Úgy tűnik, hogy a magyar kormány teljes mellszélességgel az Igazi Csíki Sör (amit ma már Igazi Tiltott Sör néven forgalmaznak) gyártója, a Lixid Project mellett áll ki a Heineken és a kis erdélyi sörfőzde vitájában. Az mfor.hu úgy tudja, a magyar kormány beavatkozásának módjáról miniszterelnöki szintű döntés született csütörtökön. Ezt erősítette meg Lázár János, amikor a tegnapi Kormányinfón az mfor érdeklődésére vázolta a következő időszakban várható lépéseket.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a tájékoztatón közölte, hogy csütörtök délelőtt Orbán Viktor kormányfővel konzultált ebben az ügyben. Ez alapján a napokban találkozót kezdeményez a Heineken vezetőjével, illetve a holland nagykövettel.

Mint fogalmazott:

„nyilvánvalóan ki fogunk állni a cég mellett, s a Heinekennek tudnia kell, mibe bocsátkozik bele.”

Ez nem sok jót ígér a holland sörgyártónak, akikről egyébként az is kiderült tegnap, hogy nem csak a Miniszterelnökséggel vették fel a kapcsolatot a Heineken bojkottjának meghirdetése után, hanem – Lázár tudomása szerint – egy másik minisztériummal, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel is, hogy kifejezhessék tiltakozásukat.

Lázár megerősítette portálunk információját, mely szerint nem személyesen a Miniszterelnökséget vezető miniszter tárgyalt az előző alkalommal a hollandokkal, hanem helyettese, Csepreghy Nándor államtitkár, mégpedig Takács Szabolcs európai uniós ügyekért felelős államtitkár társaságában.

Az is elhangzott a Kormányinfón, hogy Lázár két hét múlva utazik Erdélybe, a romániai Heinekennel perben állt sörfőzde tulajdonosához. Erről korábban azt mondta az mfor-nak, hogy segíteni szeretne a cégnek, anélkül, hogy ártana az ügynek. Útját sem hivatalosnak, sem magánjellegűnek nem tartja, a kormány hasznos tanácsait fogja átadni a cégnek, egyben támogatásáról fogja őket biztosítani.

Az ügy előzménye, hogy a holland cég beperelte a Lixid Project Kft.-t, mert szerinte a Csíki Sör szellemi tulajdonjogával a Heineken rendelkezik. Az övék ugyanis a Ciuc Premium márkanév. A pert végül megnyerték, a marosvásárhelyi táblabíróság ítélete alapján meg kellett semmisíteni az Igazi Csíki Sör készleteit. Ezt a jogi döntést a magyar kormány részéről többen a magyarság elleni romániai támadásnak értékelték. Lázár pedig támogatásáról biztosította azt a hódmezővásárhelyi kezdeményezést, hogy bojkottálják a Heineken termékeit.- írja az mfor.hu.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vladimir putin
ugy tudni, Lazarnak lenni erdekeltsege roman csiki sorpiacon.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vladimir putin
@Csizmás Kond: pedig de, adni neked vizum is ingyen, ezt veletlenyul se elolvasni, mert menni volga kis villogo leddel aljan.
erdely.atlatszo.hu/2015/07/20/igazi-csiki-sor-vs-heineken-kinek-is-holland-a-tulajdonosa/
Csizmás Kond
@vladimir putin: pedig nemde...és a sörrel meg az a probléma, hogy sokaknak köztük neked sincs halvány fingod se, hogy miről is szól az egész...csak hejneken meg miegymás ...
vladimir putin
@Csizmás Kond: de peldaul ha en megkostolni savanyuuborkale vagy vodka es sor, el tudom donteni melyik melyik.
Csizmás Kond
@vladimir putin: ...és nálatok terem a "savanyuuborka" vagy úgy importáljátok ?
vladimir putin
@Csizmás Kond: terem. aruljak kedves asszonyok is Moszkva-Vlagyivosztok vasutvonal mellett.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.