A fővárosi állatkertünk rendőri védelmet kért, miután kiderült, hogy egy francia állatparkban lelőttek egy orrszarvút, és lefűrészelték a szarvát- derült ki a Mokkából.

A francia támadó az állatkertbe beszökve fejbe lőtte az egyik orrszarvút, majd láncfűrésszel vágta le a szarvát. Az esetet követően a Budapesti Állatkert is egyből felvette a kapcsolatot a Belügyminisztériummal, hogy védelmet kérjenek.

Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője azt mondta: az állatkert három orrszarvúja is veszélyben lehet, a francia esetet követően más európai támadásokkal is számolnak az orvvadászok részéről.

Még 2011-ben európai múzeumok gyűjteményeiből loptak el orrszarvakat, a szervezett bűncselekmény belga, német, olasz és magyar múzeumokat is érintett.

Általános csodaszerként árulják

Az orrszarvú tülke milliókat ér a feketepiacon. Az őrleményéből potencianövelő és vágyfokozó készítményeket csinálnak, a távol-keleten pedig általános csodaszerként ismert, annak ellenére, hogy az anyaga megegyezik az emberi körömével. Egy kilogramm orrszarv 30-60 ezer euró közt kelhet el.

Vannak állatkertek, ahol az orrszarvúk védelme érdekében rendszeresen visszafűrészelik a szarvukat, mivel az természetes módon is újranő, ám ez mindig altatásban történik. Hanga elmondta, nálunk nem terveznek ilyen lépést, csak a biztonságot erősítenék meg.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
@wagabund: "tessék új málnást keresni, és ott a mézesbödönt kinyalni."

Tudtad, öregembernek a félrelépés már csak a tizedik emeleti ablakban izgalmas.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Mivel a hétvégén rendőrségi akció lesz és mindenkire szükség van, az orrszarvút Pintér és az országos rendőr főkapitány fogja őrizni.
Előre szólok, az orrszarvú az állati jogaira nem hivatkozhat.
Perwool
@justhpeter: "az orrszarvút Pintér és az országos rendőr főkapitány fogja őrizni."
Pintér akkora marha, hogyha meglátja a kapuőr, a barátnőjének megköszöni, hogy vissza hozta!
Eladott Ország
@Perwool: Lázárék meg kifizetik Pintérnek, hogy visszahozta az orrszarvúakat és építenek nekik egy ugrótornyot, mert hiányzik a közpénz lenyúlása az elmaradt olimpia miatt.
Perwool
@Eladott Ország: "építenek nekik egy"
Oké! A Niagara vízesésnél, és átadás után próba ugrás.
Perwool
@Eladott Ország: Lemard tandem próbaugrás!
36
@Mirabilis: :( Végtelenül szomorú ez a pusztítás. De, mit is vársz azoktól, akiknek a legjobb barátja az okos telefon.:(
Én állatkínzásnak tartom az állatkertet. Hagyják békén az állatokat az élőhelyükön és kész. Csak sajnos az ember, kapzsi, mohó és buta-tisztelet mindíg a kivételeknek-és hatalmaskodó is.:(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.