Törvénytelen határozatban tiltotta meg a rendőrség, hogy március 15-én kifütyüljék Orbán Viktort – írta Facebook-oldalán Juhász Péter, az Együtt elnöke.

Juhász azt állítja, a síposztást előre bejelentették, és azt csak akkor tilthatták volna be, ha akadályozza a közlekedést vagy a népképviselet működését, de ezek egyike sem áll fent.

A budapesti rendőrfőkapitány indoklásában azt írja, mivel a demonstráció egy időben lesz a miniszterelnök ünnepi beszédével, 

március 15-e olyan kiemelt nemzti ünnep, melynek történelmi jelentősége mint speciális körülmény mérlegelési mozgásteret indokol az állam oldalán a gyülekezési jog korlátozásában.

A véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása pedig "nem irányulhat a magyar nemzet méltóságának megsértésére".

A rendőrség szerint a 300 fős fütyülő tömeg akkora hangzavart keltene, hogy az állami rendezvényre érkező ünneplő tömeg méltóképpen történő ünnepléshez való jogát oly mértékben sértené,

hogy be kell tiltani.

56 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Megtiltotta a rendőrség az Együttnek, hogy kifütyüljék Orbánt március 15-én.

Én pedig megtiltanám a rendőrségnek, hogy megállás nélkül fideszseggeket nyaljanak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cefi
Megtiltotta a rendőrség az Együttnek, hogy kifütyüljék Orbánt március 15-én.

Én pedig megtiltanám a rendőrségnek, hogy megállás nélkül fideszseggeket nyaljanak.
Borsodi
@Cefi: Az a munkájukhoz tartozik,de azért sokuknak felfordul tőlük a gyomra.Ne fütyüljék ki ők inkább ünnepeljék mint diktátort elvégre ezzel nem bántjuk.a DK meg fütyülhet nekik nincs megtiltva a Jobbik bonthatna kordont velünk mint ahogy Orbán tette amikor még önállóan gondolkodott.
Béla333
Én döntöttem: ott leszek, a síp nálam lesz, ha egy mód lesz rá, fújni fogom.
Nem végig, csak akkor, amikor a fényestekinTETŰ éppen hülyíti a népét!
Perwool
A demokráciát ma már nyíltan nevezhetjük baromságnak!
Szögezzük le...a demokrácia még úgy ahogy működik..viszont a jogállam ezer sebből vérzik..
De, tudjuk megmondta Orbán illiberális időket épít!
Rémusz bácsi meséit pedig közpénzből ideutaztatott polákok fogják végig hallgatni. Csak az a kérdés mennyit értenek majd belőle.
amaramaistanna
Gyáva férgek, ott leszek és sípolni fogok!
RonaGyuri
Most olvasom, hogy a lengyelek berágtak rá, így lehet ők fognak fütyülni! =))
RonaGyuri
@Béla333: levegőt mikor fogsz venni? =))
coni
És tapsolni szabad a magyaroknak is? Vagy csak a lengyeleknek? Hány iskola lesz kivezényelve? Mint az átkosban?
JAJMÁR
Az ünnep méltóságát? A fütyülés? Sokszor meg a beszéd...
Peller Anikó
Én nem aggódnék a sípok betiltása miatt, lehet sziréna, kulcspuska, vuvuzela, ezek úgy látom nincsenek betiltva. Még.
Nessy
Az "ünnep méltóságát" már évekkel ezelőtt elvette pártunk és kormányunk! A zászló erdő előtt felolvasást tartó miniszterelnök minden, csak nem méltóság teljes!
Zeta
És akkor, már senki sem fogja úgy gondolni, hogy nem szeretik O. Viktort? Akkor jöhet a tojás háború! Volt már
. Akkor lehetett?
staro2
A rendőrség hányszor is nézte végig anno ünnepeink szétfütyülését, a tojásdobálást és egyéb fidesz szervezte emelkedett mocskolódást?
Akkor lehetett??
eugen4402
Ha megtiltotta, hát megtiltotta..! Végül is nem várhatjuk el a rendőröktől, hogy ők mozgósítsanak a füttykoncertre! Sebaj, a puding próbája, ha minél többen megfújják. Mit tudnak csinálni az anti-sipisták? Vigyetek táblát is: "Ti megfújtátok az országot, mi megfújjuk a sípot!"
Jozefina
De a lengyeleknek nem tiltotta meg. Juhászéknak a lengyelek között kellene sípokat osztogatni azzal, hogy Orbán elárulta Lengyelországot az EU szavazáson!!!
eugen4402
@Jozefina: Ez még jobb, mert most valós alapja van. Persze az iskolapénzt a Jog- és Igazság Pártnak is meg kell fizetnie, de megéri a tanulság: "Pávatáncos szavára csak légvárakat építhetsz, országot nem!"
Qqberci
"március 15-e olyan kiemelt nemzti ünnep, melynek történelmi jelentősége mint speciális körülmény mérlegelési mozgásteret indokol az állam oldalán a gyülekezési jog korlátozásában."

Akkor most 1958-at írunk?...

Egyébként meg inportálni kell vuvuzelát...
magyarbakancs
"Megtiltotta a rendőrség az Együttnek, hogy kifütyüljék Orbánt március 15-én"
Együtt baromságot csinált minek bejelenteni mit akar?
A másik síppal ,dobbal ,nádi hegedűvel csináljanak nagy hangzavart.
szép új világ
Mióta testesíti meg a g*i egy személyben a magyar nemzet méltóságát?
Nessy
Anno a FIDESZ hívek hetekig campingeztek a Parlament előtt, szónokoltak Orbánék, akkor nem volt ilyen aktív a rendőrség! Pedig a közlekedést is zavarták! Vagy az más volt? Qvod licet Iovi, non licet bovi?? Azt nevezik "méltóságnak", amit pártunk és kormányunk csinál?
Van képük ezek után a "Márciusi ifjakról" szónokolni?
Gyülekezési jog korlátozás, bértapsolók Lengyelországból?
Hellcat
ÉLjen a demokrácia és a szabad véleménynyílvánítás. "nem irányulhat a magyar nemzet méltóságának megsértésére" Nem a magyar nemzet méltósága ellen irányul bazdmeg ne tereljetek már megint...a kibaszott cigánykirály ellen irányul...
Eladott Ország
Nem a nemzet méltóságának megsértésére az, ha szarházi tróger közpénztolvajokat fütyülnek ki. Ne ragozzuk: Mária országa a törvényesített korrupció hazája és ringó bölcsője. Rendszerszintű, felülről vezérelt, felzabál mindent, a közpénzt magánzsebekbe szivattyúzza, öl, butít és nyomorba dönt (MNB -alapítványok, letelepedési kötvények, tao¬ támogatások), nincsenek beruházások, csökken a versenyképesség, uniós források nélkül döglődés van. Pont. Amit a TI jelentése vázol: az általános apátia okán magabiztosan raboltok, mintha nem lenne holnap. És agyalhattok azon, hogy mi módon taposhatnátok el a Transparency¬hez hasonló álcivileket, akik a pofátokba tolják, hogy kik vagytok valójában. Hetedik éve kormányoztok és még mindig van bőr a képeteken elmúltnyolcévezni. Miután a 3000 milliárdos magánnyugdíj¬ vagyont elloptátok, és miközben az Európai Unió adja a magyar GDP 6%-¬át, de nektek 2%-¬os gazdasági növekedésre sem futja. Pályáztatás nélkül ontjátok a haveroknak a közpénzeket, és egy teljes államapparátust rendeltetek alá az intézményesített állami lopásnak és korrupciónak.
Eladott Ország
És akkor nem lehet fütyülni:
Tudom, én vagyok a naiv, amikor erkölcsi tartást feltételezek ott, ahol sem erkölcs, sem tartás
nincs. Nagy túlélők vannak, örök megúszók. Nem is várható el, hogy egy puhatestű – jobb
esetben elő¬gerinc húros – gerince megroppanjon, mert ami nincs, az nem roppan. Azt hiszem, onnan fogjuk felismerni az igazi változást, amikor ezek a figurák nem bukkannak fel az aktuális hatalom körül, nem kapnak újabb lehetőséget és zsíros koncot, hanem eltűnnek végre a pöcegödörben, ahová valók. Ez lesz a valódi rendszerváltás és csak remélni tudom, hogy én is megérem." Ez a szarházi a fidesz archetípusa (ősi) az igazi, népi-nemzeti-polgári-keresztény tróger árja. Hát már tényleg a szar húzza le a vécét (Hofi után szabadon).
relatív
Pedig a kormánynak támogatnia kellene - amennyiben a haza érdekében tevékenykedne - azt a törekvést, hogy egy új vállalkozási lehetőség szélesítése válik lehetővé : a síp készítő !

Az ország csekély manufaktúráinak szélesítése a hazai termelést növelő GDP érdekében állna érdekében, ehelyett ?... IS !
Eladott Ország
Miért akarnak fütyülni?
"El kell mondani újra és újra, hogy kirabolják az országot, hogy annyi fejlesztési támogatásból,
amennyi ebbe az országba érkezett, már fejlődő magyar iparnak, járható utaknak, mindenki
számára hozzáférhető szélessávú internetnek, jól működő tömegközlekedésnek, folyamatosan erősödő és szélesedő vállalkozói rétegnek, a társadalom jelentős részét kitevő polgárságnak, bárki számára elérhető, magas színvonalú oktatásnak, hatékony egészségügynek, erős szociális hálónak kellene lennie. De nincs, mert szétrabolták, mert nem cél, hogy legyen. Lepusztult falvak vannak, már a születéskor kijelölt életutak vannak, eszetlenül szétszórt ezermilliárdok és szétrabolt másik ezermilliárdok vannak, érinthetetlen bűnözők, óráról­ órára gazdagodó strómanok vannak."
lenn
Egyáltalán mi köze orbánnak, a Diktátornak, 1848-hoz, az elnyomás ellen indult forradalom és szabadságharchoz?

Nehogy már ezt is lenyúld a néptől, te kommunista apuka révén Amerikában tanult, aztán a Soros György pénzének segítségével páttá alakult, KISZ titkár!

ki leszel fütyülve, te GECI!!!
Peller Anikó
@Eladott Ország: na akkor mégegyszer, hogy lássák a barmok is,

"annyi fejlesztési támogatásból, amennyi ebbe az országba érkezett, már fejlődő magyar iparnak, járható utaknak, mindenki számára hozzáférhető szélessávú internetnek, jól működő tömegközlekedésnek, folyamatosan erősödő és szélesedő vállalkozói rétegnek, a társadalom jelentős részét kitevő polgárságnak, bárki számára elérhető, magas színvonalú oktatásnak, hatékony egészségügynek, erős szociális hálónak kellene lennie."
Yeromos
Néhány éve még a Demszky tojással való dobálása belefért a szabad vélemény nyilvánítás kategóriába a bíróság szerint, változik a világ.
papa.49
Nem baj ha betiltották kimegyünk és fütyülünk veszettül, oszt becsókolhatnak az almáriumba ha hagyom!!!
Ismerős ez már a ,,örökmécsestől,, is akkor is begyűjtöttek párunkat, 2 napra oszt. azt is kibírtuk...Kik is voltak akkor hatalmon hát a mostaniak szülei, nagyszülei, akkor nem is várhatunk más hozzáállást, csak ezt!!!
Eladott Ország
@Peller Anikó: @papa.49: duda, pikola, csimpolya , kalapácsos kereplők, bordás kereplők, gajd, tömlősíp, bőrduda, kutyaduda, kecskeduda, kürt, kanásztülök, kanászduda, kondásduda népi hangszerek nincsenek a még tiltó listán.
egyvandor
Gorbán és bandája meg több millió ember tisztességes élethez való jogát sérti. Nem kéne Gorbánt betiltani?
egyvandor
@Cefi: Felőlem nyalhatják ha annyira ízlik nekik, csak ne mások hátrányára.
justhpeter
Tisztelt Főkapitány Úr !

Fogadja őszinte nagyrabecsülésemet abból az alkalomból, hogy a március 15.-i Nemzeti Ünneppel kapcsolatos teendőiben sikerült elkövetnie az első hibát. Úgy gondolom fordítva teccett felülni arra a bizonyos lóra. A "magyar nemzet méltóságának megsértésére" egyetlen esetben kerülhet sor, nevezetesen amennyiben a miniszterelnök beszédet mond. Az is érdekes következtetése levonására ad lehetőséget amikor arra az álláspontra helyezkedik, hogy "március 15-e olyan kiemelt nemzeti ünnep, melynek történelmi jelentősége mint speciális körülmény mérlegelési mozgásteret indokol az állam oldalán a gyülekezési jog korlátozásában" Ebben az esetben csak az a kérdés merülhet fel, hogy ezt mely törvényből teccett idézni. Már, ha van ilyen.
Béla333
Szinte már várják is Orbánék:

"Orbán Viktor: 2017 a lázadás éve"
"Tartottunk egy helyzetértékelést a 2017-es évről. Korábban azt mondtuk, ez a lázadás éve lesz."
www.blikk.hu/aktualis/belfold/orban-viktor-a-kossuth-radioban-2017-a-lazadas-eve/8mqv8gh

Hát akkor ne okozzunk neki csalódást!
Lepényleső
...ahogy a virágnak is tiltják,hogy nyíljék?
bence
Ha sípolni nem szabad , akkor vigyetek dobot , cintányért , edényeket , de akkor se hagyjátok , hogy újra hazudhasson !
bence
Bezzeg amikor ő volt ellenzékben , akkor még tojást dobálni és hátba csapkodni is szabadott a méltóságot !
Béla333
Ide is leírom, mert itt is aktuális:

Én azt kérem, hogy ez a helyzet van annyira fontos szerintem, hogy vegye mindenki a fáradságot, menjen/jöjjön ki erre a tüntetésre, vigyen sípot vagy bármit és zajongjon!
Ha ezt is eltűrjük, akkor ismerjük már Orbánt tovább fog menni a saját zsákutcájában addig, amíg ellenállásba nem ütközik!
Eddig és ne tovább!!!
coni
Majtényi mindenkit meg tud szólítani és a legszelídebb ugyanakkor a legélesebb fegyver a megosztó politikával szemben:
nyugatifeny.hu/2017/03/10/majtenyi-laszlo-is-beszedet-mond-marcius-15-en-unnepelj-vele
Eladott Ország
@Béla333: kolozsvaros.com/2017/01/03/semmi-nincs-rendben-kurvara-semmi-draga-felebaratom-a-vakhitben/
Az van, hogy József Attila kiterítenek úgyis dilemmája soha nem volt aktuálisabb. Ennyire
egyszerű ez: kiterítenek úgyis. És ez annak ellenére is így van, hogy az én fogalmaim szerint
belematatni egy elhangzott, leírt szövegbe nem különösebben elegáns módja a
forradalmárkodásnak. Csakhogy. Az elmúlt hét év után ki az – és ki vagyok én ­, aki eleganciát
kérhetne számon bárkin, akinek elege van ebből a minden falon túlment, tisztességet
nyomokban sem tartalmazó, vérgeci autokrata rezsimből és esetleg ilyen módon fosik bele a
fényestekintetű szájába?
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/03/10/tudom-fogjam-be-a-pofamat-hiszen-most-is-irhatok-es-nem-tordostek-el-egyenkent-az-ujjaimat/
Márpedig lesz itt rend, mindenki kussol. Főleg a rohadék liberálisok, akikről hol azt óbégatják
szorgosék, hogy olyan kevesen vannak, hogy szabad szemmel látni sem lehet őket, hol meg azt, hogy elözönlik a világot, elfoglalták a médiát, mindenhol ott vannak, rohadt sokan vannak és felzabálnak mindent. A szurkolók meg arra bólogatnak, amit éppen eléjük szór a vályúba az ügyeletes "megaszondó". Akár sokan vannak a mocskos ballibsik, akár kevesen, marhára kell őket gyűlölni. Mert miért? Hát azért, mert libsik. És akkor mi van, drága egy honfitársam? Milyen az a libsi, miről ismered fel? Hát arról, hogy Orbán Viktor egyélőisten ellen beszél, nem tiszteli a Miniszterelnök Urat – de csupa nagybetűvel még jobb – és aki őt nem tiszteli és nem ismeri el nagyszerűségét, az nem csak Orbán Viktort gyalázza és árulja el, hanem a hazát is! Mert a haza azonos Orbán Viktorral? Igen, lényegében igen. Itt tartunk most. Basszuskulcs.
És most az van, hogy öt nap múlva március 15. Egy újabb kisajátított ünnep és marhára nem én sajátítottam ki, nem is a nyomoronc libsik, hanem a megvénült fiatalok, a demokrácia ellen
harcoló demokraták. Ez is az ő különbejáratú ünnepük. Majd felkérik Schmidt Maris nénit, aki
potom százmillióért énekel valamit az ünnepségen. Már tényleg csak ez van hátra, semmi más. Az előgágogás már megkezdődött
coni
@Eladott Ország: " Milyen az a libsi"
Segítek. Nézd meg Orbánt és csapatát a 90-es években.
Eladott Ország
@coni: Tudok róla, hogy Orbánék bejárták a politikai irányvonal minden skáláját az ifjúkommunistától (megjárták a III/III ügyosztályt is útközben) a konzervatívig. Ebbe még egy kaméleon is belehülyült volna. Rinocérosz bőr van a pofájukon.
Gyuri Géderről
@Cefi: Kiadnám az utasítást a szaporább nyelvcsapásra, amíg ki nem gyullad a nyelvük.
Gyuri Géderről
@Eladott Ország: És természetesen a mi pénzünkön idehozzák a lengyel "libsi" bértüntetőket, hogy haza ba...ák az amúgy is porig alázott nemzeti ünnepünket.
Már szégyenlek kokárdát viselni, e között a sok álszent hazafi között.
Az ellenzék tervezett füttyentgetése kutya ...a, ahhoz amit annak idején a fidesz művelt a nemzeti ünnepeinken. A rendszerváltás után akkor még demokrácia volt, mert nem zavarták el őket, bár tönkretettek minden ünnepet.
mariaberta
Nem éppen szép amit írok, de úgy látszik nagyon besz... art valaki

r
Dizel
@Gyuri Géderről: Ez így volt. Fentebb ki is fejtettem. Csak erre senki nem emlékszik. Úgy látom, kettőnkön kívül.
egyvandor
Van annak valami bája, hogy illebrális = tekintélyelvű uralkodás hívei (most hogy éppen hatalmon vannak) a 1848-as liberális eszméket hirdető szabadságharc ünnepi fényeiben tetszelegnek.

Mi is volt Gorbán baja a kádár rendszerrel?
nezelodo
@egyvandor: Az volt a baja vele, hogy nem ő volt az első titkár, Amerikával meg az, hogy nem ő lett az elnökük, bár a történelemtanára már akkoriban felvilágosította, hát maradt nekünk a kivénhedt KISZ titkár. Azért elmesélhetné, akkoriban hogyan ünnepelte a Március 15.-ét!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.