Két magyar férfit tartóztattak le a Tények riportja szerint, amiért csatlakozni akartak az ISIS-hez. Az egyiküket, egy 24 éves móri férfit Törökországban, a szíriai határtól 10 kilométerre fogták el, a másikukat még Magyarországon őrizetbe vették, ő akkor indult volna a társa után, ha elkészül az útlevele. A most elfogott két férfi közül egyik sem volt muszlim, de vannak szakértők, akik szerint most is harcolhat az ISIS oldalán 10-15 muszlim kötődésű magyar fiatal. Erről azonban eddig semmilyen bizonyíték nem került napvilágra. A móri férfi azt mondta, nem a harcokban akart részt venni, egyszerűen egyedül érezte magát, és úgy gondolta, nem értik meg az emberek. Az ISIS-re azután figyelt fel, hogy látta a szervezet egyik propagandafilmjét a neten, és az alapján úgy érezte, hogy az ISIS otthont és közösséget jelenthetne a számára.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.