Az idős, járókerettel közlekedő férfi előtt még március 7-én csukta be az ajtót a 105-ös busz vezetője. A bácsi azt mondja, ez naponta fordul elő.

Az eset egyik tanúja, Ádám panaszt tett a BKK-nál, a nekik írt levelét pedig a BKV-Figyelőnek is elküldte.

Egy barátommal épp a megállónál (Erzsébet tér, buszmegálló, Hősök tere irányába, a MOL-Bubi állomás előtt) sétálva láttuk, amint beáll a megállóba a közepesen telített 105-ös busz. Nem volt tömeg a megállóban sem. Utasok fel-leszállnak.

A busz hátsó ajtaját, miután leszállt az az 1-2 utas, azonnal zárta a sofőr, holott tökéletesen láthatta, amint egy mozgásában korlátozott, járókeretes idősebb úr szeretne felszállni (el is haladt mellette, amikor beállt a megállóba).

Még szerencse, hogy arra sem adott neki lehetőséget, hogy a felszállást megkezdje, mert annak garantáltan baleset a vége (kb. a padkára visszaesik). Az úr értetlenül néz a sofőr irányába. Ekkor értem oda és próbáltam jelezni a sofőrnek, hogy egy utasra épp rázárta az ajtót, de nem nyitotta ki.

A középső ajtónál ez idő alatt változatlanul szálltak le és fel az utasok (tehát nem az volt a cél, hogy az első ajtóhoz terelje az utasokat). Majd nagy lendülettel elhajtott és várt a pirosnál. Ekkor próbáltam fényképet is készíteni, ami nem nagyon sikerült. A fény és látási viszonyok kiválóak voltak: noha már épp besötétedett, kevés ennél jobban megvilágított közterület van az országban.

Megkérdeznék a „T. Buszvezető urat”, hogy mégis mire gondolt? Megdöbbentő és mélységesen elszomorító volt látni az egész helyzetet. Az idősebb úr nem panaszkodott, csak az elkeseredést és a magatehetetlenséget lehetett látni a szemeiben, amikor a busz után nézve megjegyezte: “nem mindegyik ilyen ám… de naponta előfordul”.

Itt szeretném megjegyezni és kiemelni: nem hajléktalan volt az úr, csak idős és kiszolgáltatott.

A BKK-nak írt levélben Ádám megadta az eset pontos helyét, időpontját és a busz rendszámát is.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
47 kamera bizonyítja, hogy nem úgy volt, nem akkor volt, nem ott volt, nem öreg utas volt, nem járókeretes volt, nem volt jegye, nem magyar, nem is jár arra busz, nem is panaszkodott senki, nem is volt nyitva aznap a főváros...
A felvételeket 50 évre titkosították.
PONT!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
47 kamera bizonyítja, hogy nem úgy volt, nem akkor volt, nem ott volt, nem öreg utas volt, nem járókeretes volt, nem volt jegye, nem magyar, nem is jár arra busz, nem is panaszkodott senki, nem is volt nyitva aznap a főváros...
A felvételeket 50 évre titkosították.
PONT!!!
elnyomott
Nem mentség a kevés fizetés és a leterheltség.
Az emberség hiányára semmi nem mentség!
volvós
Nos erre csak az a véleményem - ha van a bácsikának 2 kigyúrt fiacskája -
elküldi a buszmegállóba, és visznek neki egy kis vödröt, hogy legyen mibe
kiköpni a fogait...aztán elmesélni neki, hogy az Apuka küldte szeretettel !
A BKK meg jó magasról lesz...ja, hogy milyenek a soförjei
wpym
A magyar, teljesen hulyenek nezo rabszolgamunka eredemenye: kis penz, kis munka...
Equus
tanulság: járókerettel, közösségi járművön nincs sok értelme csajozni, főként, ha a pelus 3 napos a fiatalúron
volvós
@Equus: Ilyen hsz.-hoz csak azt kivánom, legyél Te is ugyanebben a
helyzetben, ( vagy még sz@rabban )és meglátjuk, hogy evickélsz ki belöle...
quadrocopter
MI a szar van ezekkel a BKV-s marhákkal? Ha éjjel nem volt dugás, akkor másnap retteghetnek az utasok?
szép új világ
@Aki Én: Ja és busz sem járt akkor arra...
szép új világ
@Equus: Bízunk benne, hogy veled nem fordul ilyen elő és nem éred meg ezt a kort.
justhpeter
Ezek az érthetetlen dolgok szaporodtak el a nemzeti együttműködés rendszerében. Sajnos ez a ránk erőltetett NER csak lealjasította az embereket.
Emberek ! Nem kell mindenben a fideSS-kdnp-t követni ! Ha nem látják lehetünk emberek is !
Equus
@volvós: én is szeretlek, hasonló jókat kívánok.
Tisztelő híved:
E
Equus
@szép új világ: köszönöm a megtisztelő bizalmat, magam is remélem, hogy így történik, de addig is nem fogom összekeverni a közösségi haszználatú járművet a betegszállítóval és nem fogok mások orra alá szarni csak azért, mert nekem jogaim vannak.
Vannak közösségi elvárások, amik felülírják az én jogaimat.
aremy
@Equus: akkor szerinted járókerettel-mankóval esetleg babakocsival nem lehet felszállni a tömeg közlekedési járművekre de félmeztelen bugyi nélkül igen?
ila51
Ma egy kerekesszékes lány akart felszállni a barátnője segítségével a buszra. Jó erőben lévő fiatalok is segíthettek volna , de csak nyomogatták a mobiljukat. A vézna középkorú sofőr leugrott segíteni.
Equus
@aremy: utóbbira feltétel nélkül igent mondok, ha középkorú, 17-21 év közötti királylányról van szó, 170 cm magas, sportos alkatú, jól ápolt és van papírja arról, h nem AIDS-es...
Járókeretes hívja a családtagjait vagy maradjon otthon...
ja... babakocsi... akár van benne, akár nincs a feka pajzsként tolja maga előtt... cigányország :(
aremy
@Equus: látom a bugyi olvasásátol fel tolult a víred.
Equus
@Horizont: tudod, az úgy van, h tom, mire vok képes... a 3. menet után már szívesen fogadok bármilféle unszolást, de ha mégis jön a 4., akkor nem szaladok a szomszédba, h basszon vki helyettem... Vhogy így látom a nyomorékságot is. Két dolog van: társadalmilag hasznos vagy társadalmilag haszontalan tevékenység. Aki nyomorék, lássa be: ha nem cselekvőképes, annak vannak hátrányai. De ez nem jelenti azt, h az egészségesek vérét korlátlanul szívhatja!
Equus
@Horizont: és ezeket a hátrányokat tudomásul kell venni, nem előnyt kovácsolni belőlük mások kárára!
Equus
@Horizont: ne erőlködj - még megszakadsz... :)
szaboria1
Mostanában sokat kell utaznom távolsági busszal különböző vizsgálatokra. Vannak udvarias buszvezetők de vannak akiknek le ír az arcukról milyen megvetve veszik tudomásul ha idős emberek szállnak fel vagy le.
Equus
@Horizont: látom, ráérsz, mami. Süss inkább vmi pogit az uncsinak...
silber13
@Equus: Fékezd magad, ha egy múd van rá!!
koszpeko
@Equus: @Equus: Te degenerált balfasz!
Amikor egyik hozzátartozódról beszél így valaki,hogy foga állni a pofád???
Equus
@koszpeko: én is tisztelettel köszöntelek. Nem nagyon értem a magyart: lennél kedves elmagyarázni, mit jelent "degenerált balfasz? Ez vmi szleng, argo kifejezés?
Megtisztelő válaszodat előre is köszönöm.
eszegfu
@Equus: Tegnap 20:06 Csak ugy elvileg kérdezem: milyen "közösségi elvárás" irja felül az "én jogaimat"? De feltehetem ugy is a kérdést, hogy mi a közösség elvárása, ami korlátozná a jogaimat?
Tulajdonképpen mit "vétett" a közösség ellen ez az ember? Talán pár perccel tovább tart a felszállás? Egyébként meg a fizikálisan és szellemileg ép embereknek is tisztában kell lenniük mennyire képesek bizonyos cselekvésekre, mégsem mérik fel elég sok esetben, pedig ezek akár károsak is lehetnek a közösségre...
koszpeko
@Equus: Ha esetleg nem láttál még olyat a tükörben megtalálod.
Igen különleges, bár már sajnos egyáltalán nem ritka fajta.
Szándékosan nem írtam állatfajtát, mert az állatok különbek.
volvós
@Equus: tegnap 22:12

A" 3.menetet " évente számolod ?? tudod, a hülye
dicsekszik a farkával...
Ez olyan, amikor 2 öregember beszélget a parkban :
- Mondd Béla, te ki szoktál menni 2 menet
között pisilni ??
- Hát ki az Isten birná ki 5 hónapig ??
Kérlek kerüld a válaszadást !!!
volvós
@Equus: 11:34

Legközelebb ROMÁNUL irjuk, hogy megértsd te troll bringás !!!
volvós
@koszpeko: Háááát a stílus maga az ember (?)...
A megérzéseim nem csalnak, túl régóta vagyok
ezen az oldalon, hogy kiismerjem a több nickes
napraforgó férgeket !!
koszpeko
Csak azért kérdeztem,mert egy másik cikk alatt szidalmazza azokat akiknek idáig nyalta seggét.
volvós
@koszpeko: nos, ezért " napraforgó "...:-)))))
Az egész csak figyelemelterelés...
koszpeko
@volvós: Aki patkány volt az is marad.
Bár nekem is megfordult fejembe,hogy ez a bringás köcsög lehet.
Itt senki nem röhögi ki a betegeket s az időseket.
Csak egyedül ő bocs "ez".
Aki Én
@Equus: például az is egy közösségi elvárás, hogy ne legyél ekkora kretén...
koszpeko
@Equus: Már csak a "S" betű kéne ez elé.Tudod mi jön ki?
A gyengébb értelmi képességeid miatt segítek.

"Sequus"
Equus
@koszpeko: - nak és a többi bénának!
Na... sikerült az öregotthon lakóit magam ellen hangolni? Nyugi, mindjárt jön a nővérke és meglesz a peluscsere. Addig is lányok, fiúk csak óvatosan a nyáladzással, nehogy kiessen a műfogsor... a kakiszaghoz meg már hozzászoktatok, hát viseljétek csendben.
csa-csa
@koszpeko: aki táncosnő volt Sanghajban és festi magát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.