Demszky Gábor – aki a 1989/90-es rendszerváltozás meghatározó politikusa volt, majd pedig Budapestet két évtizeden keresztül főpolgármesterként vezette – a HVG március 3-i számában ismét megszólalt. A Kádár rendszerben is ellenálló Demszky, most az orbáni diktatúrában az alábbi össznépi tennivalót javasolja (megjegyzem, az Európa Blokk ezt már elég régóta szajkózza): … “Erőszakmentes polgári engedetlenségi akciókra és hatásos civil kezdeményezésekre van szükség…” Sőt, még azt is hozzátette, hogy támogatja a választások bojkottját is. A rendszerbojkott fogalma: politikában, illetve gazdaságban a kapcsolatok megszüntetése, kiközösítés; munka beszüntetése. Ezen belül a választási bojkott fogalma: a választáson való részvételre jogosult polgárok nem vesznek részt a hivatalosan kitűzött választáson sem. A hangsúly a kiközösítésen van, melynek során a fennálló diktatúra rendszerét teljesen kizárjuk a társadalom közösségéből.

Forrás: ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Hat ezt most nem javasolnam. Sokkal elobb javasolnam a TELJES sztrajkokatm, munkabeszunteteseket, es nem azt, amit elore ket honapra bejelentenek, es utana a szakszervezetis kormet ragva varja, hogy na vajon a kormany engedelyezi-e az elore bejelentett sztrajkot.
Hat ne kerdezzek, mert nana, hogy orban ugyis betiltja a sztrajkot, hiszen minden polgari kezdemenyezes ELLENE es a bunbandaja ellen szol..
orban nem engedheti meg maganak, hogy ne menjenek el az emberek szavazni, ezert ugyis kitalalna, hogy hogyan hamisitson eredmenyeket - eppen eleg hiteles nevsor van a kezeben.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
@papa.49: Akkor nem jó ötlet a bojkott. Valóban marad az a lehetőség, hogy a nyomoronc választási törvény ellenére menjen el mindenki szavazni, és legyen kedves nem a Fidesz-KDNP-re tenni a voksát!!! Ezzel még az is bejöhet, hogy annak ellenére, hogy minden párt külön indul, a mocsok bandának mégis el kell takarodni.
Cefi
@Clavigo: Mintha nem ismernéd... az utóbbi hónapban a harmadik nick neve.
sokanvagyunk
Eddig egész jól elvolt... - felébredt a személyes megtámadtatás okán?
Clavigo
@Cefi: Csak nem a "bringás " nevű agyatlan ??? :) :) :) :) Ok...:) :) Már képben vagyok.. :) :) DDDDDD :)
Jozefina
Demszkyben úgy látszik még él a rendszerváltást közvetlenül megelőző forradalmi vágy!!! Igaza van!!!
kukac50
Magyarországon csak az segíthet ha kapára kaszára kap a Magyar összefogva elzavarja a Fideszt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.