A posztkommunista Magyarországra, amit nem az előző rendszer romjaira, hanem a romjaiból építettek, jellemző, hogy a lakosság nem szereti a gazdagokat. Valamiért az általános vélekedést a kádári burzsoázia elleni propaganda miatt irigység és féltékenység hatja át a tehetősekkel szemben. Egyáltalán nem vesszük figyelembe, hogy ezek az emberek sokat érnek, jóval többet mint az egyszerű munkások, ezért Lázár János mondatait sem kifordítva kellett volna értelmezni. A miniszter ugyanis azt mondta, hogy a javak függvényében állapíthatjuk meg valakiről, hogy mennyit is ér. Milyen igaza volt ebben! Gyurcsány Ferenc a napokban azt mondta, hogy csak az idei évben több adót fizetett be, mint amennyit Botka László egész évben keresni fog. Azt is hozzátette, hogy ha valaki, akkor ő adózik ebben az országban. Aki ezt a cikket olvassa, és netalántán pár tízezer forintot adózik havonta, most szégyellheti magát. Minimálbérre be vagyunk jelentve, aztán a többi zsebbe, mi? Az ország pedig azért...

Forrás: ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
@papa.49: Most is úgy nyilatkoznak, (lásd csiticigány, márc. 15) röfögve. Csak a gombot nem tudnák megnyomni, az orrukba vert szög miatt.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cefi
@papa.49: Most is úgy nyilatkoznak, (lásd csiticigány, márc. 15) röfögve. Csak a gombot nem tudnák megnyomni, az orrukba vert szög miatt.
qxy
Nem tudom Lázár mennyit kaphatott ezért a bejelentésért? .- Ne hazudj"" Csak az igazat"""""
Szókrakész
Gyurcsánynak könnyű a privatizált(lopott) állami vagyon után, mikor ráadásul utólagosan is állami mankókat kapott, felfuttatva, gazdagodva, elérve egy olyan szintet, hogy utána "becsületesen" adózzon.
De kérdem én.
Honnan származik a vagyona?
Azt hiszi, hogy 20-25 év múltával az emberek nem emlékeznek az Apró klánra, Piroskára, ...

Gyurcsány sehol nem lenne a Dobrev Klára nélkül.
Béla333
@Szókrakész: 20.47
"Gyurcsány sehol nem lenne a Dobrev Klára nélkül. "

Dehogynem: a Fideszben...
Grafix69
Azért álljon már meg a hegyi menet. Nem a gazdagokkal vagy a szegényekkel van a gond , ha nem azzal ,hogy ki vagy mi dönti el ki lesz gazdag vagy szegény . Egy egyszerű példával élve , csak az érthetőség kedvéért : Mondjuk van 100 ember ebben az országban és abból 20 eldönti ,hogy melyik 10 lesz mocskosul gazdag a maradék nyolcvan pénzéből , na ott van a baj mert a maradék 80 az lesz a szegény és nem azért mert azok akarnak lenni ha nem azért mert az a 10 ezt rótta rájuk évtizedekre .
nyanya001
A bajban levő MSZP Gyurcsányt támadja
Egyre nyíltabban támadja az MSZP a Demokratikus Koalíciót, különösen annak elnökét, Házi blogjuk megvágja Gyurcsány Ferenc március 15-ei nyilatkozatát, kiforgatják az adózott vagyonról szóló interjúját. Hazugozzák a DK-t, amiért lebuktatta a Fidesszel közösen előkészített kastélymutyijukat. Az MSZP ezzel az akciósorozattal Botka kudarcait próbálja leplezni. Már csak a kilóra megvett "kutatások" hiányoznak, hogy a "DK eltűnt és egy ország vár Botka Lászlóra." Jönni fog ez is...
Különös, amikor a Puch Lászlókkal, Boldvai Lászlókkal kipárnázott MSZP beszél arról, hogy fizessenek a gazdagok. Az pedig már nem is különös, hanem gusztustalan, amikor félre magyarázzák a szocialisták hivatalos (!) oldalán Gyurcsány Ferencnek az ATV-ben elmondott szavait. A Demokratikus Koalíció elnöke arról beszélt, hogy már annyi pénzt adózott, amennyit Botka nem fog megkeresni. Visszataszító, hogy a támadó szocialisták nem teszik hozzá: Gyurcsány a cégei eladásából származó jövedelméből adózott. Azt is kihagyják az "érvelésből", hogy a DK elnöke a vagyonát nem a politikából, hanem azt megelőzően szerezte, ellenben cégeiben több száz családnak adott megélhetést. Ugyanakkor ne tudná az MSZP, hogy korábbi elnökük és miniszterelnökük amíg az országot irányította, nem vette fel a fizetését, és azt minden hónapban jótékony célra ajánlotta fel? Kormányzása alatt a statisztikák szerint csökkent a vagyoni különbség szegények és gazdagok között...

europakavezo.blog.hu/2017/03/18/az_mszp_gyurcsanyt_tamadja_orban_helyett
Ajánlom a Béláknak meg a szókratészeknek... elsősorban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.