Új polgári pártot alapít Pukli István, a Tanítanék Mozgalom egykori arca, már a jövő évi választáson is el akarnak indulni. A párt tavasszal mutatkozhat be.

Új és polgári pártot alapít Pukli István (a Tanítanék Mozgalom egykori arca) többedmagával, várhatóan tavasszal már jelentkezni is fognak  a nyilvánosság előtt. 

A párttal a Fidesz 1998-as álmait szeretnék beteljesíteni. Egyelőre még árulta el, kik dolgoznak mellette, de azt elmondta a Hír TV Egyenesen című műsorában, hogy az elmúlt 27 év politikusai közül nem szeretné, ha bárki megjelenne náluk.

A mostani ellenzék is része a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, az elmúlt hónapokban számtalan olyan emberrel találkoztam, akinek fontosabb volt a megélhetés, mint maga az ügy

- mondta el Kálmán Olgának.

Pukli szerint az elsődleges cél az oktatás rendbetétele, erre rövid, közép- és hosszútávú koncepciói vannak. Szerinte ugyanis az oktatást nem lehet pártpolitikai céloknak alárendelni, és hosszú távon akár a GDP 12 százalékát is oktatásra költené.

A Teleki Blanka Gimnázium nyáron leköszönő igazgatója elmondta, ők annyiban lennének mások, mint a Momentum Mozgalom, hogy ők tényleg szakértői oldalról közelítik meg a témákat.

Olvastam az egészségügyi és az oktatási vízójukat. Jelentem, sokkal jobbak vagyunk náluk

- szúrt oda a Momentumnak.

Már számtalan tárgyaláson vannak túl, úgy néz ki, hogy hazai forrásból meg tudják oldani a pártfinanszírozást, amit transzparens módon közzé is fognak tenni. 

Hogy lesz-e mind a 106 választókörzetben egyéni képviselőjük, arra Pukli még nem tudott választ adni. 

Ha nem lesz elég másfél év, be kell látni, hogy ebben a ciklusban nem tudunk szerepet vállalni. De egy próbát megér

- nyilatkozta a műsorban.

(Hír TV, Abcúg)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
"A párttal a Fidesz 1998-as álmait szeretnék beteljesíteni."
Simulsz, gyerek, simulsz?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
evacica
Szaporodjatok csak gyerekek! Biztosítsátok vele Orbán győzelmet! Ja és kellőképpen mocskoljátok is egymást, mert evvel segítitek Orbán győzelmét és az ország további kisemmizését és lejáratását! Hajrá a hülyeséggel!!!
Desischado
@papa.49: Nálad a pont Papa, egy hiteltelen, jellemtelen alak! Emlékezzünk vissza, mit csinált a Tanítanék mozgalommal is. Jól mondod, szerintem is fideszes "tégla"! Előttem nincs hitele!
nevemnick
A büdös k... életbe, hát senki sem akar közmunkából megélni?
Mindenki pártot alapít?
Milyen ország ez?
...gondolja most magában orr-bán.
Eladott Ország
@papa.49: A csúti Szergo Lavrentyjevics Berija -Лавре́нтий Па́влович Бе́рия-, grúz nyelven: ლავრენტი ბერია üzent "Pumiklinak", mit kell tennie.
kukac50
Fiataloké a jövő, de nem Fideszes seggnyalóké! Minden most alakuló pártnak ezt nagyon a figyelmébe ajánlom! Olyan vezetőkre van szüksége az országnak akik nem lopják el a pénzt hanem a gazdaság fejlesztésére költik minden embert ember számba vesz, nem reklámokra költi a pénzt,hogy Magyarország jobban teljesít,mert ha jobban teljesítünk azt saját életünkön érezni fogjuk.felesleges a reklám attól nem lesz jobb. Minden emberre egyformán vonatkoznak a törvények, a politikusok meg ne bújhassanak a mandátum mögé.
Vállalják a döntésüket és teljes vagyonukkal feleljenek a döntésükért,ha rossz döntésre szavaznak! Demokráciában ez nem nagy elvárás!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.