A felépített új gazdasági rendszer működik és ennek következtében idén 65 milliárd forinttal több jut a magyar kultúrára, mint az előző évben – erről Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth-díjjal kitüntetett kiválóságok tiszteletére adott díszvacsorán mondott köszöntőjében beszélt.

Orbán: 65 milliárd forinttal több jut idén a magyar kultúrára

A miniszterelnök beszédében úgy fogalmazott:

merész mondat, de megkockáztatom, hogy az alkotásnak Magyarországon lassan nem a pénz, hanem a saját tehetségünk adja a korlátját", majd hozzátette: Próbáljuk ki!

A kormányfő arról is beszélt: nagy, de zavaros idők jönnek Európában, átrendeződik a nemzetek sorrendje, a kultúra számít, a jövőben még inkább számítani fog. Hozzátette: nemzeti kultúránk minősége és vonzereje adu lesz majd a kezünkben az előttünk álló zavaros időkben, s a díjazottaknak azt mondta: számítanak rájuk.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
A nyugdíjasok csókoltatnak - geci - és örülnek, hogy több jut a "kiultúrára" azaz a haweroknak!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
A nyugdíjasok csókoltatnak - geci - és örülnek, hogy több jut a "kiultúrára" azaz a haweroknak!
RonaGyuri
Pontosítsunk; döntő hányada arra, amit ő kultúrának vél, vagy tekint! =))
F_Viktor
Dugd fel magadnak és haverjaidnak az általad kitalált "kultúrádat", s majd akkor fogjuk elfogadni a 65 ezer millió forintos újabb közpénz lenyúlásod ha majd felszámoltad a szegénységet, európai életszínvonalat biztosítottál minden magyar családnak, a kórházba nem meghalni járnak majd a Zemberek, s világszínvonalú oktatást biztosítottál a fiataloknak!
Addig én sz@rok a te kultúrádba!!!
Equus
jól látod, vezérgeci: zavaros idők jönnek rád és a haverjaidra. Vmikor csak el kell tudni számolni, törpemanó... Oszt akkor még az ürgelyukba is bebújnál. Kicsi lett mára ez a világ ahhoz, h egy ilyen patkány elbújjon benne. Utolérnek, akik keresnek téged Azerbajdzsánban is. Ha nem tudnak kihozni, majd vesznek egy baltát, kicsi cigány köcsög... gondoltál már erre?
solidedge
Pontosabban arra a kultúrára fordítja a kormány a pénzt amely őket dicsőíti.
cs.n.
Menjen már a picsába, egy beszéd nem volt elég egy napra? Húzzon haza aludni, vagy pálinkázni a vejkóval, diskurálgasson vele a focialista szotyihéjköpködős kultúráról.
Levendula
Magyarok fagynak meg télen, a gazdasági helyzet miatt öngyilkosok lesznek az emberek, a gyerekek, anyák, öregek éheznek és ez valamiféle kultúrára szórja ismét a milliárdokat...
namihami
Akkor a Kerényinek ismét lehetősége nyílik egy, mindenki által kedvelt és az olvasók által ""falt""könyvsorozat összeállítására? Persze, kizárólag az a már megjelent és fergetegesnek mondható, mi több, minden előzetes várakozást és megrendelést elsöprő sikere okán.
És ez csak egy a kultúra bérceit ostromló kormányunk eddigi és ez utáni áldásos tevékenységéből.
Hellcat
Ennyivel több túlárazott beruházás-t csinálunk a haveroknak.
karma1
Akkor most majd "fussa" ebbol a Budapest Fesztivalzenekarnak is a 240 millio? Csak azert emlekezz ra: Fischer Ivan meg mindig egy rakas szarnak nez - szoval felismert -, viszont a kulfold elegge morcosan kezeli a lemondott kulfoldi koncerteket... (Lasd Oroszorszag. Mikor putyin "leszolt" neked, hogy nem tetszik a lemondott oroszorszagi koncertkorutjuk, mindjart talaltal par tizmillat a ladafiaban).
namihami
@karma1: El kell végre dönteni, hogy mi a fontossági sorrend.
Százlábú újabb kastélya, Péztároslőri következő ""sajátvállalkozása"" vagy egy ilyen ""akármilyen"" cinicini zenekar. Na ugye? Bazseválni a cigány is tud, de szállodai vagy kastély beruházásra csak vőuram és sajátlábon álló családja képes. Naná, hogy azokat kell támogatni.
Zenebona pedig ráér, amikor a ""Fehérvári huszárok..."" című örökbecsű klasszikust kell előadni a baráti társasággal.
Fontosság, kedves karma1, fontosság. Légyszives ezt szem előtt tartani.
karma1
@namihami: Aranyom, most az egyszer rosszal kezdtel , hihi...:o)))) A zene van annyira fontos, mint a "sajatlab", es ha mar lehet valasztani, akkor ne a nemzethy csoszerelonek, hanem Ivannak jusson a penzbol...:o))) Arrol en mar regesregen letettem, hogy ehezoknek, betegeknek adja azt a penzt, ami jarna nekik, vagy eppen oktatasra...:o(((
Ha mar a ket nem termelo kiadas kozul lehet valasztani, akkor inkabb a zene,

Bar persze ertem amen a Te ironiadat,...:O))))) Ebben a pillanatban egyforman nincs eselyunk megnezni Fischert, de legalabb nezheted lorinc baratot, amint megallapitja, hogy akinek Isten es orban a baratja, annak feltor az ipara, mint huszar segge a lovon...
silber13
@namihami: 00:25-re: Ez a szövegeed nem kellett volna... Nagyon nem kellett volna!:-(
aremy
@namihami: azért a feketét se hagyd ki mert az is van akkora fax mint a kerényi!
qxy
A kultúra meg nálam kedves hölgyeim és uraim a focit jelenti. ez így igaz aki nem hiszi járjon utána Ha meg nekem akarnak utánam járni, ,Na akkor neki is utána járnak.
CsipkeRózsa
"de zavaros idők jönnek Európában,"

nem zavaros idők jönnek, hanem Orbán lesz egyre zavarosabb.
namihami
@silber13: Mi a gondod vele? Mert többeknek átjött a lényeg. Lehet, hogy nem volt teljesen tiszta a szövegem? Akkor neked külön sorry. Lehet, hogy kicsivel érdesebben kellett volna megfogalmazni számodra?
silber13
@namihami: Fen tudja, de úgy éreztem, hogy a cinicini zenekar alatt BFZ-t érted már csak a bazseválás szüó miatt is. Ha tévedtem, elnézésedet kérem.
lampa laz
"Hozzátette: nemzeti kultúránk minősége és vonzereje adu lesz majd a kezünkben az előttünk álló zavaros időkben, s a díjazottaknak azt mondta: számítanak rájuk."

Eddig nem is tudtam, h a kultúra golyóálló...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.