Megsérült egy emelet zsaluzata a Telekom székház építése közben, egy ember könnyebben megsérült.

Az ATV értesülései szerint hétfőn egy 80 köbméternyi betonnal terhelt zárófödém szakadt át a Groupama Aréna mellett, az Üllői úton található építkezésen. Egy másik forrás viszont azt állította, hogy három emelet szakadt össze.

A székház fejlesztője, a Wing Zrt. az építő Market Zrt-hez küldte a portált, ahonnan a következő választ kapták megkeresésükre:

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Telekom Székház építkezésen betonozás közben, egy anyaghiba miatt megsérült az egyik födémzsaluzat, melynek okát jelenleg is körültekintően vizsgálják szakembereink. Pillanatnyilag a kárfelmérés- és annak elhárítása folyik.

A fentiek során sajnos könnyebb térdsérülés érte egyik kollégánkat, tudomásunk szerint állapota nem súlyos, ám elővigyázatosságból kórházba szállíttattuk. Több sérülés nem történt. A Market Csoport számára elengedhetetlenül fontos a kollégák védelme, így még a mai napon szigorúan ellenőrizzük a további zsaluszerkezeteket is.

Mindazonáltal egyértelműen cáfoljuk azon értesülésüket, hogy az épület három emelete is megsérült volna. Ahogy azt korábban említettük, a kárfelmérés és munkavédelmi ellenőrzés jelenleg is zajlik, ugyanakkor szakembereink már az első egyeztetések alapján is jelentősen alacsonyabb mértékű rongálódást jelentettek az említettnél.

 - olvasható a cikkben.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Leszakadt egy emelet a Telekom székház építése közben.

Állítólag az alatta levő emeleten megszólalt a csutigeci...
verőce21
Magyarország igen jól áll épületállományban. Egy egész emelet jut egy emberre!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.