A rendőrség hat esetben intézkedett szerdán Budapest belvárosában, a március 15-ei állami rendezvény helyszínén, illetve annak közelében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Magyar Nemzeti Múzeumnál tartott díszünnepség után a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a rendőrök öt esetben hét emberrel szemben garázdaság elkövetésének gyanúja, egy esetben pedig egy emberrel szemben szabálysértés miatt intézkedtek. A rendőrség a nap folyamán frissítette közleményét, amelyben részletesen beszámolt azokról az esetekről, ahol rendőri intézkedésre volt szükség.

A Múzeum körúton délelőtt a 60 éves budapesti S. Lajos szóváltásba keveredett egy 70 éves nővel, és a vita hevében vállon ütötte. A nő az ütés következtében elesett és könnyű sérülést szenvedett. A férfit a rendőrök a helyszínen elfogták és garázdaság gyanúja miatt előállították.

Az állami ünnepség idején a Bródy Sándor utcában a 34 éves budapesti G. Bertalan megpróbált átmászni a Nemzeti Múzeum kerítésén. A rendőrök rendzavarás miatt szabálysértési feljelentést tettek ellene.

Ugyancsak a Múzeum körúton egy 81 éves dunakeszi férfi, T. Imre egy zászlórúddal fejbe ütött egy 43 éves budapesti férfit. A cselekmény elkövetőjét az intézkedő rendőrök a helyszínen elfogták és garázdaság gyanúja miatt előállították. Az Együtt azt közölte az MTI-vel, hogy a párt XVI. kerületi önkormányzati képviselője és választókerületi elnöke, Vajda Zoltán volt az, akit fejbe vertek.

A jászberényi 33 éves B. Illés és az 56 éves pilisszentkereszti K. Imre az Astoriánál szóváltásba keveredett és bántalmazták egymást. A két férfit előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki – írta a rendőrség.

A Kálvin tér és a Kecskeméti utca kereszteződésében a 62 éves budapesti Sz. Tamás és a 74 éves tatabányai F. Zoltán keveredett szóváltásba, majd bántalmazták egymást. A történtek során F. Zoltán könnyű sérülést szenvedett. Sz. Tamást a rendőrök előállították, F. Zoltánt a mentők kórházba vitték, később a rendőrök szintén gyanúsítottként hallgatták ki.

A Múzeum körúton a 42 éves budapesti Sz. Adolf szóváltás után megütött egy 51 éves férfit. Az elkövetőt a rendőrök előállították és garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eugen4402
A ceremónia végén Orbán behuppant a szolgálatiba, egy percig előre dőlt lecsukott szemekkel, aztán felsóhajtott: " Ez jó mulatság, férfimunka volt..."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Nem érdekes, csak a jelszót követik, "Szeressük egymást gyerekek", biztos benne volt a dakota ünnepi beszédében.
cs.n.
Az ATV egyik felvételén ( propeller.hu/itthon/3272179-zsidozos-sorosberencezos-verekedessel-fokozodik-unnep ) is egy idősebb, ősz hajú fickó kiabált, hogy "Verjük meg őket!". Ő nem elégedett meg a zsidózással, sorosbérencezéssel, vízzel locsolással, verést akart.
eugen4402
@cs.n.: Ezek már keresik a gyorshívóban az IG Farbenindustrie telefonszámát.
aremy
@Perwool: szerinted melyik nyeri a 18as választást???
Hellcat
Akiket megvettek 10 ezer böskéért...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.