezerről 475 ezer forintra,

egy férj-feleség 1,235 milliót kereshet, míg egy érettségivel 1 millió körüli havi fizetést lehet elérni.

Ehhez még jöhetnek támogatások lakhatási és vegyes költségtérítési alap 300 ezer forint, illetve óvodáztatási és iskoláztatási alap havi 150 ezer forint.

Csiszár egykori kosaras feleségével, annak légiós pályafutásakor márt lakott az olaszországi Comóban, tehát szinte "hazamennek".

A hvg.hu azt is megtudta, a törvény szerint a misszióvezetőket minimum egy, maximum hat hónapos felkészítésben kell részesíteni, Csiszár a maximum féléves képzésben kell részt vegyen.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Tovabba a kedves anyos lesz a kovetseg tisztasagaert felelos vezeto takaritono, az ugyeskezu apos meg majd butykolgeti a futest, felcsavarozza a leszakadt polcot.
De jojjon a nagyneni is, aki majd a telefonkozpontot kezeli, az unokaocs meg jo lesz sofornek, es az osszes, majdnem szaz unokateso lehet a TEK olaszorszagi kirendeltsege...

Megall az eszem, ahogy a haza belso ugyei utan a kulugyet is atjatsszak csaladi bizniszbe... Ilyen csak orbanyisztanban lehetseges...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@eszegfu: Ebben igazad van, de fene tudja, hogy akkor ez milyen modon intezodott. Persze, Makrai Katalin mint feleseg vele ment, es ertelemszeruen a 3 lanyuk is.
De most a cikk azt irja, hogy kifejezetten csiszarek miatt a kulugy kitalalta ezt a rokonosdi-munkavallalast is, szoval akkoriban ezt maskent es mashogy intezhettek.
Lehet, hogy jol tudott angolul, es mar akkor is az olimpiai bizottsag lotusz-faktusza volt?
Eladott Ország
@eugen4402: nyugatifeny.blog.hu/2015/05/08/a_tipik...
A TIPIKUS FIDESZES 5 ISMERTETŐJELE
1. Erkölcsi felsőbbrendűség
A Fidesz-hívek egyszerűen képtelenek ellenállni a kísértésnek, hogy ne az erkölcsbajnok pózából oktassák ki vitapartnereiket. Önképük szerint ők a becsület, a hazafiság, a keresztény erkölcsök kizárólagos letéteményesei, az ellenség pedig perverz, drogos, nemzetrontó banda. stb.
eszegfu
@karma1: Igazából Ujvári Eszter a felesége és van 2 gyerekük (ikrek), vagyis hasonló helyzetben vannak, mint Schmitték annak idején. Az igaz, hogy nem tudom Makray kapott fizetést, vagy sem. Sőt arról sincs tudomásom, hogy a nagykövetek hozzátartozói ugy általában kapnak fizetést, vagy valamilyen "ellátást"... az meg végképpen elkerülte a figyelmemet, hogy Csiszár esetében "személyre szabott" lenne a külügy rendelete, vagy esetleg törvényt irtak rá... nem láttam, nem olvastam... ugyhogy bocs.!:)
eugen4402
@Eladott Ország: Alaposan rám ijesztettél. Az első pillanatban azt hittem, hogy valami látens fideszfertőzést szenvedtem, de aztán megnyugodtam. Soha, egy percig sem tekintettem etikai példaképnek önmagamat... Csak másokat vonok kérdőre.
Edmond Dantes
Azt javaslom minden magyarnak,hogy egy jó ideig kerüljék el Milánót és az észak-olasz tavak környékét.Állítólag fellendűlőben van az albániai tengerpart látogatottsága,ott nagyobb biztonságban lesznek,ha netelán segítségre szorulnak.
Lepényleső
Akkor ez nem is konzuli állás,hanem az ötösön telitalálás?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.