Két év alatt 13,4-ről 13,9 évre nőtt a forgalomban lévő személyautók átlagéletkora Magyarországon, és az eladásra hirdetett autók átlagéletkora is közelít a 12 évhez – hívta fel a figyelmet Fodor László, a Használtautó.hu autós portál szakértője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Hozzátette: a válság indulása óta, 2007 óta rohamosan nőtt az autópark öregedése.

A portál statisztikái szerint az idősebb autók jóval hamarabb, átlagosan 4-5 hét alatt elkelnek, miközben a legfiatalabb, magasabb értékű autók eladására jellemzően két hónap alatt kerül sor.

Kifejtette: azokban a megyékben, ahol alacsonyabbak az átlagkeresetek ott 300 alatt van az ezer főre jutó autók száma, a fővárosban, Pest megyében, és a gazdaságilag fejlettebb megyékben pedig a 400-hoz közelít ez a szám. Európában jellemzően 400-600 autó jut ezer lakosra.

Problémának nevezte, hogy csaknem másfélszer annyi használt autót hoznak be az országba külföldről, mint amennyi új autót itthon eladnak. Ezeknek az átlagéletkora tíz év feletti, így továbbra sem sikerül megállítani az autópark öregedését.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Mert a kormány statisztikája szerint minden háztartásnak 10 millió megtakarítása van !
Na! Tetszenek érteni ?
Inkább a párnacihában, vagy a bankban tartja a pénzt, ahelyett, hogy új autót vásárolna
a zsugorija.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus
emelni kell a reg.adót. És bírságolni mindenért. Majd leszoknak a hüye pórok a kocsiról. Járjanak gyalog! Járhatnak biciklivel is, de legyen rajta biztonsági öv, légzsák és mentőmellény vízbeesés esetére, különben 60 nap elzárás kenyéren és vízen
nevemnick
A zsarolós, gépjárművekkel kapcsolatos adóbevételek és egyéb járulékos költségek növekedése, valamint a Magyarország kormánya jobban teljesít mindenben, nem ad lehetőséget a szakadt átlagpolgároknak az új autók vásárlására, és ez jelenleg egyenlő a suttyók felelősségre vonásával.

Ennyi.
nyanya001
Mert a kormány statisztikája szerint minden háztartásnak 10 millió megtakarítása van !
Na! Tetszenek érteni ?
Inkább a párnacihában, vagy a bankban tartja a pénzt, ahelyett, hogy új autót vásárolna
a zsugorija.
Klubtag
Most miért csodálkozunk ezen...az autók árai és az EU keleti felén elérhető jövedelmek tömegesen nem is teszik lehetővé a rendszeres gépkocsicserét korszerűbbekre...aki belevág mondjuk banki kölcsönnel, annak annyi...
Eladott Ország
Ettől a stabil növekedéstől őrizzen meg minket az Isten. A több fizetésből többet lehet költeni mondja a lakájmédia.Varga Mihálynak: a magyar reformok működnek, minket irigyelnek szerte a világon. És szerinte minden okuk megvan rá, hiszen a pénzromlás stagnál, az adóbevételek idén a várakozásokon felül alakulnak, a feketegazdaság GDP­-hez viszonyított aránya csökkent, és bár az elemzők nem ezt várják, de megmutatjuk a sok hitetlen kutyának, hogy 2017 első feléig az összes uniós pályázat kiírása megtörténik. És akkor még nem beszéltünk az 5%­-os lakásáfáról, a bankadó csökkentéséről és arról, hogy minden
tekintetben öröm van és boldogság. Nincs mese, el kell hinni becsületszóra. Még akkor is, ha van egy másik, egy kevésbé rózsaszín olvasata ennek a kurva stabil gazdasági növekedésnek, ami túlmutat a mellveregetésen és a jobban teljesítés valamennyi elvont mutatóján. Például Európa ötödik legalacsonyabb fizetésével rendelkeznek a magyar dolgozók vásárlóerő ­egységben számolva, csak a bolgár, román, lett és litván átlagbérek múlják alul a hazai szintet.
egyvandor
Az adó növelés egyik formája a forint árfolyam. Szinte minden termék ára valamilyen módon az euróhoz kötődik. A járműveknél meg teljes mértékben. Gorbánnak, nerjének fenntartásához szüksége van a minimum 310Ft-os euróra. Ez viszont a magyar vásárló erő csökkenésével is jár.
egyvandor
@Equus: Péznbütetés nem lesz? Mert anélkül ez a nernek nem jó bolt. A börtönnel fenyegetettség csak a politikai bűnözőknél szükségszerű.
egyvandor
@Equus: Másrészt a reg adó az új autó behozatalát is sújtja.
egyvandor
@nyanya001: Ha a bankban tarja jobban jár, hiszen ott csak néhány százalékot romlik a kölcsönadott pénze (ha egyáltalán visszakapja), míg ha vesz egy új autót, másnap már jó ha 80%-on el tudja adni (mert ugye ezért veszünk új autót). ;)
egyvandor
@Klubtag: Viszont lehetne egy másik statisztikát bemutatni, hogy mennyit költünk új autókra a "zemúttnyócévhez" képest. Nos a belevalóbb nertársak vásárlásai ezt a statisztikát "javítják". Már ha a költekezés a cél.
egyvandor
@Eladott Ország:
Magyarország erősödik (gondolom ez fideszül annyit jelent méhszaros már a szálloda iparba is beszállt)
A népesség rovására.
Klubtag
@egyvandor: a nertársak vásárlásai nem az átlag, mint ahogy az aktuális hatalom szeréktolói is mindenkor messze álltak a valós élettől, így nem voltak részesei a mindennapi normális életnek, következésképpen a hiteles megmérettetéseknek sem...a statisztikák ugyanis úgy működnek normáliséknál, hogy a legfelsőbb és legalsóbb torzításokat kiszűrik.
Csizmás Kond
...rollert a parasztnak...az nem környezetszennyező.
Klubtag
@Csizmás Kond: így igaz...nosza vegyél mindjárt hármat a családodnak.
vladimir putin
@Csizmás Kond: alighanem neked mar meg is van a harom szoba, negy kerek.
Rogton kiutalok egy T42-t is, hogy tudjal bele franko ruszki gazolajat tankolni.
Eladott Ország
@egyvandor: Beszállhatna már a csúti cigány seggébe is.
Eladott Ország
@vladimir putin: Szőkített gázolajat tankolhat, Pintér Sanyától.
Csizmás Kond
@vladimir putin: megvan...és tudom mivel jár...átestem már az autóvásárlás, házijavítás, minden mozzanatán.
Amúgy ez az egész egy heccelő buzeráns cikk, mert ki ne tudná, hogy még ma is futnak '60-a trabantok.
wagabund
Nyugalom kedves kommentelők! Valamennyien jól tudjuk, hogy ha tehetnénk, istenbizony állandóan új autóval járnánk...

de valamiért nem tehetjük...csak azt nem tudom miért?
wpym
Alkotni kellene olyan törvényt, amely meghatározza a forgalomban közlekedő gépjárművek maximális korát. Pl. 10 évnél öregebb géjármű kuka, tehát ne is próbálja senki az ennél öregebb személyautót, teherautót, stb. behozni az országba.
Ha adott gépjármű elérte a 10. évét automatikusan ki kellene vonni a forgalomból és mehet a bontóba.
Kutyuska
@wagabund: Mert Magyarország jobban teljesít!
Jozefina
@Kutyuska: ja. Pár éve már kezdett megfordulni a helyzet!!! Akkor most mi is történt???
Kutyuska
@Jozefina: Lázár biztosan el tudná magyarázni kaján vigyorral a képén.
elnyomott
A kádár-rendszerben is ez volt. Szinte mindenkinek csak használt autója volt.
Majd megtudja ez a mostani generáció is, mit pocskondiáztak eddig...
wagabund
@elnyomott: bocsáss meg, de felröhögtem..

ugyanis tudom miről beszélsz...ezért teszek egy ilyen szomorú szmájlit: :-(
kukac50
Magyarország jobban teljesít! Szegénységben! köszönhetjük a Fidesznek meg annak a semmit érő pártnak amelyik hozzájuk csatlakozott! nem keresztény párt mert a szegények és a Népnek ártó törvényeket megszavazzák.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.