Elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú megjelenítését is Semjén Zsolt. A kormányfő helyettese csütörtökön Budapesten újságírók előtt ezzel indokolta azt a törvényjavaslatot, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együtt jegyeznekMegjegyezte: a Heineken logójában vörös csillag szerepel, ami nyilvánvaló politikai tartalom. Felidézte, hogy 1951-ben a vörös csillagot levették a sörről, majd 1991-ben a Szovjetunió megszűnése után visszatették. Semjén Zsolt kiemelte: Magyarországon emberek millióit nyomorították meg ennek a jelképnek a jegyében, ezért ezt nem fogják engedni. A miniszterelnök-helyettes azt ajánlotta a hollandoknak, gondolják végig, mit szólnának ahhoz, ha megjelenne egy olyan sör Hollandiában, amelyen horogkereszt lenne. Kérdésre kitért arra is, hogy a kormány a jövőben kész állami támogatást nyújtani majd az Igazi Csíki Sör gyártásához és a kézműves sörök előállításához.

Forrás: atv.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemfideszes
Zsótika már csak tudja! Hiszen mindkét főnöke szolgálta a "milliókat megnyomorító" rendszert.
simmering73
Mi van csahos. Bealudtál? Faxom ki van veletek meg a csiki sörötökkel. Vörös csillagot az igazi csiki sörre b+, oszt mindenki énekel.
adrenalink
Csököttagyú semjén! Heineken sör 1863. december 16. óta létezik! "A Heineken-emblémában... a piros csillag motívum pedig a középkorból ered. A csillag sarkai a levegőt, a tüzet, a földet és a vizet, továbbá egy mágikus ötödik elemet, a főzet minőségét jelképezik." /Wikipedia/
adrenalink
@Horizont: Nekem 1 percembe telt kideríteni a PIROS csillag szimbólumát. Ez a vad barom mennyit erölködhetett, mire nem csak a feje, de a csillag is bevörösödött?!:-((
F_Viktor
"Heineken logójában vörös csillag szerepel, ami nyilvánvaló politikai tartalom."

Te nagyon b@rom, a Heineken az 1889-es párizsi világkiállításon elnyert nagydíja után tette fel címkéjére a csillagot, míg "politikai tartalma" jóval később keletkezett Oroszországban, a polgárháborús időszak kezdetén!

O'szt zsóóti, tanulj is valamit, Heineken a piros (s nem vörös te b@rom!) csillagot a középkori szimbolikából vette át.
A csillag négy sarka a vizet, a földet, a levegőt és a tüzet szimbolizálja, az ötödik pedig a mágikus erőt, ami itt konkrétan a főzet különlegességére, az "A" élesztő egyediségére utal, amely összetevőit a mai napig szigorúan őrzik!

Még valami, te buta f.sz!
2008-ban az Európai Emberi Jogok Bírósága egy konkrét ügyben kimondta, a vörös csillag használatának büntetőjogi szankcionálása sérti a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő egyetemes alapjogot!

Tehát pofa súlyba!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.