Az derül ki a Közbeszerzési Adatbázisból, hogy nem látták előre, hogy a vizes vb-n a toronyugráshoz szükséges az ugrótornyot is megépíteni, ezért besaccolták a tervezési, építési és visszabontási munkát 1,38 milliárd forintra, és meghívtak papíron három, egymást igen jól ismerő építési vállalatot.

A legolcsóbb ajánlatot Tiborcz István régi üzlettársa, Paár Attila tette, ami még így i1,92 milliárd lett, nagyjából másfélszer annyi mint gondolták.

Egyébként a NFM alá tartozó MNV Zrt. írta ki a balsikerű pályázatot. Paár szerencsés cége pedig a Várbazár felújítását is elnyerő West Bau. Azt nem jelölték, hogy a két másik nyílt verseny nélkül meghívott cég, a ZÁÉV és a Strabag mennyit ajánlottak. – derül ki az Index cikkéből.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Urambátyámos mutyizás, pénzkitalicskázás folyik mindenütt, a valódi szakértelem és beltartalom helyett a kapcsolatok és a korrupció a legfontosabb mindennél, hányinger ez az egész.
A 2017-es FINA Vizes Világbajnokság szervező bizottsága
Elnök: Seszták Miklós, Nemzeti Fejlesztési Miniszter
Társelnök: Gyárfás Tamás, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnöke
Ügyvezető: Szántó Éva, a Bp. 2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója
Tagok:
Pintér Sándor, belügyminiszter
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter
Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter
Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere
Tarlós István, Budapest főpolgármestere, az esemény Fővédnöke
Fürjes Balázs, az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos
Állandó meghívottak:
az önálló frakcióval rendelkező parlamenti pártok egy-egy képviselője
A Szervező Bizottság fő feladata a világbajnokság előkészítésével és megrendezésével kapcsolatos feladatok figyelemmel kísérése és összehangolása, különösen az előkészítést és megrendezést biztosító egyes intézkedések egyeztetése, illetőleg kezdeményezése, az érintett kormányzati, önkormányzati és sportszakmai közreműködők közötti együttműködés biztosítása.

Mélységesen undorító, hogy ebben az országban legfeljebb a marhák száma nő. Talán jobb is, hogy Hofi mindezt nem látja.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
elnyomott
A kis Tiborcnak is van úgy látszik kis Mészárosa...
cikicakk55
@elnyomott: Ez egy hatalmas család.Minden vállalkozó aki az ilyen kiírásokban szerepel és nyer is valamilyen módon kötődik a FideSShez és ezzel Orbán Viktorhoz is.Ezért merte és meri a vezér nyugodtan kimondani,hogy Ő nem vagyonos ember. Vagyonának 98% a családjában van,akik egy átlag Magyar családhoz képest hatalmas létszámú családnak tekinthető.Aki nem vérrokon,az meg egy nagyon jó barát.Egy a biztos! Mind FideSSes.
coni
Reméljük a medencét nem felejtették el megépíteni. Ha igen, időben szólok, hogy ne a betonra ugráljanak.
nemfideszes
Ha az ugrótorony is olyan színvonalon fog elkészülni, mint a Várkert, akkor bizony nagy szarban lesznek a toronyugrók, már ha addigra sikerül átadni.
Eladott Ország
Urambátyámos mutyizás, pénzkitalicskázás folyik mindenütt, a valódi szakértelem és beltartalom helyett a kapcsolatok és a korrupció a legfontosabb mindennél, hányinger ez az egész.
A 2017-es FINA Vizes Világbajnokság szervező bizottsága
Elnök: Seszták Miklós, Nemzeti Fejlesztési Miniszter
Társelnök: Gyárfás Tamás, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnöke
Ügyvezető: Szántó Éva, a Bp. 2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója
Tagok:
Pintér Sándor, belügyminiszter
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter
Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter
Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere
Tarlós István, Budapest főpolgármestere, az esemény Fővédnöke
Fürjes Balázs, az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos
Állandó meghívottak:
az önálló frakcióval rendelkező parlamenti pártok egy-egy képviselője
A Szervező Bizottság fő feladata a világbajnokság előkészítésével és megrendezésével kapcsolatos feladatok figyelemmel kísérése és összehangolása, különösen az előkészítést és megrendezést biztosító egyes intézkedések egyeztetése, illetőleg kezdeményezése, az érintett kormányzati, önkormányzati és sportszakmai közreműködők közötti együttműködés biztosítása.

Mélységesen undorító, hogy ebben az országban legfeljebb a marhák száma nő. Talán jobb is, hogy Hofi mindezt nem látja.
Jozefina
Mindnek malomkövet a nyakába és menjenek úszni!!! Gazemberség!!! orbán jól teljesít!!!
szép új világ
@coni: Nem felejtették el, csak két utcával távolabbra sikerült helyet találni neki.
babp1982
Azért az remélem,hogy az ugrótorony mendencéje min 5 méter mély mert ha nem abból sokan véres fejjel jönnek ki,ha egyáltalán kijönnek!
verőce21
Hazugság ez a cím ismét!
"...az óriás-toronyugrás, amely a 2013-as barcelonai viadalon szerepelt először a programban, és ott, valamint két évvel később, Kazanyban is hatalmas közönségsikert aratott. Ugyanez várható a magyarországi vb-n is, már csak a remek helyszínválasztás miatt is, a versenyeket ugyanis a Batthyány tér dunai partszakaszán felállított ideiglenes medencében rendezik, a Parlament épületével szemben.
A csodálatos panoráma mellett várhatóan maga a sportélmény is lenyűgözheti a nézőket, hiszen a férfiak 27, a nők pedig 20 méterről vetik magukat a mélybe"
- ezt már hónapokkal ezelőtt megírta a sportsajtó, mi az, hogy "elfelejtettek ugrótornyot építeni a vizes VB-re"?
Kattintásvadász, hazug sajtó! (Jó, persze, én vagyok a "Süsü", minek olvasom el?)
quadrocopter
Piti hiba, a Nagy Sörháborúban eccerűen nincs idő ugrótornyokkal foglalkozni, de aggodalomra semmi ok, lesz itt még sin nélküli vasúti pálya is!
simmering73
Még nincsenek az akasztófán? És ezek akartak olimpiát.
verőce21
A bolondokházában hárman versenyeznek, ki a bátrabb! Azt mondja az első,
- Én fejest ugrok a plafonról egy vödör vízbe! (Felmászik beleugrik.)
Azt mondja a másik,
- Ez nem nagy kunszt, én fejest ugrok a plafonról egy pohár vízbe! (Felmászik beleugrik.)
Előáll a harmadik,
- Ez mind semmi, én fejest ugrok a felmosórongyba! (Felmászik beleugrik.)
Felkel összetört képpel, és felháborodva kérdi,
- Melyik marha csavarta ki a rongyot?
justhpeter
Nincs torony, nincs torony, ... attól még ugrani lehet ! Tartsanak bemutatót a VIP páholy magyar résztvevői.
Zeta
Szakértők mindenütt!
Biztos, hogy lesz vizes V B? Elmarad csak még nem tud róla a kormány ?
Equus
a vizes VB vízhiány miatt elmarad. A Fővárosi Vízművek elzárta a csapot, mert a mészáros és társai bűnszövetkezeti ZRT nem fizette ki a tartozását...

A kormány feljánlotta, h a jelentkezők mérjék össze tudásukat a devizahitelesekkel - próbáljanak adósságban úszni...
namihami
Az igazán nagy show az lenne, ha kiderülne, hogy a most készülő torony alá a medencét is elfelejtették megépíteni.
Minden versenyzőnek csak egy ugrása lesz, abban kell a legjobbat produkálnia. Sajnos, olyan hogy ismétlés, na az most nem játszik.
De egy baráti közbeszerzéssel még javíthatnak a fiúk, legfeljebb szivacsot tesznek a torony alá.
De egyébként is, csak az első ugrás fájdalmas és kritikus. A többi már meg se kottyan.
Íme, még egy hungarikum.
Györe-Juhasz Eva
Tessèk mondani, a vízvezeték csöveket lefektettèk,mert úgy tudom,hogy vízre is szüksèg van a vizes sportoknál,de ha elfelejtettèk a nagy osztozkodás közben,sebaj,bontanak...
agnes200
Igazi magyar sikertörténet. Senki nem hibás, senki nem mond le, a milliárdok meg folynak ki a közös kasszából Orbán vejének a cégéhez. Nem csodálom, hogy orbán viktor olimpiát is szeretett volna... magának...
karma1
@nemfideszes: Hat ha ilymodon epitik meg, akkor uj vilagcsucsok szulethetnek, csak negativ elojellel...:o))))
index.hu/belfold/2009/10/04/40_centis_kilato_epult_40_millioert_bodrogkereszturon/
karma1
@namihami: Mar az is eleg lesz, ha az ugrotornyot 3 meterrel arrebb epitik meg, a szukseges magassaggal...:o((( Ennyi balfaszt nem hiszem, hogy hordott Magyarorszag a nyakan...
Mar varom a magyarazatokat, aminek alapjan kizarolag Gyurcsany Ferenc, a zemuttnyocev es a migrancsok hibaztathatok...
eszegfu
Tulajdonképpen a cikk cime az "elfelejtésre" utal, de az első mondatban máris tisztázza: az "elfelejtés"-sel indokolták a hirdetmény nélküli eljárást, igy ez a közbeszerzés is "cégre szabottá" sikerült. (Egyébként meghirdették: 2016. okt.-ben és 2016. dec.-ben tették közzé az "eredményt" és szinte azon a napon már fel is "vonultak" az épitők.) Már csak azért is hazudnak, mert Gyárfás már 2014. tavaszán a FINA elnökének kifejtette, hogy a látvány miatt a torony + medence helye pl. lehet a Parlamenttel szemben, esetleg ugorjanak a Lánchidról.
Eladott Ország
@Györe-Juhasz Eva: Építenek még egy ugrótornyot a vízilovaknak is, mert kevés volt az ellopható közpénz, mivel elmaradt az olimpia.
Eladott Ország
@nemfideszes: Nembaj majd eladjuk nekik az építőköveket szuvenírként.
Györe-Juhasz Eva
@Eladott Ország: Ha mèret szerint szabják,ott aztán lehet kaszálni !!!
kukac50
Fizesse a tervező és a megbízó saját zsebből!
qxy
és ez mind törvényes, szabályos mert a Fidesz benne van. Gratulálok a Magyar törvény hozó testületnek és az országos főügyész hivatalnak. BÖRTÖNBE MIND. Piszkos gazemberek.
Mert Magyarország jobban teljesít? Most írnák olyat hogy " Basz" is lenne benne meg anya is.
Eladott Ország
@kukac50: A tervezőn kívül van engedélyező hatóság is. Meg ott van Gyárfás Tamás, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnöke. Úgy látszik mintha életében nem látott volna vizes világbajnokságot, de a nagy lét azért leemelik, a többivel együtt.
nezelodo
Minek érteni hozzá, elég a haver narancsszínű párttagkönyve, így legtöbbször alapos megrágás után egy pályázóból választanak. Ha kettő pályázó van, még tévedésből működik valamiféle szégyenérzet az osztogatóban, háromnál pedig összezavarodnak, hogy véget ért a fidesz demokrácia.
feco fero
Ugyan kérem! Ha előre megtervezik, azt be lehetett volna árazni, határidőzni stb. ebből adódóan nem lehetett volna kb. 2 milliárdét a haverra bízni...stb
solidedge
Remélem valakinek eszében van hogy majd víz is kell a rendezvényhez.
Szókrakész
Azért remélem a medencéket, vagy a vizet nem felejtették el!!!
Szókrakész
@solidedge: Bocsi.
Most olvastalak.
Tiéd a pont.
wagabund
tegnap mutatták részletesen mi-hol lesz...nos még mindig azt erőltetik, hogy a Dunába ugorjanak a toronyugrók...a Parlamenttel szembeni rakparton lesz felállítva egy ideiglenes vasváz...és pár száz ülőhely.

hát nem tudom..szerintem ebből kalamajka lesz, hogy abba a szaros vízbe kell ugrani...
kisrigó
@verőce21: Az a tiszteletteljes egyszerű kérdésem, hogy akkor "elfelejtették" a tornyot vagy sem!? Ha a tervezet rendben volt, akkor mi ez az új költségigény? Valakinek üres maradt a zsebe, vagy a díszpintyek köre bővült? Úgy gondolta a sok lopótök, hogy már annyit szaporítottak a költségeken, hogy ez még belefér! Ott ül a szervezők között a sok díszmadár, ahelyett, hogy a szakemberek "felelős" munkáját fizetnék meg! Tehát a cikk minősítését akkorra hagynám, ha az abban foglaltakat valaki hiteltérdemlően cáfolná!
wagabund
asszem érzik, hogy a szaros dunavíz nem jó ötlet, most kapkodnak valami tisztavizes megoldás után.

az új úszómedencék viszont nem elég mélyek a tízméteres toronyugráshoz...

szerintem
qxy
A sok hozzáértő fan. Meg kérdezném.- Uraim, ki hibázott ekkorát? Nem tudom lenne e gazdája? Mert?? Magyarország ebben is jól teljesít. Kurvára nem értenek hozzá, de annak is kurva nagy az ára.
SystemError
Gondolom így ki lehet írni közbeszerzéses paródia nélkül meghívásos paródiát és rá lehet fogni valami hangyára a hibát... Biztos nem a Tiborcz vagy a Mészáros kapja meg...
Fradigege
Remélem az öltözőket nem felejtették el, sem a medencéket megépíteni.
Eladott Ország
@Qqberci: Helikopterről is lehet ugrani a Pasaparki medencébe, ott kiépült a tetőteraszon az ugrótorony. Rogán Tóni építette a letelepedési kötvényből. Sőt futotta még a Balatonlellei nyaralójába is új medencére amely legalább 10 millió forintba került. Ilyen a fidesz féle munkaalapú társadalom. (Ki tud többet a Szovjetunióról vetélkedő menedzsere )
atlatszo.hu/2016/11/28/roganek-nyaralojaban-csak-az-uj-medence-legalabb-10-millio-forintba-kerult/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.