A megemlékezők jogait védenék ezzel.

Kifütyülné szerdán az Együtt Orbán Viktort, aki a Nemzeti Múzeum előtt fog beszédet tartani, azt viszont már korábban megtiltották a pártnak, hogy erre a célra sípokat osztogassanak.

Juhász Péter pártelnök erre kilátásba helyezte, hogy síp helyett kokárdát fognak osztani, „a sípos fajtából”, a budapesti rendőrfőkapitány azonban ezt a tervet is keresztülhúzta egy határozattal.

Betiltották a sípolós kokárdát is az Orbánt kifütyülni vágyóknak

Bucsek Gábor a keddi határozatban azt írja: a véleménynyilvánítási jogot nem sérti, hogy megtiltja Juhászék demonstrációját, ugyanis az ünnepi műsor megzavarása nélkül is élhetnek véleménynyilvánítási szabadságukkal, döntése pedig a megemlékezésen részt vevők méltó emlékezéshez való jogát védi.

Juhász Péter a tiltó határozatra úgy reagált:

Orbán már annyira gyáva, hogy Pintér Sándor segítségével mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse az Együtt akcióját

A párt továbbra is arra biztat mindenkit, akik nem értenek egyet Orbán Viktor illiberális politikájával, menjenek el és mutassák ki sípolással a miniszterelnöknek véleményüket.

Szerintük a rendőrség a „kokárdaosztást” a törvényi előírásokkal ellentétes módon tiltotta be, emiatt bírósághoz fordulnak.

(24.hu)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"A jogállam – amennyiben elfogadjuk, hogy 2006­-ban megszűnt létezni – mára sem állt helyre. Az Orbán ­kormány pedig az egykori jogállam hulláján élősködik mind a mai napig. Még csak nem is tudatlanságból, hanem rosszhiszemű, szándékos, önös érdekek mentén működő haszonszerzésből. Jogállamban nem korlátozzák a szükségesnél nagyobb mértékben sem a sztrájkhoz­, sem a szabad vélemény nyilvánításhoz, sem a gyülekezéshez való jogot. Jogállamban a kormány nem változtat meg egyoldalúan, önkényesen egy társadalmi szerződést – az Alkotmányról beszélek – még úgy sem, ha azt Szájer József, azóta erősen megszakállasodott fideszes káder írja az iPadjén. Jogállamban nem nevezik ki az Országos Bírói Hivatal élére ugyanennek a Szájer Józsefnek a feleségét."
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
"A jogállam – amennyiben elfogadjuk, hogy 2006­-ban megszűnt létezni – mára sem állt helyre. Az Orbán ­kormány pedig az egykori jogállam hulláján élősködik mind a mai napig. Még csak nem is tudatlanságból, hanem rosszhiszemű, szándékos, önös érdekek mentén működő haszonszerzésből. Jogállamban nem korlátozzák a szükségesnél nagyobb mértékben sem a sztrájkhoz­, sem a szabad vélemény nyilvánításhoz, sem a gyülekezéshez való jogot. Jogállamban a kormány nem változtat meg egyoldalúan, önkényesen egy társadalmi szerződést – az Alkotmányról beszélek – még úgy sem, ha azt Szájer József, azóta erősen megszakállasodott fideszes káder írja az iPadjén. Jogállamban nem nevezik ki az Országos Bírói Hivatal élére ugyanennek a Szájer Józsefnek a feleségét."
PJProby
Gyertek csak füttyös Gyurik, házhoz a pofonért! Ha újra megpróbáljátok tönkretenni az ünnepünket, jóval nagyobb verést fogtok kapni, mint legutóbb okt. 23-án.
Nagy Mária
@PJProby: Persze, azt csak egy fideszesnek szabad + felgyújtani a fél várost. Nézzetek már néha tükörbe is!
48 pedig nem a ti ünnepetek, hanem azoké, akik szembe mertek szállni az orbánhoz hasonló dölyfös nagyurakkal.
justhpeter
@PJProby: Azt gondolom, ezért tartunk itt. Szét lehetett fütyülni Göncz Árpád ünnepi beszédét, TV-székházat is fel lehetett gyújtani, a parlamentet is körbe lehetett szarni, hugyozni, kordont bontani is lehetett, az nem sértette az ünneplők méltóságát
A Gazdaállatot kifütyülni nem lehet.
Ha 2018-ban rendszerváltás lenne, a rendőri vezetőket kevésbé beszariakra le kell majd cserélni.
Jozefina
Alapból ÁLLAMPOLGÁRI jogon ott és akkor fütyülök, amikor akarok!!! Még ha a rezsimnek ez nem is tetszik. Csak nehogy a lengyelek fütyüljék ki. Még megkaphatja!!! Szórólapokat kellene a lengyel buszokkal érkezőknek osztogatni, amelyben a lengyel vezetők elítélik orbán lengyel akarat ellenes EU szavazatát!!!
Nessy
@PJProby: "Ünnepünket"??? Kinek az ünnepét?? Ja, tudjuk, sok milliárdos költséggel 1956. ünnepét, anno a kokárda viseléssel már 1848 ünnepét is. Most a bértapsolók körében, örző - védők gyűrűjében felolvasó miniszterelnök és udvaroncainak az ünnepét! Már minden ünnepünket kisajátították, párt gyűlésé degradálták!
Aki Én
@PJProby: ,,unnepunk'
Hat ez az. Ki a banatos fasznak hiszitek magatokat kretenek? Pont ezert nem nemzeti unnep, hanem propaganda beszed. Annak a parszaz embernek szol, aki ott fog elvezkedni. Hu de ijeszto vagy itt a neten...
lusta
@Jozefina: Juhászéknak a lengyeleknek is kellene sípot osztogatni.
Béla333
@PJProby: 17.07
Holnap találkozhatunk, ha nem bújsz a rendőrök mögé!
quadrocopter
Ha nem lehet sípal, dobbal nádihegedűvel, akkor...légkürt, talán a Teszukóban méég van!! Előbb elsül, minthogy betiltaná a helyi qrmány-nyalogány főpandúr!
wagabund
Kedves Juhász úr...ez a 15.-i sípolás már kezd izzadtságszagúvá válni...
...talán ma nem kellene...van még néhány ünnepet leszámítva saccperkábé 350 napja, hogy kifütyülje, kiordítozhassa a dühöt magából...

Gondoljon a sok kisgyerekre, aki nem is érti, hogy a felnőttek mit csinálnak...

tudja...ez pont olyan, minta reklámban: apa! az a két szakállas bácsi miért csókolódzik?
szaboria1
@wagabund: A bíróság meg engedélyezte a sípolást.
wagabund
@szaboria1: nekem édesmindegy...csak látom az embereket, akik egy kis nyugalmat szeretnének...aztán történik, ami...
szaboria1
@wagabund: Már a Lengyelek is tiltakozó táblákkal jöttek.
wagabund
@szaboria1: látom, van kavarodás rendesen.
Szókrakész
Már van fütyülős barackunk, fütyülős Juhászunk.
Egyre több a "hungarikum"
Amiből persze nem mind "hungarikum".
Csak annak látszó tárgy.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.