Két héten belül döntés születik a nemzeti konzultáció részleteiről, szeretnék a választók véleményét sok kérdésről megtudni – mondta Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A nemzeti konzultációt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a kormány szerint Magyarország előtt álló öt veszélyforrásról. Ez a rezsicsökkentés brüsszeli betiltása, az illegális bevándorlás kérdése, az adópolitika uniós központosítása, a munkahelyvédelmi támogatások biztosítására vonatkozó jog elvesztése és a külföldi forrásból dolgozó szervezetek elszámoltathatósága.

Kósa Lajos hangsúlyozta: az ország védelmét folyamatosan erősíteni kell, ez egészen addig folytatandó munka, amig a migrációs nyomás Magyarországra nehezedik.

Kiemelte, Magyarországra senkit nem engednek be ezentúl, akinek nincs joga bejönni. Ha valakit üldöznek, veszély fenyegeti a hazájában, akkor menekültkérelmet kell benyújtania. A magyar határon, a magyar hatóságok által biztosított táborban nem fenyegeti veszély, maximális ellátást kap – mondta.

Közölte az is: Magyarország szolidáris mindenkivel, aki erre rászorul és méltó rá, de a gazdasági migránsokat nem akarja beengedni.

Ez nem tetszik az Európai Uniónak, nagy küzdelem lesz, ezért jobb, "ha kikérjük az ország lakóinak véleményét" – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.

Hozzátette, hogy egy sor más kérdésben is ki akarják kérni a választók véleményét, mert az Európai Unióval Magyarország érdekében vitatkoznak fontos ügyekről.

Ezekkel kapcsolatban kifejtette: Magyarország számára a folyamatos, ütemes adócsökkentés a kedvező, az EU pedig közös adópolitikát szorgalmaz, ami Magyarországon adóemelést jelent.

A rezsicsökkentésről szólva úgy fogalmazott: a magyar álláspont szerint az energiaárak meghatározásának jogát nem szabad elvenni a nemzetállamoktól.

Kitért arra is, hogy a magyar kormány munkájának eredményeképpen csaknem 700 ezer új munkahely jött létre hét év alatt, amire nincs példa az EU-ban, a hazai munkahelyteremtő politika ugyanakkor az EU szerint tiltott támogatást valósít meg.

(MTI)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
Miről hablatyolnak itt a rezsicsöki elkaszálásával kapcsolatban?!?!?!

Mondjátok azt, hogy lófaxot a seggetekbe!!!
Ja, hogy azt nem tehetitek?!?!?!
Nem csökkentünk, mert kell a pénz. Nem mondhatjuk, hogy egy fillér nincs az államkasszában, mert elqrtuk.
Nem kicsit.
Nagyon.
Hogy azok a qrva stadionok elvitték a pénzt.
Hogy nem döglik olyan tempóban a magyar lakosság, ahogy terveztük, kalkuláltuk, szeretnénk!
Hogy az eü csak viszi a pénzt.
Hogy ilyen oktatás mellett se hülyül le teljesen az ország és még tud számolni, gondolkodni!
Ahogy másnál se mondhatjuk, hogy a javatokat akarjuk.
Ahogy az üzemanyag áfájánál az adóforintok, úgy a gáz offshoros közbenső (fidesz)cégének is kell a bevétel.
Az áramot se csökkenthetjük, mert akkor a magyar politikusok, embereink, akiknek paksi részvényei vannak, kevesebbet kaszálhatnak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
egyvandor
HONFOGLALÁS 2000: Szabályozni kell a népszavazás kezdeményezésének lehetőségét!
Csak a Gorbán kezdeményezhet népszavazást. Elvégre illiberalizmus azaz kuss. van.Ugyebár.
Szókrakész
Miről hablatyolnak itt a rezsicsöki elkaszálásával kapcsolatban?!?!?!

Mondjátok azt, hogy lófaxot a seggetekbe!!!
Ja, hogy azt nem tehetitek?!?!?!
Nem csökkentünk, mert kell a pénz. Nem mondhatjuk, hogy egy fillér nincs az államkasszában, mert elqrtuk.
Nem kicsit.
Nagyon.
Hogy azok a qrva stadionok elvitték a pénzt.
Hogy nem döglik olyan tempóban a magyar lakosság, ahogy terveztük, kalkuláltuk, szeretnénk!
Hogy az eü csak viszi a pénzt.
Hogy ilyen oktatás mellett se hülyül le teljesen az ország és még tud számolni, gondolkodni!
Ahogy másnál se mondhatjuk, hogy a javatokat akarjuk.
Ahogy az üzemanyag áfájánál az adóforintok, úgy a gáz offshoros közbenső (fidesz)cégének is kell a bevétel.
Az áramot se csökkenthetjük, mert akkor a magyar politikusok, embereink, akiknek paksi részvényei vannak, kevesebbet kaszálhatnak.
coni
"Szeretne e Ön fizetésemelést?'

A PISA teszt eredménye alapján sokan megválaszolják a beugratós kérdést.
dr. prédikátor
Megint elbasznak pár száz milliót a csuti geci óhajára!!!Anyátokkal konzultáljatok patkányok!!!
Grafix69
Nekem a 700 ezer új munkahely keltette fel a figyelmemet . 700 ezer igen külföldön basznátok meg , ott mert otthon csak megdögleni lehet élni nem . A konzultációt meg feldughatjátok magatoknak patkányok ,főleg az ilyen buta műveletlen paraszt mint ez a Kósa Lajos. Én is tudok Nemzeti konzultációt írni ám . Olyat ,hogy azonnal eltakarodna a tolvaj formátok még a térképről is .
Macskaszem
Sima felmérés arra vonatkozólag, hogy három népszavazási bukta után mennyi megvezethető birka maradt még a nyájból.
grincss
SOROS nemzeti konzultáció?
Nem lesz ebből baj? :-))
quadrocopter
"..szeretnék a választók véleményét sok kérdésről megtudni ".

Márc. 15 .-én sípra komponálva megtudhatjátok, partkányok!
dr. prédikátor
Inkább a török követ -ségen edződne!!!mocskos geci!!!
Clavigo
Egy választó véleménye...Húzzatok el végre az @nyátokba..a Gazdaállat-Varangykirállyal együtt..Oszt jó napot.
namihami
Én pedig lassan megint fenntartom a helyet ennek is a kukában. Csak a kukát sajnálom, hogy ilyen célra kénytelen magát használni.
Perwool
Orbán ráérzett, hogy a magyarnak kell bűnbak, mindegy ki az - Brüsszel-zsidók-cigányok-melegek-Soros-migránsok-Trianon - csak legyen valaki, akire az elcseszett életük miatt haragudhatnak.Viszont, az a kérdés, hogy meddig lesz ellenségkeresése, mert ha még 10-20 évig, akkor jó nagy szarban vagyunk, erről a pontról el kéne mozdulni. Jelenleg jövőkép nem létezik..vagy csak olyan, hogy tanulj és menekülj innét... ami azért nem túl lelkesítő valljuk be.
Rezsikamu!!!
Orbán rég aláírta Brüsszelben, hogy a szolgáltatók tisztességes méretű hasznot építhetnek az áraikba. Jogos is, különben ki a szolgáltatna? Ingyen...
Gondolom most megy a kínlódás, hogy ezt miképp kéne úgy beadni a népnek, hogy abból kizárólag az a rohadék Brüsszel jöjjön ki szarul és ne a Fidesz.Bocs nincs Fidesz, szóval: Orbán a haza megmentője a nagy szabadságharcos!
"ha kikérjük az ország lakóinak véleményét" megtörtént 2016 okt 2.-án!!!(Csak szólok)
Menekültek:az egyetlen értelmes út a menekültkérelmek gyors elbírálása. Aki nem az, azt lehet áttenni a határon, amelyiken bejött, aki meg annak minősül, annak megadni a menekültstátuszt és még aznap integetni utána, mikor viharos gyorsasággal távozik Hegyeshalomnál. Ezek az emberek nem hülyék és nem Orbán rajongók. Ezek nem veszik be, hogy itt 47 ezerből jól meg lehet élni, a nyugat meg épp döglődik.
Érdekes módon, valahogy a többi velünk együtt csatlakozott ország jobban tudott élni az EU nyújtotta lehetőségekkel.A rablóprivatizációt és a piacnyitást, közel 40 új adót sem az Unió kényszerítette ránk. Saját döntés volt.
Desischado
Torkig vagyok már ezekkel a "konzultációkkal". miért nem lehet népszavazást rendezni például arról, hogy mikor takarodnak már el a kénköves pokolba?! A kukának megint lesz dolga!
Jozefina
Kiss Tibi G-verset mondott a hatalomról a HírTV-ben
A vers teljes szövege:
Miért basszátok szét az országomat,
Miért rúgjátok hasba az ápolót,
Miért ültetitek szamárpadba a tanárokat,
Miért szarjátok szájba az álmodót?
Ti még a Sátánnak is túl gecik vagytok,
Még ő is megvet titeket,
Mert a Sátán bátran vállalja magát,
De ti hívőként lettetek hitetlenek.
Másfél millió káposztafej,
Hibbant elméjű hatalmasok,
Mocsár e táj és a Varangykirály
Ünnepli, amit alkothatott.
De ha lepihentek a büdös sárba
Ugyanúgy, mint a népetek
Én pióca leszek a pusztulásban,
És szívom majd a véretek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.