Németh Szilárd egy interjúban arról beszélt, hogy a titkosszolgálatoktól tudja, sokkal több pénz van a civilszervezetek egy részénél, mint amennyiről beszámolnak. A TASZ szerint aggasztó, hogy erre használja a kormány a titkosszolgálatot.

Interjút adott nemrég a Mandinernek Németh Szilárd fideszes rezsibiztos, amelyben elmondta, a nemzetbiztonsági szolgálatoktól úgy értesült, az Eötvös Károly Intézet – amelynek Majtényi László a vezetője – legalább 145 milliót kapott Soros Györgytől, de több is van ott.

Amit a szolgálatoktól meghallgathattam a nemzetbiztonsági bizottságban, arra. Aki ott volt, és vannak ott ellenzékiek is, annak számára világos, hogy itt sokkal, de sokkal nagyobb lóvé van a háttérben

- mondta el az interjúban.

A Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) szerint rendkívül aggasztóak Németh mondatai, ha igazak. 

Az nem egyértelmű, hogy a titkosszolgálati jelentések nyilvánosan elérhető, vagy külső engedélyhez kötött, esetleg ahhoz nem kötött titkos információgyűjtésből szerzett adatokon alapulnak-e. Az viszont igen, hogy – legalábbis ha Németh Szilárd igazat beszél – a titkosszolgálatok éppen a kormány első számú ellenségének kikiáltott Soros György alapítványai és a kormány politikáját alkotmányossági alapon kritizáló, szintén politikai ellenfélként kezelt szervezetek közötti kapcsolatot figyelik meg

- írják közleményükben.

A TASZ szerint a "titkosszolgálati jelentések készítésére Magyarország függetlenségét, politikai, gazdasági vagy más fontos érdekét sértő vagy veszélyeztető tevékenység adhat okot, a titkosszolgálatokat nem a kormánnyal egyet nem értőkről, esetleg a tőle eltérő világnézetűekről szóló adatok gyűjtésére tartjuk fenn."

A szervezet szerint ha mégis ilyen tevékenységet végeznek, az azt jelenti, hogy

a titkosszolgálatokat a kormány politikai céljaira használja fel, ez pedig megengedhetetlen.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

egyvandor
Gorbánék fő támasza a párthasználatba vett titkosszolgálat. Ez a kapcsolat Gorbán szobatársának megnyilatkozása alapján már Gorbán sorkatonai ügyködésekor kialakult. Az ügynök listák nyilvánosságra hozásának megakadályozása is idevág.
Pénz valahogy mindig volt rá. Ellenzékiként eltöltött idejükben hátrahúzódott "nemoligarchák" finanszírozták, (csányi ud.) ma mi fizetjük.
quadrocopter
Ébresztő Magyarország, ébresztő magyarok!
Perwool
Ha az Orbán horda egyszer rájön, hogy miképp lehet szemétből pénzt csinálni, reggelre kilopják a kukából a taknyos papírzsebkendót is. Ami​t​ a szemük meglát, a kezük nem bírja otthagyni. Fajtajelleg...Ezek összeszarják magukat, ha olyan pénz mozog orbániába, amire nem tehetik rá a kezüket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.