Egyre inkább kiderül hogy van alapja azoknak a véleményeknek mely szerint a Momentum Fidesz közeli csoportosulás. Szabad Város Blog információi szerint a kormányt zavarja hogy a Momentum Mozgalom igen csak rosszul áll a felméréseken Botka meg jól teljesít ezért a stratégiai tanácsadó Habony Árpád segítségét kérik. Ez igen erős gyanúra ad okot hogy a Momentum Fidesz pénzből él,már pedig az ördög nem alszik. Az igen erősen gyanús hogy a Fidesz nem foglalkozik olyan nagyon a Momentummal mint az összes ellenzéki párttal. Adódik a kérdés, hogy vajon Habony fizeti a Momentumot? Mert engedtessék meg a szerzőnek és minden potenciális szavazónak a gyanakvás lehetősége! Mert az ördög valóban nem alszik és minden a részletekben rejlik.

Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

72 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
@szép új világ: Írtam már, hogy ebből a lehetetlen vállalkozásból (olimpia, ami sok mindent volt hivatott elhomályosítani) a regnálók így tudtak kihátrálni. Úgy csináltak, mintha, aztán közben tényleg. Ezt a társaságot alighanem ők kreálták, mi meg kajáltuk. A mostani megnyilvánulásaik elárulják őket. Ez a politika szolid bája.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
Én ettől ledöbbentem... Pedig ha jobban belegondolunk, nem kizárt...
szép új világ
@Manhattan: A Nolimpia aláírás gyűjtés nem ezt támasztja alá, de ebben a qurva országban semmi sem lehetetlen - ha a FIDESZ-ről van szó.
Manhattan
@szép új világ: Írtam már, hogy ebből a lehetetlen vállalkozásból (olimpia, ami sok mindent volt hivatott elhomályosítani) a regnálók így tudtak kihátrálni. Úgy csináltak, mintha, aztán közben tényleg. Ezt a társaságot alighanem ők kreálták, mi meg kajáltuk. A mostani megnyilvánulásaik elárulják őket. Ez a politika szolid bája.
JAJMÁR
Á, dehogy. Biztos a Soros, hát ki más?
SystemError
Ilyen, amikor a Habony magáról írat cikket, hogy ne legyen népszerű a párt...
CsipkeRózsa
@JAJMÁR: nem hiszem, Soros ma már két cikkben is megkapta a "dicséretet".
coni
Bárki fizeti is őket (pénz nélkül még nem láttam pártot parlamentbe jutni), a jelenlegi helyzetben egyedül a Fidesz nyer velük. És értelemszerűen az ország veszít...
nyanya001
12 millió forintot tüntetett el a Momentum dúsgazdag vezetője
Soros Györgyhöz szorosan kapcsolódó intézményekben dolgozott Hajnal Miklós, a Momentum Mozgalom egyik vezetője, aki egyébként korábban tagadta, hogy Soros-ösztöndíjas lenne. A 22 éves, dúsgazdag, Oxfordban tanuló Hajnal korábban egy internetes honlapot indított volna a diákok online tanulását segítendő, azonban a vállalkozásból nem lett semmi. Viszont az induláshoz kapott, magyar startupokat segítő összes pénz, 12 millió forint szőrén-szálán eltűnt. Tanulássegítő honlap ugyanis nincs – ha azt valaki megnézi, semmit nem talál ott, viszont eljut egy valutaváltó oldalra.
www.origo.hu/itthon/20170307-12-millio-forintot-tuntetett-el-a-momentum-mozgalom-dusgazdag-udvoskeje.html
nezelodo
Lehet, hogy olyanok mint a Tanítanék mozgalom Puklija, beépített társaság? Már az elején gyanakodtam, majd úgyis kiderül, igaz-e. Mindenesetre segítettek Orbánnak úgy kimászni az olimpiai kakiból, hogy közben félig demokratának látszik.
dr. prédikátor
Ezek a kis gecik is a viktor szopkin seggéből estek ki!!!
Béla333
Telis tele van csúsztatással, hazugsággal sugallatokkal az egész, de egyetlen egy konkrétumot, bizonyítékot tud valaki felmutatni?
Az jó, hogy valaki mond egy bődületes baromságot, a másik meg erre reagál!
KONKRÉTUM, BIZONYÍTÉK van?
Vagy elég annyi, hogy beszólt a Ferinek, így halál rájuk?
nezelodo
@Béla333: Nem az a baj hogy beszólt a döglött oroszlánnak, hanem az, hogy a többit szeretné már alakulásakor kiirtani. Na ez maga Orbán, ahogy vallotta egyszer, szeretné az ellenségeit megsemmisíteni. Ezzel debütált a Momentum, ezek az ellenzéki pártpolitizálás Puklijai.
Béla333
@nezelodo: 07.13
Dehogy akar kiírtani bárkit. Nem akar velük foglalkozni, nem akar tőlük semmit!
Tehát mégegyszer: ez a kollektív mocskolás mellett bárkinek bármilyen bizonyítéka van arra, hogy a Momentum a Fideszhez köthető?
Vagy csak a szokásos karaktergyilkolászás? Hasonlóan az LMP-hez, őket is igyekeztek rátolni a Fideszre, azért mert nem kért a Gyurcsány igéjéből?!
BIZONYÍTÉK???
nezelodo
@Béla333: Miért Orbánnak van bizonyítéka, hogy Vona buzi? Nincs? mégis elfogadod. Várjuk ki a végét. Nem akar senkit megsemmisíteni, annak ellenére, hogy nyilatkozta? Meséld el a létrás embernek, és még sokaknak, odaát.
nevemnick
Két napja írtam, és úgy néz ki, hogy nem sokat tévedek...
,, Nu, megvan a pártalapítás, indulhat az ellenzék teljes szétb@szása, a vezír utasítása szerint.
Lehet, hogy ezek az ifjoncok ugyanolyan gerinctelenek lesznek mint az illegitim kormánypárt"

thumb_up8 replyVálasz
error
access_timemárcius 7., 20:51
Béla333
@nezelodo: 07.24
Miért fogadnám el a Vonára vonatkozó mocskolódást? Mert egy politikus hazudik valamit?
Mindent fenntartással kell kezelni, amit egy politikus kiejt a száján!
Ha bebizonyosodik a Momentum Fideszes fenntartása, akkor OK! Lehet ejteni őket!
De addig amíg nincs bizonyíték?
Mennyiben más ez, mint amikor a Fidesz azzal jön egy országos plakát kampányban, hogy "Együtt tették tönkre az országot!"
Emlékszel? Vagy az egyik oldal mocskolására a másiknak is így kell reagálni? Ráadásul nem is a Fideszre köpködtök, hanem egy másik alakulatra.
Várjuk meg hogy bárkinek van-e BIZONYÍTÉKA, vagy csak olyan jó kis mocskolódás az egész?
Béla333
@nevemnick: 07.30
OK! Ez egy vélemény! Mire alapozod? A sajgó térdkalácsod mondatja ezt?
szaboria1
Tegnap már máshol kifejtettem túl gyanús lett ez az aláírás gyűjtés mert meg sem várták a számlálás végét. Máris össze röffent Orbán, Tarlós meg a Borókai és lefújták az Olimpia pályázatát.a Hadházy kettősége fen
Ebbe a csapdába is szépen bele sétált az LMP. Nálam még mindig fenn áll a Hadházy kettőssége.
nezelodo
@Béla333: Sok mindenre nincs bizonyíték a politikában és a történelemben se, mégis egy folyamat jelzi egy politikus igazi arcát. Csak maradjunk az általad óvott politikai formáció hírnevénél. Nem hülyék, hogy feltálalják nekünk, pont ez a lényeg. Nem láttunk egyetlen szerződést sem a Mészáros Lőrinccel, (és a rabláncon húzkodott ellenzéki politikusoknál sem), vagy a vejkóval, de az mégiscsak gyanús, hogy pl nem tud 1650 millió számlájára érkezéséről, csak a példa kedvéért. Hiába a ködösítés, bennem és sokakban kialakult az események láncolata ismeretében egy kép, a Postabanktól a Tarsoly Csabáig, a Tokaji performansztól Kolontárig, hogy mit művel Orbán. Neked pedig további sikereket, és egészséges gyomrot a munkádhoz, szükséged lesz rá.
nevemnick
@Béla333: 07:33 nem, a narancsárga vizeletemből.
A 2014-es választások előtt nagyon megsűrűsödtek a kis kamupártok, az ellenzéki szavazatok szétzilálása érdekében. Ezeknek a pártocskáknak az elszámoltatása a mai napig sem történtek meg.
Itt egy fordított játéknak vagyunk részesei:
1. a választások előtt egy évvel ,,civil" szervezetként indították el a népszavazást, majd az aláírások gyűjtésének sikeressége után pár nappal párttá alakultak.
2. Érdekes módon az ellenőrzött aláírások közt jóval kevesebb hamis-fiktív aláírás szerepelt, mint az eddigi gyűjtéseknél, valamint egy-két részben alkoholos befolyásoltság alatt lévő egyén balhézott ,,csak".
3. Ergo, a ,,nemzethy" holdudvar utasítva volt a ,,nyugalom" érdekében.
4. A fidel-ittas már eltűnőben van, ezért a qrmánynak lépnie kellett.

Ennyi.
Béla333
@nezelodo: 07.55
Ugyanez az egészséges logikai lánc nem mondatja azt veled, hogy az egymást 1994 óta kormányon váltogató MSZP és Fidesz a hátunk mögött összejátszva és egymás el nem számoltatva közösen rabolták le az országot? A gyűlöletkampányt a háttérből vezénylő Gyurcsányod miniszterelnökségével együtt! Elvégre ő volt évekig az ország és az MSZP vezetője!?
JAJMÁR
Kedves blogtársaim! A Momentum baloldali párt? Szerintem nem. A mai jobboldalhoz sem köthető, de egyébként inkább - mintha ezt mondta volta a vezetőjük is - jobboldali liberális!

A baloldal folyamatosan keresi a kudarcainak lehetséges okát! De nem a Momentum az, hanem ő maga.
A DK-s, MSZP-s ...stb., akik ott vannak még, azok ott is maradnak. Akik nincsenek ott, azokat nem tudják megfogni, ez látszott a legutóbbi választáson is. Egyszerűen el se mennek szavazni.
Igen nagy tábora van a bizonytalanoknak, ahová egyébként lemorzsolódnak a fidesz szavazók is. Lassan, de biztosan. A választások közeledtével vissza tudja szedni innen őket a fidesz - erre is láttunk példát -, kivéve, ha van egy párt, amelyik elszipkázza tőlük.

Esküszöm nem értem a baloldali politológusokat, újságírókat, és szavazókat se!
Hát nem látjátok? Nem a baloldalt osztja meg a Momentum, és hogy a jelenlegi baloldali pártok egyébként sem képesek visszaszedni a bizonytalanokat?

A Momentum nekem nagyon szimpi, a vezetője okos, higgadt megfontolt fiatalember - nem, nem hasonlít OV magas hőfokú lázadásaira - aki tudja, el kell utasítania a mai mindkét "oldalt", hogy a bizonytalanokat megnyerje!
Béla333
@nevemnick: 07.56
Lehet hogy igazad van, lehet hogy nincs!
Én csak azt kértem, hogy mielőtt a DK mocskolódó kórusa a Momentumnak esik, valami konkrétum is kellene, hogy miért is teszitek, azon kívül, hogy pusztulniuk kell, hiszen beszólt a Ferinek!
Kérdeztem feljebb, hogy ha a Fidesz mocskolódó, lejárató kampányát jogosan elítélitek, akkor ti miért csináljátok mással ugyanazt?
Akkor ti is olyanok vagytok, mint a Fideszesek?
Béla333
@JAJMÁR: 08.05
Nagyon jól látod a helyzetet szerintem.
A gond az, hogy ha megmondják is a helyzetet, egyesek el sem gondolkodnak ezen, csak a gyűlöletkórus beintésére elkezdik a szitkozódást.
Nézd meg a cikkhez az első beíró a DK belső köreihez tartozik. Ő adta meg az alaphangot a kórusnak.
Széll Bernadett és Hadházy is már többször elmondta, hogy az LMP a Fideszből kiábrándultak és a bizonytalanok köréből szeretné a támogatóit növelni. Ha meg összeállna az összeborulókkal, akkor az LMP szavazóinak 1/3-a menne csak a párttal, cca. 1/3-a nem menne el szavazni, cca. 1/3 meg lehet hogy a Fideszhez pártolna. Ennek így semmi értelme!
Azt hiszed megértették?
nezelodo
@Béla333: Gyurcsány a fideszé, nélküle se hatalom, se siker nem lenne, és nem hívnák mr viledának, (ő hozta a nyakunkra a dakotát), a gyűlöletkampánnyal meg jól megröhögtettél. Szegény migránsokat mennyit alázta a Fletó, buziza a politikai ellenfeleit, paparadzikat küld rájuk, meg a libsibolsizza, alázza aki másként képzeli a migrációs tobzódását. Gondolom Vitya tanítómesterét a Sorost is a Gyurcsány alázza a Orbán szoknyája, meg a függöny mögé bújva.. Az meg hogy együtt loptak a szocikkal, a macisbank közös kirámolásánál már világos volt. Orbán egy évig hetente egyszer a Princz családjával ebédelt a megválasztása napjáig, aztán kitörte a nyakát. De legalább az befogta a száját, nem úgy mint a Tarsoly, majd figyeld mi lesz vele, biztosítósként nem kötnék nagy életbiztosítást vele, hátha a börtön folyosóján autókázik az öreg osztrák nyugger.
JAJMÁR
@Béla333: Igen, így van. Az LMP sem kifejezetten baloldali párt, így hozzájuk is csatlakoznak bizonytalanok és jobboldali kiábrándultak.
Az kicsit mosolyogtató, hogy a jelenlegi jobboldal megosztásának se "örülnek", pedig ez kedvez a baloldali pártoknak. Sajnos úgy látom, rajtuk semmi nem segít, mert maguk közé senkit se engednek, a vergődésükben azonnal agyon csapják akik változtatni szeretnének. Ők pedig vergődnek!
Én meg szomorú vagyok, mert a következő választást is elqrják!
coni
@szaboria1: Amikor Hadházyt kérdezik, hogyan akarja megállítani a korrupciót (az nem elég ha csütörtökönként felolvassa, vissza kell állítani a fékek és egyensúlyok rendszerét) ő legalább zavarban van és van annyi jó érzés benne, hogy 2018-ban lemond mivel látja, hogy az LMP-nek fontos a Fidesz/korrupció hatalmontartása. Lehet, hogy ezt ő se tudta kezdektől fogva, (mint sokan mások lsd PM) hogy az LMP is a Fidesz csatlósa. ugyanazzal a taktikával dolgoznak mint a Fidesz.
A Momentum akadálytalan menetelése és fideszes arroganciája (Bajnainak hónapokig tartott a pártalapítás pedig más fajsúly) csak egy retardáltnak nem szúr szemet.
Béla333
@nezelodo: 08.23
Mondjuk a gyűlöletkampányt arra értettem, amit itt a DK-s fanatikusok indítottak a Momentum ellen, azért mert megbántották a Ferit!
Ha már a bankoknál tartasz, mi a véleményed mindkét oldali érintettségről a K&H történetnél?
nevemnick
@Béla333: 07:56 te nem kicsit elvakult vagy. A ,,teszitek" nekem egy kicsit erős, mert egyik suttyó pártnak sem voltam és vagyok a tagja és szekértolója. Eddig még nem találtam az ízlésemnek megfelelő pártocskát, így az ,,átkosban" csak az első kötelező szavazáson vettem részt, a megcsúfolt demokráciában az elején mindig csak a leggyengébb pártra szavaztam ('94-ig), bárki is volt, utána feltaláltam az érvénytelen szavazás intézményét. Amúgy magasról ejtek az összes pártra és vezérre...
Rólam ennyit.
:D
nezelodo
@Béla333: Mindig is együttműködtek a lopásban, a bankok sem kivétel. A VIP lista ma is virágzik, szükség is van 5% alatti forgóeszköz hitelhez, a sok tízezer ha föld műveléséhez! Hogy drágábban kapja a bank a kereszthitelezés során? Hát ezért drágák nekünk a politikusok meg a strómanjaik.
Béla333
@coni: 08.27
Az LMP-nek évek óta megvan a programja a korrupció visszaszorítására, fent van a honlapjukon, így hazugság, hogy Hadházy zavarban lenne egy ilyen kérdéstől.
Egyébként ő azért vonulna vissza egy esetleges 2018-as újabb Fideszes győzelem esetén, mert a jelek szerint az ellenzéki oldalon nem Orbánék leváltása a fontos, hanem a saját hatalom fenntartása. Ahogy Gyurcsány sem tudta kimondani a héten az Egyenes Beszédben, hogy cca 1 év múlva segítené azt a politikust, pártot a győzelemhez, akinek erre esélye lenne, nem szólítaná fel a híveit ennek az alakulatnak a támogatására, inkább maradjon Orbán!
A legkövetkezetesebben az LMP harcol Orbán leváltásáért, pl. a közelmúltból:
-olimpiai aláírásgyűjtés,
-Pintár, Orbán maffia kapcsolatának a feszegetése,
-Paks elleni aláírásgyűjtés.

Ez idő alatt a DK/MSZP mit csinál? Egymással szórakozik, ki legyen a vezető, ki kivel kávézik és miért nem hívták őt is meg...??!!
Béla333
@nevemnick: 08.34
Lehet hogy nem vagy párttag, de kritika nélkül azt csinálod, mint amit elvár a DK!
Most például értelmetlenül szidod a Momentumot! Mert csak!
Béla333
@nezelodo: 08.37
Ha érdekel a K&H ügy politikusi érintettsége, akkor olvasd el a teljes cikket is:

"Előző Polt-cikkünkben példaképp szerepelt a Kulcsár-ügy is, amelyhez kapcsolódóan az Országgyűlés parlamenti vizsgálóbizottsága is foglalkozott azzal 2003 őszén, hogy a volt K&H-s bróker húszmilliárdos sikkasztásának egyik kedvezményezettje lehetett Rogán Antal mellett, illetve adott esetben javára Kertész Balázs, Rogán egyik bizalmasa. Végül a politikához közel állók közül senki nem került bíróság elé a ma is tartó büntetőügyben. Ezt politikus- és jogászkörökben is sokan annak tulajdonítják, hogy paktum születhetett a politikai ellenfelek között. Ugyanis „blokkolódtak büntetőügyek a fideszes mutyik ügyében, de nem indultak eljárások vezető MSZP-s, SZDSZ-es politikusok, holdudvaroncok ellen sem.”
Így a Kulcsár által bemószerolt Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, majd államtitkár és Puch László MSZP pártpénztárnok ellen sem. Ez a megnemtámadás a 2010-es országgyűlési választási kampány idejéig tartott – amikor is gőzerővel beindult az úgynevezett elszámoltatás. "
atlatszo.hu/2016/09/19/gyulnek-a-csontvazak-polt-peter-szekrenyeben-igy-zullott-az-ugyeszseg-a-politika-kiszolgalojava/
sokanvagyunk
Az összes pártot a költségvetésből - ami ekkorra már elvesztette közpénz jellegét - (most éppen a Fidesz fizeti), és egész jól elvannak egymással, olykor egy kis cirkuszt csinálnak a népnek.
nezelodo
@Béla333: Kezd a gyökereknél, Az ártatlanok kora c könyvvel, esetleg a Bankbiankóval, meg a székházak történetével, hogy megtudd, alanyi jogon mindenki lehet hülye. Csak a Stadlernak nem vette be ezt az APEH.
coni
@Béla333: Már megint terelsz. A DK ott volt a többpárti egyeztetésen, hogy az összes ellenzéki párt (az LMP nem az) együttműködésével leváltsák a kormányt. Csak Botkát kivásárolták és nem hajlandó együttműködni tovább az ellenzékkel.
Az LMP volt az aki 2014-ben nem volt hajlandó támogatni az ellenzéki összefogást, nem Gyurcsány. Tette mindezt egyetlen plusz képviselő helyéért.
Kérlek hagyd az LMP poros programját, semmit nem fog tudni megvalósítani belőle, megint csak arra futotta, hogy beadjon egy kamu népszavazási kérdést Paksról. 'Akarja e hogy ne lehessen üzembehelyezni...' Csak megépíteni. Lásd Róna cPéter cikk HVG.
nevemnick
@Béla333: 08:47 figyú, ne próbálj már mindenkire valami pártot ,,ráhúzni". Ez egy kicsit egyoldalú dolog.
Ha figyelmesen elolvastad az első, idézett hozzászólásomat, (07:30) akkor valahogy értelmezhetetlen számomra, hogy hogy a 3.14csába jutottál arra a következtetésre, hogy DK-ás vagyok?
Furán működsz...
coni
@nevemnick: Én is voltam már gyurcsányista ez a fideszes tempó, mindenki libsi sorosbérenc aki árnyaltabban látja a dolgokat.
Béla333
@coni: 08.56
Miféle egyeztetésen? Azon, amelyiken az összefogás szükségességéről papoltak a cirkusz nézői felé (felénk) amíg az első tettükkel kinyomták a Fodor féle pártot, mert az a Gyurcsánynak nem tetszett?
Lehet hogy neked nem tetszik az LMP programja, mégis az övék olyan, amelyik a korrupció visszaszorítására alkalmas, az életünk megkönnyítését szolgálja!
Legyen mindnek ilyen "poros" programja, azt kívánom! Dolgozzanak rajta!
Még mindig nem tudom mi a gondod azzal, hogy az LMP aláírást akar gyűjteni a Paksi beruházás ellen?
Nyilván te szeretnéd!
Béla333
@nevemnick: 09.10
Nézd meg az első 10 beírást: mind mocskolja a Momentumot. Te, a beírásodban szintén!
Így gondolhattam, hogy te is egy követ fújsz a többi, ide írogató DK-s mocskolódóval, de biztos tévedtem!
Te más miatt mocskolod őket, nem azért amiért a többi!
coni
@Béla333: "az LMP programja,... amelyik a korrupció visszaszorítására alkalmas,'

Csak abban az esetben lenne bármire is alkalmas ha kormányon lenne, de ez soha nem fog bekövetkezni, mert egyedül nem megy 7% felé (mivel egy zöld, rétegpárt) koalícióra meg alkalmatlan. Hacsak nem a Fidesszel, hivatalosan is...
Az egyfordulós rendszerben kizárólag koalicióval lehet leváltani a jelenlegi rendszert, ehhez azonban minden pártnak meg kell méretnie külön-külön magát (előválasztással vagy másképpen) mert az EP választáson kiderült, hogy az MSZP-nek sokkal kisebb a szavazóbázisa mint ahogyan terrorizálja a többieket, mert kiépített szervezete van ugyan csak éppen hitelessége nincs, de ez annyiból nem gond, hogy kormányon sokkal jobban lehetne ellenőrizni őket (a koalíciós partnerek által is), mint most.
Egy olyan pártnak amelyik soha nem volt és nem is lesz hatalmon (lopáshelyzetben) nem illik a mellét verni, hogy milyen becsületes. De tudon, hogy több pozitívumot nem tudsz mellettük felhozni, hacsak azt nem, hogy benyújtanak egy eleve bukásra ítélt, teljesen értelmetlen (lásd Róna ha nekem nem hiszel) népszavazási kérdést.

A legszomorúbb az egészben hogy ha valamire akkor ennek az országnak egy korrekt, valódi és koalícióképes zöldpártra hatalmas szüksége lenne mert úgy hullanak a magyarok a környeezetszennyezés miatt mint Kínában.

Fodort meg ne hozd ide aki a legszűkebb családjára alapított pártot...
Béla333
@coni: 11.38
Igazad van! Micsoda dolog azt mondani az LMP-re, hogy nem lopott?!
Igaz, hogy tényleg nem lopott és olyan programja van, ami ha megvalósul, akkor a politikusok lopkodása megszűnhetne, de akkor is!
Az MSZP nem jó, mert csak, a DK! Ők jöjjenek!
Igaz, hogy Gyurcsány már megbukott egyszer mint miniszterelnök és az MSZP elnöke, de azt már tudhatjuk, hogy az ő vezetősége alatt a lopkodás teljes intenzitással folyhatott!
Ilyen ember kell nekünk másodszor is, vagy akár százszor is!
Én azért addig amíg valami épkézláb indokot nem hozol arra, hogy miért lenne jó nekünk Gyurcsány, addig maradok az LMP támogatásánál!
Te meg maradj a már "bizonyított" főnöködnél!
Hellcat
Az a nagy igazság, hogy a fideszből BÁRMI kitelik.
coni
@Béla333: Lehet, hogy nem tudsz magyarul, de én azért nem becsülöm semmire az LMP-t (30x írtam le), mert az ő hibájuk, hogy Bajnai nem tudta Gyurcsányt és az MSZP-t a helyére tenni és belekényszeríteni őket egy tisztességes ellenzéki politikzálásba. Bajnain kívűl a rendszerváltás óta nem láttam politikust amelyik alkalmas lett volna az ország vezetésére. Ez meg is látszik az országon ha elolvasod az alábbi cikket. Mégegyszer mondom: nem Gyurcsány a főnököm és mégis az LMP felelősségének tartom az ország lecsúszását (mivel a többiektől Gy.F., Mesterházy.. soha semmi jót nem vártam).

444.hu/2017/03/09/simicska-fia-szerint-a-2018-as-valasztas-tetje-az-hogy-lesz-e-a-jobbiknak-ketharmada
Béla333
@coni: 12.08
Bajnai amikor felbukkant 2012-ben az egyik első dolga volt, hogy az arra hajlamosokkal az LMP-t szétszakította. Ahelyett hogy a nehezebb utat választotta volna: alapított volna egy saját pártot, e helyett Karácsonyékkal meghekkelte az LMP-t!
Mocskos dolog volt, maradjunk annyiban.
Ezt lehet hogy már Karácsonyék is belátják, de bevallani természetesen nem fogják! Inkább benyomnak még egy Unikumot...
coni
@Béla333: Ja, és a KOMMENTEKET feltétlenül olvasd el mert az a való világ nem amiről Te írsz...
Béla333
@coni: 12.24
Én a való világban élek, látom mi folyik ebben az országban és azt is látom, hogy milyen mocskos módon folyik a manipuláció akár itt a Propin is! Ez a való világ!
coni
@Béla333: Igazad van. 2010 óta írod, hogy az LMP leváltja a Fideszt egyedül és megállítja az ország szakadékba zuhanását egyedül. Most azt írod, hogy - Karácsony aki minden biztosíték nélkül! kiállt a jó ügy mellett, (amíg az LMP-sek csak a saját előrejutásukon dolgoztak ami egy azaz plusz egy képviselőhely) és most is rengeteget tesz egy kerületért - alkoholista. Sajnos a net ezt elbírja. Karácsony mellesleg inkább antialkoholista, és egy picit se sajnálja ha kiesik a parlamentből mert ő nem megélhetési politikus.
Pálinkafőző Rézüst
@Béla333: naszóval.manipulálsz (szeretnél)minket)??? :)) Be má Bellla... :)))))))
nevemnick
@Béla333: 10:18 Bélám! Most már senki sem tudja, hogy te melyik oldalt, pártot kedveled. Egyik hozzászólásodban a DK-t véded, a másikban szapulod őket, ugyanígy a Momentummal és az LMP-vel is.
Egy dolgot az eddigiekből leszűrtem: te visszavonhatatlanul grafomán vagy...
Béla333
@coni: 12.55
Ne hazudj, ugyanis én soha nem írtam, hogy az LMP egyedül leváltja a Fideszt.
Szintén ne hazudj, hogy én azt állítottam, hogy az LMP egyedül megállítja az ország szakadékba zuhanását!
Abban se hazudj, hogy én Karácsonyt alkoholistának neveztem volna!
Honnan veszel ilyen blődségeket?
Béla333
@Pálinkafőző Rézüst: 13.04
Téged még az igazság sem zavar, hogy lehetne téged befolyásolni?!
Béla333
@nevemnick: 14.12
Ha összezavarodtál, akkor hogy jól tudjál aludni:
Én nem pártot képviselek, hanem azt szeretném, hogy egy élhetőbb, jobb, korrektebb országban élhessek, ahonnan a gyermekeim nem szeretnének elmenni, mert itt találnák meg a boldogulásukat.
Nem 10 év múlva, hanem holnap!
Jelenlegi felhozatalból ezt a programot, ezt az elképzelést az LMP-nél látom megvalósíthatónak, ha kapna rá felhatalmazást.
De ha a Momentum, vagy bármilyen más párt ezt jobban képviselné, akkor melléjük fogom letenni a voksot.
Remélem így már érthető voltam!
coni
@Béla333: Az a tragédia, hogy ezek miatt a dolgok miatt veszti el az LMP az utolsó hiteles politikusát. Hadházy nemcsak belátta, de nyíltan ki is mondja, hogy az a parlamenti bohóckodás amit az LMP csinál (és a többi ellenzéki párt is) nem jó másra mint legalizálja a rezsimet. Nem gyurcsányozni kellene, hanem mindenkivel összefogva helyreállítani a jogállamot és utána nem kellene közösködniük egymással a pártoknak csak max. koalícióban kormányozni. Az már egy normális választási rendszerben Gyurcsány (x.Y.) nélkül is menne.
De nem véletlen, hogy az LMP TGM személyében az utolsó komoly és valódi támogatóját is elveszítette amikor Tusványoson udvaroltatok O.V.-nek.
nevemnick
@Béla333: 14:27 Kösz, mindig jól alszom, egyrészt mert kényelmes ágyam van, nem horkolok és a feleségem sem teszi.
Az ellenzéki pártok LMP-től a Jobbikon át az MSZP-ig és főleg a fidesz, csak a saját pecsenyéjét szeretné sütögetni a mi kontónkra. Egyik sem érdemli meg, hogy így vagy úgy védje őket az ember, de már engedtessék meg, hogy a véleményemmel szapuljam őket. Az hogy ilyen meg olyan programokkal állnak elő az egy dolog, mert részemről csak egy olyan pártot tudnék elfogadni és támogatni, amelynek a programja az, hogy visszaállítja a Magyar Köztársaságot és az Alkotmány, és felelősségre vonja az elmúlt huszonhat év minden egyes parlamenti képviselőjét és kiszolgálóit Magyarország és polgárainak kirablásáért! Amíg ez a társaság/párt nem alakul meg addig Magyarországon anarchia volt-van és lesz.

Részemről a téma lezárva.
Béla333
@coni: 14.32
Megint hazudsz coni!
Hadházy nem ezt mondta!

"Hiszem, hinni akarom, hogy 2018-ig van értelme mindent megpróbálni, hiszem, hogy mindent meg kell addig próbálni a parlamentarizmus keretei között.
De azt is hiszem, hogy ha 2018-ban a kormány 51 százaléknál többet kap, onnantól az ellenzék csak egy szánalmas biodíszlet lesz a kormány demokráciaszínpadán. Én mindenesetre 51 százalékos Fidesz győzelem esetén nem fogom folytatni a politizálást. De addig: van remény. "
hvg.hu/itthon/20170106_hadhazy_alzheimerkor_rak_2018as_valasztas_lmp_ellenzek
Béla333
@nevemnick: 14.47
Szapuld őket!
Csak akkor ne szólj egy szót sem, ha én is szapulom azokat, akik szerintem megérdemlik!
Bár tudom, hogy jobb nem is tudni sokmindenről, de azért jelzem, hogy az LMP-nek van vagy 4 éve egy "Az alkotmányosság helyreállításának programja" c. irata:
lehetmas.hu/wp-content/uploads/2012/10/Az_alkotmanyossag_helyreallitasa.pdf
Béla333
@coni: 14.32
TGM egyébként félreértette az LMP állásfoglalását a migráns szavazással kapcsolatban, késöbb már ő is belátta, de nem hallottam, hogy megváltozott volna a véleménye a DK október 23-án meghirdetett terveivel kapcsolatban:

"TGM: Nem, kedves ellenzék, erről szó se lehet!
Az október 23-ai ellenzéki tüntetésen több szónok is kifejtette, hogy egységre van szükség. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök maga mondta – ő csak tudja –, hogy aki „gyurcsányozik” meg „elmúltnyolcévezik”, az „Orbánnal van”. Bokros Lajos volt pénzügyminiszter fölszólította a magyarországi független vagy ellenzéki sajtót, hogy „ne fanyalogjon”, álljon be a sorba. Ők is, mások is úgy vélték, hogy a bírálatból és vitából elég volt, a politikai elveket pedig vigye el az ördög. Egyetlen cél van: Orbánt, az Orbán-rezsimet elkergetni, egyéb nem számít.
Mindezt a pluralizmus, a szólásszabadság, a sajtószabadság védelmében. Kínos
Az viszont tűrhetetlen, hogy a „demokrácia” (értsd itt: a liberális, alkotmányos jogállam) nevében föllépő államférfiak be szeretnék fogni reménybeli szövetségeseiknek s a még megmaradt, gettóba szorított nyilvánosság képviselőinek a száját.
Ezt most azonnal és a leghatározottabban vissza kell utasítani. Abból az ellenzékből, amely az elvont Orbán-gyűlöletből kiindulva kritikátlanságra és öncenzúrára biztatja (vagy szólítja föl) esetleges partnereit, nem kérünk. "
kettosmerce.blog.hu/2016/10/24/tgm_nem_kedves_ellenzek_errol_szo_se_lehet
coni
@Béla333: "Már most is sokszor azt érzem, hogy a bohóc szerepét játszom."

nepszava.hu/cikk/1121190-hadhazy-akos-meg-a-voros-vonal-elott-levalthato-orban

"TGM egyébként félreértette az LMP állásfoglalását a migráns szavazással kapcsolatban, késöbb már ő is belátta" link???
Béla333
@coni: 16.06
Kiragadtál egy mondatot, Hadházy éppen a Parlamenti munkáról beszélt, arról hogy mennyire lehetetlen küldetés a Fidesz alatt értelmes munkát végezni!

"2018-ről azt mondja vízválasztó lesz. Mi van, ha a Fidesz kétharmaddal nyer?

- Biztos, hogy akkor nem lennék parlamenti képviselő. Már most is sokszor azt érzem, hogy a bohóc szerepét játszom. Az ellenzéki pártoknak is tudniuk kell, hogy addig, amíg van remény parlamenti, viszonylag tisztességes választásokon a kormányt 50 százalék alá nyomni, addig mindent meg kell tenni a parlamenti demokrácia eszközével. A vörös vonal átlépése előtt elhagyni a játékteret és kivonulni a parlamentből: hisztéria, főleg, ha a kivonulók a fizetést azért felveszik. Nemcsak nem elegáns, de hiba is, hiszen nem teszünk meg mindent a fordulatért. "
nepszava.hu/cikk/1121190-hadhazy-akos-meg-a-voros-vonal-elott-levalthato-orban
coni
@Béla333: Kiragadtam egy nagyon-nagyon fontos mondatot. Mert az eredmény szempontjából már most is teljesen mindegy, hogy van vagy nincs ellenzék a Parlamentben. Mert a vízválasztó 2014-ben volt. Eddig még egyetlenegy eredményt nem tudtál felmutatni ami az ellenzék elért a Fidesszel szemben parlamentáris úton. Mert a vörüs vonalon már szerintem túlléptúnk és a riport alapján Hadházy is bizonytalan.

'Van még idejük? Csak remélni tudjuk" "Túl sokat és túl nyíltan loptak ahhoz, hogy megengedhessék maguknak a vereséget."
qxy
hogy a Momentum Fidesz pénzből él,Bocsi. Milyen pénzből??? Aki elébed baszta a meleg krumplis lábast kiskorodba az
quadrocopter
Majd kiderül, hogy hova húz az M.M. Ennyiből még nem lehet kétségtelenül megítélni!
Yoda69
Nem lepodnek meg. Miutan a Momentum is ekezdett Gyurcsanyozni egybol gyanussa valtak.
Pálinkafőző Rézüst
@Yoda69: a Fletó nem a fő kedvencem. De nem is utálom. De ez egyértelmű...
coni
A budapesti főpolgármester választáson a MOMA-t vezető Bokros rendesen megszorongatta Tarlóst így praktikus döntés volt részükről egy hasonló hangzású MOMO-t csinálni.
relatív
A pénzszivattyúként működő olimpiai ' magyarkodás ' ( mert az látni való, hogy ismét ezt a 'forgatókönyvet' alkalmazták a nagy magyarok bekerítésére ) kifulladása miatt a regnálók azt kutatták (?), miként hátrálhatnának ki a továbbiakból veszteség nélkül.

Így kreálták az elleni mozgalmat, mely kedvező színházi megoldásként szerepelt, majd - gyorsan (!) - ki is léptették a további ajánlkozást...A többiről az okosabban gondolkodjanak el, hiszen közeledik a szavazás a további pénzszivattyúról !
coni
@relatív: 'közeledik a szavazás a további pénzszivattyúról"

Sokat segítene a tisztánlátásban ha a médiában nem bólogatnának Csepreghy 12,5Mrd Eurós Paksi beruházására, hanem felkészülten várnák és szembesítenék a tényleges várható költségekkel. Amiben ráadásul még nincs is benne az alkotmányos költség.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.