Gyurcsány házánál is járt már, és nem először volt dolga a rendőrséggel annak a két nyugdíjas nőnek, akikkel szemben öt rendőr intézkedett, amikor kedden Orbán Viktor házánál plakátokat ragasztottak. Irénkét és Marikát telefonon értük el.

A 75 éves Irénke azt mondta,

Orbán fosik és úgy viselkedik, mint Hitler: pöffeszkedik és hazudik keletnek, nyugatnak, az EU-nak és a magyar népnek is.

Szerinte Orbán egyáltalán nem mer kiállni a nép elé, vagy amikor nagy ritkán meg is teszi, akkor fokozottan védik.

Irénke azt állítja, biztos helyről tudja, hogy még külön kóstolója is van a miniszterelnöknek.

Hozzátette: ha Orbán most mondana le, már akkor is késő lenne. Szerinte azért vezet a közvélemény-kutatásokon a Fidesz, mert az emberek már egy morzsától is odavannak.

Példaként említette a tízezer forintos Erzsébet-utalványt, amit ő egyébként csak karácsony után kapott meg, de nem különösebben érdekelte.

Szerinte akkor lesz jobb hely Magyarország, ha a közpénzt nem harácsolják el vagy menekítik el külföldi bankokba.

Hiába van milliós fizetésük, nem elég arra, hogy azt az életszínvonalat biztosítsa, ami láthatóan van nekik. Tehát lopnak.

Kiderült, Gyurcsány Ferenc házánál is jártak korábban, ott azonban nem igazoltatták őket. Nem úgy a Fidesz-irodánál, ahol egyszer rájuk hívták a rendőröket, azóta pedig akkor is igazoltatják őket, ha éppen zárva van az iroda.

Marika szerint azért kerülnek rendre szembe a rendőrséggel, mert a legtöbb politikusnak és bankárnak fáj az, hogy a háza elé mennek tiltakozni. Hogy akkor miért teszik? Mert falakba ütköznek, nincs jogi út és nincsenek fórumok, ahol politikusokkal vagy éppen Csányi Sándorral lehetne találkozni.

Marika egyébként 1500 társával együtt közösségi feljelentő.

Ő úgy látja, három dolog miatt vezethet még mindig a Fidesz a felmérések szerint:

Nincs megfelelő ellenzék.

A statisztikákat manipulálják.

Sokkal több az elégedetlen ember, csak nem hallatják a hangjukat.

Erre utal szerinte a legutóbbi, menekültekkel kapcsolatos népszavazás is, ahol

az emberek nem akartak nagyobb felhatalmazást adni a kormánynak.

Marika amúgy a Momentum Mozgalommal sem szimpatizál, ő teljesem más társadalmi alapokon tudna csak élni:

ahol nincsenek politikusok és bankárok.

Három nagy kívánsága van:

A kilakoltatások azonnal megállítása.

A devizahitelek felvételkori árfolyamon történő elszámolása.

A bankárok felelősségre vonása és a kártérítés.

Az igazoltatást az alábbi videón lehet megnézni:

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Fiúk nagy szarban vagyok laposra vert benneteket a két nyugdíjas hölgy, innen is ,,kézcsókom nekik,, aranyosak, és pontosan látják ennek a helyzetnek a lényegét!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lampa laz
Okos, értelmes hölgyek, nagyon jól látjàk a mai magyar valóságot.
Azt is mondhatnám igazi kis hősök!!
quadrocopter
"Kiderült, Gyurcsány Ferenc házánál is jártak korábban, ott azonban nem igazoltatták őket."

Nos, ennyi a különbség a valódi demokrácia és a hamis, hazug, álszent hordademokrácia között!
papa.49
Fiúk nagy szarban vagyok laposra vert benneteket a két nyugdíjas hölgy, innen is ,,kézcsókom nekik,, aranyosak, és pontosan látják ennek a helyzetnek a lényegét!!!
coni
Én csak azon izgultam, hogy a TEK-esek nehogy egymást lőjék meg mint a múltkor. De sikerült nagyon ügyesen lefegyverezniük a két idős högyget (gondolom elvették tőlük a papírt, meg a ceruzát, na meg a botot).
papa.49
@bakcsubakka: Cak csatlakozni tudok hozzád.
spu00
Mit gondolnak, mennyit fizettek ezen idős asszonyoknak, hogy ezt elmondták. Látszott, hogy csak felmondták, anélkül, hogy tudták volna mit mondanak? Ez a terror???
Én azt hittem, hogy jobban védik M.o miniszterelnökének a házát, Valószínű, hogy ez a két hölgy volt a nagy ellenzéki többség.
eugen4402
A drága hölgyek az életüket vitték a vásárra. Tudhatták volna, hogy az ostrom még nem ért véget, a permanens harc folyvást folyik. Bátor védőszentünk a nap 24 órájában szolgál a várfalakon a lőrések (lőrincek) között, és ébersége egy pillanatra sem lanyhul el, és a bástyának vetve hátát bekiált a konyhába:
- Asszony, lefőtt már a forró szurok? Mert feltűnt itt két gyanús idegen, akik nagymamának öltöztek, de biztos ami biztos, én leöntöm őket azzal a forró szurokkal, mert sose lehet tudni, kibe' mi lakik...
Edmond Dantes
Örüljön a két hölgy,hogy a TEK nem csapott le rájuk.Veszélyesek,nagyon veszélyesek.
Egyébként Orbán tényleg beszari,nagyon beszari.
Cicamama55
@bakcsubakka: Igazán kedves! Köszönöm szépen!
Perwool
Orbán bujkál, nem nyilatkozik egy hadsereg kíséri, golyóállómellényben járkál mert fél a néptől(akit ugyan meg véd)Nehéz megérteni !
Peller Anikó
Úgy tűnik a Marika devizahiteles és ebből származik a küldetése. Ha az embereknek csak feleennyi esze lenne (mint neki) már rég nem uralkodna rajtunk a vajda. N omega vajna.
quadrocopter
@spu00: Szar ügy szembenézni a valósággal, mi? Megszoktátok a Lendvaiban és a hordában, hogy egy kis köpködésért pénz jár! A két mami akcója nem a "mentsük meg Simonka bűnözőt a törvénytől" akció volt!
Ez van, törődj bele, hogy nem mindeki imádja a mocskos, sunyi bűnözőket!
eszegfu
@bakcsubakka: 14:15 Köszönöm én is!:)
namihami
Hölgyek, lányok, anyák, nénik és mamák ( a sorrend nem besorolás, csak felsorolás) KÉZCSÓK és VIRÁG!
Vessetek meg érte, de én istenbizony megsajnáltam ezt a néhány szerencsétlen talpasrendőrt. Látszik rajtuk, hogy nekik is kellemetlen a helyzet, de ott ül mögöttük a besúgóhálózati ember a Skodában és nem tehetnek mást. Az arcukról ordít, hogy inkább a mamák mellé állnának (még az is lehet, hogy hasonló nagyikkal bírnak), de nekik is parancsol néhány Orbán-paraszt.
namihami
@Perwool: Inkább adom, mint elvárjam (a kézcsókot), mint a nem tudom, tudod-e, kire gondolok.
namihami
@Perwool: Mondá az Úr(hölgy) s lőn világosság.
namihami
@Perwool: Kösz, de én ezeket már az ágyam fölött őrzöm. A Jézus, a kereszt és a többi szent képei helyett.
Hiszen ezek a képek OLY SZÉPEK. Órákig lehet bennük gyönyörködni.
Perwool
@namihami: Most, hogy mondod konyhába, étkezőbe kirakva hatásos fogyást is lehet elérni.
Folytonos hányinger.
grincss
Kedves, Tisztelt Hölgyek!
Nagyon sok boldogságot kívánok Nektek !
Kézcsók! :-)
nezelodo
Először azt hittem, hogy a 75 éves Irénke Orbán családtagjai közé tartozik, hogy ilyen pontosan és közelről ismeri.
kisrigó
Jó kis reklámot kapott a két néni akciója! Nem tudom, hogy ki videózott, remélem a fiatal rendőröket nem marasztalják el, hogy engedték a felvételt! Számomra volt annak egy diszkrét bája, ahogy a rendőrök tanácstalankodtak, valószínűleg érezték ők is, hogy aránytalan a "kivonulásuk" a két hölgy ellen.
lampa laz
@bakcsubakka: @namihami: @grincss: @papa.49: én is köszönöm a nőnapi kedves figyelmességeteket.
volvós
@spu00: azt hittem, hogy már eltüntél innen, te
buta tangabugyis seggnyaló !!!
volvós
@Horizont: 18:13

Csak sajnálni lehet ezt a pókhálós spu00 mamácskát...
már nem jár ki a buszmegállóba sem...
volvós
@Horizont: ...esetleg kivülröl... hahahaha
egy sima WC-s (00) nénike, rádásul
mé gonosz is...
lampa laz
A régi rendszerben azért jobb volt az elosztás, mert két rendőr között mindig ott volt az értelem, a kutya.
papa.49
@lampa laz: Igen a régi vicc ,,az egyik olvasni tud, a másik írni, köztük a rendőrkutya az ÉRTELMISÉG))))))))))))))))
Zeta
A demokrácia jelképei, a rend őrei!
Elitélve, a nyílvánosság miatt nem lesznek csak!
Borsodi
Fáj az igazság,gyáva Miniszter megnyomorította a népet.A rendőrök is tudják a néniknek igazuk van,de ha kimondanák amit gondolnak ki lennének rúgva. Lassan kicsordul a pohár!.
Cicamama55
@namihami: @grincss: @papa.49: Köszönöm szépen a nőnapi köszöntést!:)
spu00
@Horizont: Legalább egy embert mutasson akit úgy fizettek meg, le, ahogy Ön gondolja. Nem tudnak belenyugodni, hogy O.V kihúzta az országot a slamasztikából, anélkül, hogy eladósította volna az előző kormányhoz hasonlóan? Mit szerettek volna, Görög történéseket? Az, hogy vannak problémák, mindenhol vannak, de hogy a meglevőkön kívül még Önök is lódítanak hozzá, az érthetetlen, vagy nem is , szeretnék visszahozni a 2002-10 történéseket, csak abban érzik jól magukat.De ezt csinálják maguknak, de ne itt..
spu00
@bakcsubakka: Érdekes, hogy az Önökhöz hasonló emberek képtelenek egy tisztességes mondatot leírni. Önöket otthon, s az iskoláikban erre tanították? Vagy az ideológiájuk szakiskolájában ez volt a fő tantárgy? Gondolják , hogy ezzel stílussal több embert tudnának meggyőzni? tisztességes embert biztos nem.
aremy
@spu00: a tisztesség az nem nálatok és veletek kezdődik.aki ezt a tábort élteti az csak nárcisz lelkületű és fel fogású egyén lehet .mert nem hiszem el hogy ti nem látjátok hogy mi folyik ebben az országba ezt a nagy nemzeti dumát már az elődje is szajkózta igaz nemzetiszocialista néven és emberi erőforrás is tőlük ered!!!
Aki Én
@spu00: neked gondolom semmi nem fáj ennyi éleslátással... szomorú, de nagyon.
kukac50
Orbán érti már mi a helyzet az országban?
Aki Én
@spu00: ...maguknak, meg akarják, meg bla bla bla...
Azért mert a nagy többség ma is látja a komoly gondokat, még nem jelenti, hogy az előzőket akarja vissza. Már ez a megközelítés is ferde és agyatlan. Egy példát mondj, mikor valaki az előzőket istenítette. Neketek az sem volt elég, míg Gyurcsány maga színt nem vallott. Ma is erre vártok? Amíg ki nem állnak és be nem ismerik, addig ostobák vagytok magatok látni???
Ebben a példátlan hazug és korrupt rendszerben vaknak lenni már bűn, és ne csodálkozzon senki, ha ezzel kihozza a jámbort a béketűrésből. Ez a fajta vak hit és ostobaság már cseppet sem vicces. Nem fogja fel a magadfajta buta ember, hogy mit tesz a buta hitével. Ez haza és nemzet árulás keményen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.