Jelentősen nő a gumiabroncsok ára a következő hetekben; iparági információk szerint a nyersanyagárak emelkedése miatt a gyártók átlagosan 4-9 százalékkal drágábban adják majd termékeiket – tájékoztatta az MTI-t az Abroncs Kereskedőház.

A gumiabroncs nagykereskedelmi vállalat szerint 4-6 héten belül a fogyasztói árakban is megjelenik a drágulás. Megjegyzik, hogy a fogyasztói kosár e szegmensben 50-100 ezer forint között van, így az átlagvásárló akár 15 ezer forintos áremelkedésre is felkészülhet.

A gyártói áremelés hátterében a gyártáshoz szükséges alapvető nyersanyagok – szénszármazékok, a szintetikus és természetes gumi, valamint az acél – árának újabb drasztikus emelkedése áll. A szénszármazékok és a mesterséges gumifélék ára mintegy 100 százalékkal nőtt tavaly július óta, a természetes gumi kitermelése pedig az áradások miatt csökkent a legnagyobb exportőr országban, Thaiföldön. Emellett az abroncsokba belekerülő acélhuzalok ára is jelentősen, 80 százalékkal nőtt egy év alatt – ismerteti a cég.

A közlemény idézi Tiszay Árpádot, a vállalat kereskedelmi vezetőjét, aki elmondta: az idén valamivel korábban kezdődött a tavaszi kerékcsere szezon, nagy rohamra március utolsó, április első két hetében számítanak.

Az 1995-ben alakult Abroncs Kereskedőház a közlemény szerint a magyar gumiabroncspiac értékesítési és szolgáltatásai területén több kategóriában is piacvezető. A több mint kétszáz szakembernek munkát biztosító kft. hat saját tulajdonú kiskereskedelmi telephelyet, négy bevásárlóközponti abroncsszervizt és két logisztikai raktárbázist üzemeltet. Tavalyi árbevételét a cég nem közölte, ám korábban azt jelezte, hogy 2016-ra az előző évi 20 milliárd forintnál nagyobb bevételre számít.

Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) korábban közölt adatai alapján tavaly Magyarországon csaknem 2,4 millió új gumiabroncsot értékesítettek a gyártók összesen, ami hétéves rekord.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nem tibi
persze mert pont most kell cserélni . :-(
lópicigáspár
@nem tibi: Én már a múlt héten ledobáltam a télit... január, február, itta nyár! :)))
nem tibi
@lópicigáspár: Nekem szét van kopva az összes nyári tehát vennem kell :- (((
lópicigáspár
@nem tibi: Újat veszel? Az automax-nak nagyon jók az ára és ingyen viszik az országba bárhová.
nem tibi
@lópicigáspár: ok . köszi , Utána fogok nézni .
laja70
Minek vegyek, ha nem kell, mivel egy éves a téli, nyári garnitúra?!
lópicigáspár
@laja70: A magyar utakon az is csoda, ha annyit kibírnak! :)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.