Március 20-án, a Duna TV-n lesz látható egy riport, amelyben felfedi arcát a lúgos támadó.

A vád szerint a férfi bosszúból elkábította volt barátnőjét, majd lúggal öntötte le annak nemi szervét. Az egyébként kórházigazgatóként praktizáló B. Krisztiánt életveszélyt okozó testi sértésért és más bűncselekményekért összesen 9 év börtönre ítélték.

Álljon meg már valaki, nézze végig az esetet

- fohászkodik könnyes szemekkel B. Krisztián.

Sírva lép a nyilvánosság elé a "lúgos orvos", aki áldozatnak tartja magát

Míg a maradandó károsodást szenvedő Erika és ügyvédje úgy érzik, még nem teljes a felelősségre vonás, a támadó áldozatnak vallja magát.

A "most először a közellenség szemszögéből" készült műsor beharangozójában az is elhangzik, hogy a hívő, nagycsaládos, egykor sikeres orvos, az igazságszolgáltatás áldozatának tartja magát.

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Semmi gond. Lúggal meglocsolni a farkát.Utána beszélhet.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Zeta
Igen , mind ezt azért , mert fideszes. Kiváncsi lennék , vajon egy rokonok nélküli embernek is adna lehetősénget a Duna tv, hogy a közvéleményt puhítsa? Úgy látszik lekell vágni a bíróság fejét mégegyszer, csak nem parancsra teljesítenek a bírák, hanem a törvény betüje szerint
Cefi
Semmi gond. Lúggal meglocsolni a farkát.Utána beszélhet.
Perwool
A tetteid bizonyítják, hogy ki vagy valójában. A szavak csak azt, hogy ki szeretnél lenni.
lampa laz
Ki nem állhatom a síró férfiakat. Akkor bezzeg amikor ezt a szörnyűséget elkövette faßa gyereknek tartotta magát.
@Cefi: az általad leírtakat kellene alkalkalmazni, szerintem az áldozat is egyetértene vele.
Cefi
@lampa laz: Na, ja. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek. Bár a hölgynek nem fidesz-kdnp potentát rokonai vannak.
elnyomott
Remélem, a rács mögött tényleg áldozat lesz!
Perwool
A bűnözőknek jogai, az áldozatnak esélyei vannak.
Equus
@Perwool: húúú... ez jó, csak el ne felejtsem
Perwool
@Equus: Remélem nem bűnöző akarsz lenni, áldozat meg jó lenne, ha senki sem lenne.
lópicigáspár
@lampa laz: Akkor bizony engem se szeretsz! Mert bizony édesanyám temetésén elcseppent a szemem! Ja, az eset kapcsán is majd elbőgtem magam, úgy megsajnáltam szegény áldozatot! :)))
Equus
@Perwool: ha maradok még vmennyit Mo-n, akkor mindenképp bűnöző leszek... adócsaló, ittas járművezető, számviteli törvényt sértő... biztonsági övet be nem csatoló féreg leszek csak, akibe a Hatóság bármikor beleköthet, ezzel egyúttal áldozat is. Áldozata egy átláthatatlanul agyonszabályozott rendszernek, ahol képesek egy év alatt 200-tól több új törvényt alkotni, ami mind csak a szabadság korlátozásáról szól.

Ha csak a Lajtán túlra megyek, akkor megbecsült adófizető polgára lehetek egy olyan közösségnek, ahol a kölcsönös bizalmon, a szokásjogon alapuló együttélési szabályok vannak érvényben. Ott "csak" egy polgár lesek... nem több, de nem is kevesebb. Mo-n csak alattvaló és hivatalnok van és az a bűn, amit a hivatalnok annak tart. Erkölcs? Na, az amit Mo-n nem kereshetsz.
lampa laz
@lópicigáspár: bocs, azt elfelejtettem hozzátenni, h az őszínte könny és a manipulatív könny között óriási különbség van. Ez a szemét kizárólag az emberek megtévesztése miatt áztatja a mocskos pofáját. Családtagért való aggódás, elvesztés miatti fájdalom és könny, természetes még egy férfi esetében is.
Equus
@lampa laz: férfiember nem sír, csak káromkodik
papa.49
@Perwool: Annyiban egészítem ki amit írtál az ,,áldozatnak esélyei VOLTAK,, vagy NEM VOLTAK...
Perwool
@Equus: Tökéletesen összeszedted. Még egy ami félelmetes, "Gyanú sem kell a lehallgatáshoz, ha rábólintanak az igazságügyi tárca tervére"
Elég egy haragos egy rosszakaró és jön a fekete autó. De, elég egy válás és a sértődött házastárs "fecnije".
A demokráciát nyugodtan nevezhetjük marhaságnak, a jogállam ezer sebből vérzik.
papa.49
A ,,jogállam,, elhunyt 2010. áprilisában, béke poraira...
aremy
@Cefi: még a végén szétfröcsköli! inkább áztatni lúgba a lomposát.
Cefi
@aremy: Látom nem fogunk összeveszni... :-)))
Aki Én
Elmebeteg pofája van. Ellenszenves nőgyülölő beteg fasz, mint a nagybácsi
coni
Hívő, Nagycsaládos. Valamiben biztosan hisz, de esetében a nagycsalád éppen, hogy nem mentség.
egyvandor
"Szeretőként" használt személyt féltékenység miatt valaki megcsonkít és még áldozatnak próbálja eladni magát, hát nem semmi. Azon meg sajnos már meg sem lepődöm hogy a fidesz háttér egy ilyennek közszolgálati csatornán fórumot is biztosít.
karma1
@Cefi: @aremy: Es most kepzeljetek el, hogy ez lemegy a Duna tv-ben, es en ezt a tv-t tudom egyedul itt fogni... Mi jon le egy kulfoldon elo magyarnak? Hogy van egy kihasznalt ferfi, aki az igazsagszolgaltatas gepezetebe esve ledaralodott, szegenyke. Senki nem beszel a megnyomoritott aldozatrol, ennek az "uriembernek" meg tobb bunteny jott ossze, amire kapott 9 evet.
Hat 109 is keves lett volna, nem hogy egy rokonomat, de a kutyamat se vinnem "gyogyitasra" a korhazaba. Orvosi kamara hol van? Tagja-e meg? Vagy el sem veszitheti ott a tagsagat?
wagabund
9 évet kapott...neki igencsak életidegen a börtön. most mindent elkövet, hogy szánalmat ébresszen maga iránt...csak nem a feloldozásban reménykedik? esetleg fél a pokoltól? mert az nagy duma lenne...azt a nagyon nagy hibát már úgysem tudja törölni, hogy hívő embernek vallja magát, és ráadásul azt is elmondta, hogy nagycsaládos.. már a nyílvánosság mindent tud.

ezzel kellően kibaszott a nejével, és a gyerekeivel is...főleg ez utóbbiakkal...

amúgy az áldozat egy kicsit sem érdekli? mert az is van ám...
Equus
@lampa laz: hát... ja... valami van ebben a kifelé káromkodik, belülről sír, de ez nem közügy!!!
wagabund
Ja, és sikeres orvos? erről a sérült tudna mesélni
Equus
@wagabund: mi jár annak, aki megszegte az esküjét? Már 2000 éve! Orvosként felesküdött valamire... esküszegő lett...
Equus
@wagabund: Hamurápi törvényei közül:
218. §.
Ha egy orvos awelumon bronzkésével nehéz sebet ejtvén, az awelum halálát okozta, vagy pedig egy awelum szemtályogát /?/ bronzkésével megnyitván; az awelum szemét elpusztította: kezét vágják le.

Csaxólok...
GeoCravker
@Equus: Hamurápi oszlopán számos törvény volt előremutatóbb, mint az azt követő néháény évszázad/ezred. S nem csak műhiba-ügyben, hanem pl. gyermekjogilag is.
kisrigó
@wagabund: Szerintem is, belegondolt, hogy mi vár rá a börtönben, nem tudta "kimosni" a nagybácsi háttere, annak ellenére sem, hogy találtak egy másik rokont is, aki minő véletlen , orvosszakértő! No, meg most a nagybácsit is vádolják egy jó kis lopással! Persze az ügyvédek mondanak olykor vadakat, mert még az is elhangzott, hogy felmentést kértek neki! Nekem tetszik, hogy eltíltotta a bíróság a gyógyítástól örökre. Sajnos, úgy emlékszem, hogy még nem jogerős az ítélet. A folytatáshoz készül a műsor ilyen gyorsan. Remélem, hogy a bírónő továbbra is jó egészségnek örvend! Szörnyű, hogy ez a világ már engem is paranoiássá tett!
szaboria1
Ez az ember két esküt is megszegett az egyik ha igaz hívő akkor a 10 parancsolatból négyet is megsértett V. VI. VII. VIII. Az orvosi esküjét meg nem csak megszegte hanem meg is alázta.
Sajnáltatni kár magát.
Béla333
Ha a politikusoknak mindenféle lopkodást, sikkasztást megbocsátunk, akkor egy kis lúggal való leöntés igazán nem olyan vészes.
Aztán már nyugodtan jöhetnek a savas bácsik is a tüntetésekre!
wagabund
@kisrigó: ilyenkor szokott a következő ítész valami egészen kellemes ítéletet hozni...a háttérben igencsak dolgoznak a "zügyön"...
Equus
@wagabund: ahham... jogos védelmi helyzetben az első keze ügyébe eső tárgyat kapta fel, az meg véletlenül kilöttyent... ja... a fitymáját a fejére húzni ennek az állatnak nem volna különösebben nagy büntetés. Talán, ha a heréit szájba vehetné...
szép új világ
A legfelháborítóbb, hogy ennek a mocsoknak eszébe sem jut, az hogy elnézését kérjen és elismerje hogy "hibázott". Még ő van felháborodva azon, hogy elmerik marasztalni egy mocskos és undorító módon elkövetett bűncselekményért! Még Ő tartja magát áldozatnak! Ez a magával hozott családi (fide$$$) mentalitás! Nincs mit csodálkozni azon, hogy a sértett ügyvédje még súlyosabb büntetést szeretne.
Klubtag
Istenem, hogy lehetett egy ilyen ganéval egyáltalán intim kapcsolatot létesíteni.
Hogy-hogy nem volt az látható, hogy ilyen gennyláda.
Hölgyeim nagyobb óvatosságot és főleg kételkedést...
nemkati
Rohadtul unom, hogy ez a lúgos doki mindig itt bőg a címlapon!
dr. prédikátor
Ez a fasszopó geci szereptévesztésben van!!! Ő ELKÖVETŐ!!!Az áldozat pedig a szeretője!!!
Béla333
Áldozat?? A kezére löttyent a lúg, amikor pancsikolt?
Cinikus mocskos aberrált féreg!
wagabund
@nemkati: sajnos most ő lesz mindenhol..(jópénzért...naná..)
nyanya001
Nem lehetne ezt a trógert lecserélni tegnap este óta ?
Nincs valami másik kép ?
coni
@Béla333:" Áldozat?? A kezére löttyent a lúg, amikor pancsikolt?"

Nem a szemébe fröccsent azért sír.
advocat
Könnyeimtől nem tudtam elolvasni? Mi a baj?
kakaósbögre
nicsak.csak nem fideszes?Mikola rokon?nahát.
X-ray
Az áldozat nős férfivel kavart. Ha nem tette volna...
Macskaszem
@X-ray: Ha mindenkit így kilúgoznának aki a házasságból félrekavar, tele lenne az ország hasonlóképp megnyomorított férfiakkal és nőkkel.
X-ray
@Macskaszem: Egy szóval sem említettem, hogy helyes, amit kapott a hölgy. De hogyha nem áll le nős pasival, akkor nem történt volna vele az, ami történt. Szerintem.
Veleda
Nana! hogy' került oda a lúg? Úgyhogy magával vitte a randira!!! Tehát előre megfontolt szándékkal ment oda. Bűnös, ne akarjon itt rinyálni!
Qqberci
@elnyomott: Az ilyen mocskokat "díjazni szokták" odabenn...
Jozefina
Nem kéne mártírt csinálni belőle. Egy mocskos, szemét alak. Remélhetőleg többet fog kapni!!!
nemkati
@X-ray: Azzal nincs baj, hogy nős pasi félrekefél?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.