Harmincezer forintért hajlandó csak elárulni a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke még miniszterként kivel és hova utazgatott közpénzen.

Matolcsy György jegybankelnökként legtöbbször barátnőjével, Vajda Zitával utazott külföldi útjaira. Voltak például Párizsban, Londonban, Isztambulban, Bázelben és Frankfurtban is – hangzott el az RTL Klub Híradójában.

Az RTL megpróbálta megtudni, hogy Matolcsy még nemzetgazdasági miniszterként kivel járt külföldi útjain, mivel ekkor még Vajda Zita is alatta dolgozott a tárcánál.

Az RTL adatigénylésére azonban a minisztérium úgy válaszolt, hogy az pénzbe kerül. 

A Transparency International szerint az, hogy egy alapvető jog teljesítéséért pénzt kérnek az állami intézmények, az pont nem a jó és szolgáltató állam példáját támasztja alá. A pénzkéréssel csupán el akarják riasztani az embereket az adatigényléstől.

2015-ig egyébként ingyen lehetett közérdekű adatokat kikérni, ebben az évben azonban a Fidesz szigorított a törvényen.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Ebben a tárgyban is volt nemzethy konzultésön, gecik?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
Kuszaszem, kuszaszem!!!Vitted a rihonyádat kirándulni???geci!!!
Eladott Ország
Magyarországon jelenleg még nem rendeleti kormányzás van. Így érdekes, hogy közérdekű adatot pénzért akarnak kiadni.
quadrocopter
Ebben a tárgyban is volt nemzethy konzultésön, gecik?
Eladott Ország
"Ha ennek a kormánynak az egyetlen bűne az lenne, hogy az ezoterikus­ unortodox
közgazdaságtan főpapját, a svindlis görénység eme mutogatnivaló példányát az országra
szabadította, akkor is megbocsáthatatlan lenne a bűne. Ez az emberszerű lény, aki a legfőbb
ügyésszel ebédelget, aki a legfőbb ügyész feleségét foglalkoztatja, aki az alapítványain keresztül milliárdokkal fosztotta ki az állami költségvetést, aki a pórnép pénzéből fizeti fiatalka szeretőjét, aki 5 milliós fizetést intézett magának, miközben a kormány 2 millióban állapította meg szemfényvesztésileg az állami vezetők fizetését, aki folyamatosan blöfföt emleget, de semmit nem tud megcáfolni abból, amit ellene felhoznak, az Orbán nevűvel azonos súlyú rontást képvisel az ország nyakán. Ha ez az impertinens díszfasz tényekkel bizonyíthatóan szétlopta az agyát, kistafírozta a famíliáját a Szemerey ággal bezárólag és megteheti, hogy hétről hétre blöfföt visít és azt mondja, hogy nem tartozik ránk, hogy közszolgaként mit művel, akkor minden egyes adót fizető és törvényt tisztelő ember szégyellje el magát, ha most sem érti, mi a baj ezzel."
Perwool
„a politikusok magánélete a modern politizálásban már nem magánügy; nem szabad titkolni”
/2007 Rogán Antal/
A közpénz jó felét Orbán és bandája simán ellopja... ebből lesznek a svájci
milliárdos bankbetétek, a Habsburg kastélyok, a rózsadombi, a Széchenyi hegyi szuper villák, a földek, erdők, szőlők a kuláknénak, a lovardák, magánstadionok, a sertéshizlaldák, a balatoni, lillafüredi és egyéb szállodák sora, az Adriai szigetek és luxusjachtok...az Orbán oligarcha, a mészáros banda, a csipás andivajna, a film és kaszinó cár, a Garancsik, a gyagyás tónik, a holo-janik veszettül gazdagodnak, a nép meg tömött villamoson vagy metrón(ami néha kicsit füstöl) megy minden reggel gürizni, fillérekért... és a kerti törpe Quasimodo röhög a markába!!! Civilizált országban Matolcsyt vezetőszáron viszik el!Egy teljesen gátlástalan párt garázdálkodik az ország vagyona felett... tetszés szerint arra költik amire akarják.. Az Infótörvény alapján (anno)elvileg bárki kikérhette volna a közérdekű adatokat.Ma a közérdekű adatigénylés fizetős lett...21. században az informatika korában...kb. 2 fillér feltölteni egy szerverre az olyan adatokat amit egyébként is már feldolgoztak.. Svédország, ott kérés nélkül feltöltik a kormányzati szervek az internetre! Itt pénz kérnek azért, hogy megtudjuk kuszaszem mennyiért dugja a @urváját! Bravó!
simmering73
Aztán mennyit kóstál az az info, hogy megtudjam mennyiért vitte levegőváltozásra a kancáját ez a csillagszemű lepedőakrobata.
nezelodo
Úgy látszik a Kuszaszem kevesli azt a kotonpénzt, amit legálisan költhet az egyéni élvezetére, és a kíváncsiskodókat vágja meg azzal, hogy pénzt szed a kukkolásért!
namihami
@nezelodo: Ha ezt a harmincezret mind kotonra költené, akkor a teljesítménye és a csaj iránta való begerjedése alapján a következő 40 évre elég volna neki. Még a legdrágább termékből is.
human
Matolcsy dolga, hogy kivel csalja a feleségét vagy hány kurvája van. De ne közpénzen tegye ezt! Ezen a kereszténydemokraták is felháborodhattak volna legalább egy kicsit.
Grafix69
Egészen elképesztő , hogy ez a semmirekellő mit csinál. Most komolyan az ilyen ember ez tanult művelt , diplomás? Amikor nyilatkozik az ember nem tud csodálkozni ,amiket mond és ahogyan mondja azt egy 4 elemivel megáldott tanulatlan ember is jobban megtudná fogalmazni. Annyi baromságot hordott össze az elmúlt években ,hogy simán azt gondolja az ember , hogy elmebeteg . Csak egy beteg országban lehet egy ilyen szar az MNB elnöke , én még mosogatásra sem alkalmaznám mert még azt sem tudja becsületesen megcsinálni. Ilyenek vannak a kormányban a parlamentben meg a vezető helyeken ,és szarrá lopják magukat és mindenki elégedett velük . Valaki érti ezt?
human
@Grafix69: Én szinte a mai napig nem tudom elhinni, hogy ez az idióta rendelkezik a magyarok pénzkészletével. Mikor láttam a tévében ahogy Orbán bejelenti, hogy Eltolcsy lesz az elnök egyszerűen nem hittem el. Na nem voltam annyira hisztérikus, mint ez az összeállítás, de elég jól tükrözi ki is ez az ember.
youtu.be/gsRFnskzEGs
Grafix69
@human: Hihetetlen , már sokat gondolkodtam rajt , hogy ebben az országban csak ezekből lehet válogatni , már mint ilyen a felhozatal , tiszta gyökér mind , nem tudom elképzelni ,hogy van olyan ember aki szerint ez meg a barátai normálisak .
karma1
Eleg repedtsarku lehet Zitacska, ha mar 30 ezerert kiadja rola kuszaszem az adatokat,...:o)))) Egy onerzetes luxuskurva is tobbet kerne egy 3 napos kulfoldi utert,... (Szerintem az mar millas tetel lenne a kejholgynel... kuszaszem meg a sajat baratnojet se becsuli...Vagy csak a csuti Maradona tiltotta meg neki, hogy tobbert adjon infot?)
Eladott Ország
Jó, ha tudjuk: a kormányfő nem beszél a levegőbe, akkor sem, ha „az Európán kívül is van élet”, meg a „parlament ellenzék nélkül is működik” ( ezt már Rákosi is tudta ) megvalósítása éveket vesz igénybe. Csak tessék emlékezni, hányszor említette a parlamentet lesajnálóan, az ellenzéket, mint „kerékkötőt”, a politikát, a pártokat, mint valamiféle ártalmas képződményeket (ő csak tudja, 29 éve egy párt elnöke és hivatásos politikus), és így tovább. De azt tudnunk kell, többpárti parlamentarizmus nélkül nincs demokrácia.
papa.49
Én viszont ingyen is felkötném a xartolcsyt!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.