Féláron jutott bérlakáshoz a nemzetgazdasági tárca miniszteri tanácsadója Ferencvárosban, ahol nemrég az ügyészség nyomozást rendelt el hűtlen kezelés miatt – pont a bérlakások ügye kapcsán.

A Magyar Nemzet cikke szerint a fideszes vezetésű IX. kerületi önkormányzat a bérlőknek egy meghatározott éven túl féláron kínálja fel megvásárlásra az általuk bérelt ingatlant. 

A lap úgy tudja, többen is olcsón, a piaci árak alatt juthattak így lakáshoz, köztük a nemzetgazdasági tárca miniszteri tanácsadója, Varga Zsoltné Szalai Piroska is, aki férjével egy 54 négyzetméteres felújított tetőtéri lakást vehetett meg 10 millió forintért. Az önkormányzat adatai szerint a kérdéses ingatlant az értékbecslő korábban 20 millió forint fölé értékelte.

Az "érintett városrészben hasonló méretű felújított lakásokat jelenleg 25 és 35 millió forintért kínálnak a legnagyobb ingatlanportálokon. Nem mellékes tényező, hogy a vételárat nem is kellett rögtön kifizetniük Vargáéknak, hanem kedvező részletfizetés mellett törleszthetnek 2032-ig" – olvasható a cikkben.

A lap megkeresésére Vargáné annyit felelt, férje 1969 óta lakásbérlő a kerületben, és 1996-ban a többi bérlővel azonos kondíciókkal vehette meg a lakást.

Az ügy pikantériája annyi, hogy Vargáné és férje pont egy nappal azután kötötték meg a lakásvételi szerződést, hogy a Magyar Nemzet megírta: Ferencvárosban a piaci árak töredékéért jutnak önkormányzati lakáshoz a kormánypártokhoz köthető személyek.

"A kedvezményezettek közt van Mészáros László, a Fidesz–KDNP ferencvárosi önkormányzati képviselője, aki például egy 63 négyzetméteres önkormányzati lakást bérel „piaci alapon” 68 ezer forintért havonta. A szintén fideszes Görgényi Máté 104 négyzetméteres önkormányzati lakást bérel 118 ezer forintért havonta. Ráadásul az ő esetében a szerződés eredetileg a nagymamája nevére szól, aki sosem lakott az ingatlanban. Veres László, az előző önkormányzati ciklus fideszes képviselője Vargáékhoz hasonlóan már meg is vásárolhatta az önkormányzattól azt a bérlakást, amelyben lakott. Ő még jobban járt, a 90 négyzetméteres ingatlant 9,6 millió forintért vehette meg. Szintén kirívóan olcsón, mindössze 8,7 millió forintért jutott egy 72 négyzetméteres lakáshoz a korábbi fideszes alpolgármester lánya" – olvasható a cikkben.

A Város Mindenkié március elején, a kilakoltatási moratórium lejárta után rendezett tüntetést a ferencvárosi önkormányzattal szemben, hogy felhívja a figyelmet a visszás bérlakás-kiadás ügyére.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Hol is van most a fidesz elszámoltatója, az a fejfaadatgyűjtő jegyző ügyész, alighanem valami Budi Gyálak hívták? Most sikert arathatna a dakota világban, nem kellene félnie, hogy ügyefogyott lesz, hála ennek a tisztakezű bagázsnak! Vagy elfogytak a bilincsek és a vezetőszárak a politikai ellenfelekre? Egy csomó eszköz már felszabadult, nyugodtan és jogosan rápakolhatják a ragadós kezű Orbán hívekre is.
justhpeter
Haver az illető ? Akkor neki is jár minden.
quadrocopter
A horda korrupt volt, a horda korrupt és a horda korrupt is lesz! Ez a jellemzője, ez élteti!
Desischado
Ez a fideszes mentalitás! A gyalázat meg a miénk, mert tűrjük! Nekik mindent, nekünk semmit! Aljas, mocskos paraziták! Vezetőszárra mindegyiket!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.