Jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla Székely Árpád korábbi moszkvai nagykövetet és hat társát a moszkvai magyar Kereskedelmi Képviselet (Kerki) értékesítése ügyében indult perben pénteken.

Az ügyészség Székely Árpádot hűtlen kezeléssel és hamis okiratok felhasználásával, Horváthné Fekszi Márta egykori külügyminisztériumi államtitkárt hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással és magánokirat-hamisítással, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst és értékesítési igazgatóját, Császy Zsoltot, valamint a cég akkori két vezető beosztású és egy beosztott munkatársát bűnpártolással és magánokirat-hamisítással vádolta.

A táblabíróság döntésével helyben hagyta az első fokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék 2015-ben bűncselekmény hiányában hozott felmentő ítéletének érdemi részét.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Tehát megint kipukkant egy hazugság-lufi, ami csak azért kellett orbánnak, hogy megragadja a hatalmat!
F_Viktor
Tehát megint kipukkant egy hazugság-lufi, ami csak azért kellett orbánnak, hogy megragadja a hatalmat!
advocat
És a vízumközpont ügyében? Még semmi? Ne is várjátok, hogy lesz nyomozás. Vádirat? Ugyan már. Igaz, hogy ide nem is akartak jönni, csak a vízum kellett. Ezért szívtak pl: a németek. Ha jól tudom, ők jelentették, hogy gond van. Mire ez a hallgatás?
nyanya001
Orbán már Moszkvának is sok! Meglopták az oroszokat is?
A Putyin látogatás után látható félelem fogta el a magyar vezetést, mint a rossz kisgyerekek orvosolni akarják a hibát.
Putyint nem lehet becsapni holmi sületlen dumákkal, ő a szavazatokat és a cselekedeteket számolja.

Orbán és haverjai pedig ebben hibáztak!

Amikor az oroszokkal kapcsolatos szankcióhosszabbításról kellett szavazni, Orbán szavakban ellenezte a szankciót, de a szavazásnál megszavazta hosszabbítást.

A letelepedési kötvény bizniszből a moszkvai pletykák szerint a Rogán csapat ellopott 180 millió dollárt, amit az oroszok nem akarnak lenyelni és keresik a magyarokon a pénzt. Az atomerőművel kapcsolatban is nő a feszültség, mert az oroszok, fegyelmezett rendszerben szervezetten, egy jól megépített, biztonságos erőműben érdekeltek, azonban a magyarok részéről nagy a nyomás az irányba, hogy az elfogyó EU-s pénzek helyére lépjen be Paks, mint kifizetőhely.
Putyin a rend pártján, Orbán a kifizetés pártján van, akár azon az áron is, hogy drágább lesz az erőmű!
És abból még mennyit fognak lopni !!!

civilhetes.net/orban-mar-moszkvanak-is-sok-megloptak-az-oroszokat-is
wagabund
-megmondtam a bíróknak, hogy valamit kell adni ezeknek a szocialistáknak!...-mi történik itt? ...tűrhetetlen ez az engedetlenség, ami újabban kezd elharapózni!..azt hajtsák végre, amit kértem...ha nem, akkor másként fogok beszélni, aztán nézhetnek..
-elmehet titkár úr!
-értettem uram...kézbeveszem az ügyet..
quadrocopter
Röviden: Sopasch a patkányhordának! Csak a szokásos! Budai-Törpepincsi Gyula még él valahol, még nem találta meg senki érintett? Miért nem?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.