A Demokratikus Koalíció magyarázatot követel az MSZP-től arra, hogyan lehetséges, hogy a párt 42 millió forintot kapott az egyik Matolcsy-alapítványtól – mondta Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője. Gréczy Zsolt emlékeztetett: az Átlátszó egyértelműen bizonyította, hogy az MSZP-s Puch László üzleti köréhez tartozó Vabasze Kft.-nek a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Mentis Alapítványa nettó 42 millió forintot fizetett. Az MSZP-közeli cég azért kapta a 42 millió forintot Matolcsytól, hogy a leendő kecskeméti Pallas Athéné Egyetem helyén elbontson két épületet, egy volt kórházat és egy hajléktalanszállót – mondta. A szóvivő közlése szerint a DK azt is tudni akarja, hogy fizetett-e adót az offshore-hátterű MSZP-közeli cég a Matolcsy-pénzek után. Kérdésesnek nevezte, hogy mennyire ellenzékiek azok, akik egyik nap egy kastélyt juttatnának ingyen a fideszes vadászoknak, a másik nap pedig 42 milliót kapnak Matolcsy Györgytől. A DK magyarázatot vár az MSZP-től, amely immáron...

Forrás: mno.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Nem tisztem megvédeni az MSZP-t, de a cikk szerint egy bontási munkával megbíztak egy KFT-t, amelyik egy ki nem bontott formában a DK Puch-hoz köt.
És akkor mi van?
Legalább annyit mondhatnának, hogy milyen kapcsolata van a KFT-nek az MSZP-hez?
Támogatója, befizetője, pénzmosodája, vagy mi?
Így csak amolyan árnyék boxolásnak tűnik!
Nekem!
Csizmás Kond
@Horizont: ha ez mutyi akkor amit a déká kapott a zuniótol a magyar és a lengyel gazdaság elemzésére az a mutyik királya.
Béla333
@Horizont: 14.30
Igazad van! Engem valóban irritál a korrupció, csak semmit sem tudni a cikk alapján hogy mi is a helyzet, csak annyit, hogy a DK üti az MSZP-t!
quadrocopter
@Csizmás Kond: Mert? Nem a DK nyert pályazatot, hanem Gyurcsány-cég! Illene tudnod, ha már beleböfikézel!
Béla333
@Horizont: 15.56
És itta keresztkérdés: elbontotta? Megdolgozott a pénzért, vagy csak úgy kapta?
Egyébként Puch már az autópályák ügyében is állandóan Simicskához járt egyeztetni. Ezt nem én mondom, hanem Gyurcsány nyilatkozta!
Folyamatos az MSZP és a Fidesz között a mutyi. Ezért vagyok pipa Gyurcsányra, mert ezt nem szüntette meg, nem tett feljelentést akkor, amikor ő volt a miniszterelnök és egyben az MSZP elnöke! Ezért kénytelen vagyok Gyurcsányt is a mutyizók közé sorolni! (Nem szövegelni kell a lopások ellen, hanem tenni!)
egyvandor
@mariaberta: A vak is látja, de kell egy patás, akinek a nyakába lehet varrni mindent. Ha már csak a koalíció alapítási anomáliákra gondolunk. Az mszp kétszer is beakasztott. (a fideszes tömjén csoportnak van frakciója az azzal járó juttatásokkal és felszólalási lehetőségekkel)
Csizmás Kond
@Horizont: nem mostam össze...ez van, Ferenc egy személyben az altusz és a déká is.
Van egy történetem is erről. Az egyik vállalkozó aki a saját egyszemélyes cégének volt a mindenese és egyben valami pártfunkcionárius is volt a cégén keresztül kötött üzleteket nem fizette ki. Küldtek felszólítást arra sem válaszolt, így elmentek hozzá személyesen és megkérték fizessen vagy tökönrúgják...erre ő azt mondta ne őt fenyegessék hanem a céget...az nem fizet..
A nyílt tender meg ha nem az volt hogy a részeges Schultz saját kezüleg hozta a magbízást akkor az kalap alatt történt.
Csizmás Kond
@Horizont: ...a következőbe írásos kérést fogok hozzád intézni, hogy mitől mozdulhatok...:)
Csizmás Kond
@Horizont: ..mi van benne amit szerinted nem értek ?...és ki a sértődős ???
Béla333
@Horizont: 16.24
De ez a te véleményed! Mit lehetett mondjuk nekem látni Gyurcsány párton belüli harcából amit a korrupció ellen vívott? Vedd figyelembe, hogy nem a portás bácsi küzdelme volt ez a bűncselekmények ellen, hanem a párt és a miniszterelnöké!
Ne aggódj és ne sajnáld, ne próbálj mártírt csinálni Gyurcsányból: nem csak őt okolják az emberek az ország jelenlegi helyzetéért, hanem vastagon Orbánt is. Amiért nagyon sokan haragszanak az az, hogy sokak szerint Gyurcsánynak és az MSZP-SZDSZ koalíciónak "köszönhetjük" a Fideszes 2/3-ot.
És ez így is van!
Csizmás Kond
@Horizont: Már milliószor elmondtam, én nem megsértődni járok ide...:)
Csizmás Kond
@Horizont: Arra már válaszoltam...csak te mindig elvárod hogy kétszer írjam le...
Béla333
@Horizont: 16.40
Engem már vagy 10 éve nagyon aggaszt ami ebben az országban van. Ezért is van itt az idő a rendcsinálásnak.
Nem (csak) annak, hogy eltakarítsuk a Fideszt, hanem a teljes rendrakásnak. Ebbe a politikusok és pártjaik szigorú ellenőrzése és elszámoltatása kell hogy benne legyen, oldaltól függetlenül! Ők ugyanis képtelenek saját magukat normális keretek között tartani, ezért szét kell csapni közöttük! Börtönbe az oda valókkal!
coni
@Béla333: Az utolsó lehetőséget elszalasztottátok, (LMP-sek), így az elkövetkező időben maximum a korrupcióinfóra szorítkozhattok, ahelyett, hogy kormányon hasznosítottátok volna magatokat. A többi országban is 3-4-5 párt kormányoz koalícióban (lásd Holland választás) és úgy tűnik, sokkal jobban. Mára már a DK és az MSZP kikopott volna mellőletek, mert azok csak ellenzékben tudják a jó oldalukat mutatni, az LMP meg kormányon bizonyítani tudott volna, a többi kis párttal együtt és 2018-ra már egy erős koalíció lenne.
Szerintem aggódhatsz még 10-20 évig, sajnos. De ettől a tények nem változnak meg.
Béla333
@coni: 17.16
Ha az LMP összeállt volna az MSZP-vel vagy a DK-val, akkor éppen saját magukat köpték volna szemközt. Esélytelen, hogy csak azért mert összeálltak volna egy korrupt csapattal ők lehettel volna a másik kettő élő lelkiismerete!
Inkább az lett volna a valószínűbb, hogy valós vagy mondvacsinált ügyekkel pillanatok alatt őket is besározták volna, lehúzták volna őket is a mocsárba, meg is szűntek volna már.
Ennek semmi értelme nem lett volna!
Jól tették, hogy nem borultak össze, már csak azért is, mert ha megteszik, akkor engem, mint szavazójukat elveszítettek volna!

Egyébként te sem állsz össze gondolom a magánéletedben egy olyan csapattal, akik tolvajok, hazugok, ha te tiszta akarsz maradni. Olyat még nem láttam, hogy pedagógiai célzattal valaki összeáll egy ilyen társakkal mondjuk közösen dolgozni csak azért, hogy megnevelje őket! Neveljék meg saját magukat!
szép új világ
@Csizmás Kond: Miért akarod überelni Bringás/Pergető barátunkat?
Macskaszem
A szocik teljesen elvesztették a fejüket. Minap a hatvani kastélymutyit is aláírták a fidesznek, aztán rájöttek, hogy hatalmas bakot lőttek, vissza az egész.
Szerintem a fidesz direkt beugratja őket ilyen csapdákba, mert tudja, hogy fáziskésésben vannak, utólag küszködnek a hülyeségükön, ahelyett, hogy megelőznék.
Csizmás Kond
@szép új világ: ..nem überelek én senkit...és a kórusműveket sem szeretem.
coni
@Béla333: Miért beszélsz mellé állandóan? 2014-ben Bajnai arra akarta rákényszeríteni az MSZP-t, DK-t amire most Bokros.
Hogy csak addig tart a kényszerházasság amíg visszaállítják a választási rendet. Utána mindenki indulhatott volna külön és az LMP az 5%-val biztosan koalíciós tag lett volna.
Ha nyilvánosan aláírták volna ezt a megállapodást nem lett volna más választásuk mert különben a 2006-os hasonló zavargás tört volna ki.
Ellenzékben semmit nem tud tenni az LMP, csak kormányon. Az általad óhajtott helyzet, hogy az LMP egyedül kormányt alakít soha nem jön el, előbb kiesik a parlamentből.
Csizmás Kond
@Horizont: ...rajtam...biztos nem vettél be semmit ?
Béla333
@coni: 17.56
"Hogy csak addig tart a kényszerházasság amíg visszaállítják a választási rendet. "
Ezt csak kitaláltad? Szó sem volt semmiféle választási rend visszaállításáról!

"Ellenzékben semmit nem tud tenni az LMP, csak kormányon."
Ez így van mindazon ellenzéki alakulatnál, akik nem mutyiznak a háttérben a Fidesszel!

"Az általad óhajtott helyzet, hogy az LMP egyedül kormányt alakít soha nem jön el,.."
Én ilyet soha nem mondtam, de az LMP sem!
Az LMP pl. azt mondta már 2010-től kezdve, hogy egyedi ügyekben bárkivel együttműködik, de szorosabb, választási együttműködést csak azokkal tud elképzelni, akik tisztázták a szerepüket az ország lecsúszásában a Fidesz 2/3-ban. Senki nem tett/mondott semmit! Akkor?
Egyébként meg én el tudok képzelni valamiféle együttműködést az LMP, az Együtt/Juhász Péter féle vonallal, a Párbeszéddel és akár a Momentummal, ha vállalható tervekkel jönnek elő!
Ez így már egy elég jó kis szövetség lehetne!
Szerintem!
Béla333
@Horizont: 18.04
Én azért bízom abban, hogy lehet itt kötni olyan vádalkut egyes emberkékkel, ami megindíthat egy dominót! Senki sem szeretne ülni, ennél nagyobb ügyeket is elmeséltek már bűnözők a büntetésük enyhítése miatt! Mondjuk az nem árt, ha mindenki már most gyűjtögeti a bizonyítékokat, hiszen a mese nem elég...
coni
@Béla333: A választók megbüntették az LMP-t mert nem támogatta 2014-ben a kormányváltást.
Nem tanult belőle, 2018-ban ki fog esni a parlamentből mert a Fidesznek nincs szüksége már rá, (ott a MOMO) a választók meg elvesztegetett szavazatnak tekintik az LMP-re adott szavazatokat.
Ha 2014-ben nem szavazott rá Józsi bácsi 2018-ban még úgy se fog.
Hadházy hamarosan nem lesz hol elmondja se a korrupció infót, se mást. (Pontosan tudod, hogy az ATV már cenzurázza, de a múltkor beszólt nekik így marad a Hír TV. azt meg kivették az alapcsomagból.) Vége, akkor is ha nem látod be, saját hibájukból...
Csizmás Kond
@Horizont: ...szóval te tudod milyen a drog...ezt nem néztem volna ki belőled...:)
Béla333
@coni: 18.23
Dehogy büntették meg, én is rájuk szavaztam! Egyébként is hazugság, hogy ne akart volna kormányváltást, ezt csak az olyanok terjesztik, akik nem tudják elviselni, hogy az LMP szembenézésre szeretné bírni az eddigi politikai "elit"-et! Ők meg nem szeretik a tükörbe nézést, inkább azokat mocskolják, akik felhozzák, hogy talán nem így kellett volna az országgal elbánni, ahogy ők a Fidesszel közösen tették!
Eddig mindig azon károgtak egyesek, hogy az LMP nem jut be a Parlamentbe, ezzel szemben még mindig megugrották a szintet. A saját erejükből. Nem úgy mint egyes most is a Parlamentben levő pártok/politikusok!
Bármennyire is szeretnéd, fontos tényező lesz 2018-ban is az LMP, Józsi bácsi is inkább rájuk fog szavazni, mint a többi "ezen" oldali csapatra! Csak nézz körül!
Csizmás Kond
@Horizont: Tényleg nem tudom milyen...és ha megmarad az eszem nem is fogom megtudni.
Olvastam róla meg minden de tudod ez is olyan mit a szex..nem elég olvasni róla...:)
Béla333
Itt van nekünk egy olyan párt (az LMP!), amelyik olyan, amilyent szeretnének sokan: tisztességes, a korrupciót elutasító, szorgalmas, akik jó elképzeléssel, programmal rendelkeznek.
Ha nincs szükség egy ilyen alakulatra, akkor meg is érdemeljük a sorsunkat!
Én nem hiszem, hogy annyira ostobák lennénk, hogy ne lássuk hogy mire van szükségünk és hogy ezért mindenkinek tenni is kell valamit. Legalább egy X-et a megfelelő helyre húzni.
Nem a Fidesz ellen, nem az MSZP ellen vagy a DK ellen, hanem saját magunkért!
coni
@Béla333: Egy párt teljesítménye a szavazatokon látszik, ez folyamatosan csökken, tehát a választók mást várnak tőlük.
"én is rájuk szavaztam" Mégis éppenhogy átlépték az 5%-ot. Ebből 2,5% LMP szavazó, 2,5% protest szavazó (ez utóbbi gyorsan eltűnhet, pl a MOMA miatt).
Sok ismerősöm azért szavazott rájuk, hogy bent tartsa őket a parlamentben, hátha tanultak a 2014-es. hibájukból De nem tanultak, így ezek a választók is elfordulnak tőlük.
Béla333
@coni: 18.49
Szerintem mellébeszélsz! Senki nem szavaz egy pártra azért, hogy hátha megtanulnak valamit!
Ez olyan púder!
Én éppen ellenkezőleg látom a helyzetet: egyre többen látják, hogy az egyetlen vállalható alakulat az LMP. Hogy nem kell szemközt köpni saját magát, aki bízik bennük.
Nem úgy, mint a már többször is "bizonyított" eddigi korrupt, tolvaj alakulatok esetében.
Hülyék lennénk, hogy ha az elmúlt 27 év során tapasztaltak után újra csak bennük látnánk a felemelkedés lehetőségét!
Csizmás Kond
@Horizont: na jó akkor nem is feszegetem tovább...jóéjt !
...nekem hosszú napom lesz holnap...
wagabund
Oszd meg, és uralkodj!

ez többezer éve bevált, manapság is kiválóan működő megoldás. itt a példa.
coni
@Béla333: 2010-ben még a szavazók 7,48%-a látta úgy hogy Neked van igazad, 2014-ben csak 5,34%-a. Ez nem sok. De biztos vagyok benne, hogy 2018-ra az 5%-ot se ugorják meg.
Béla333
@coni: 19.38
Én meg abban vagyok biztos, hogy meglesz az 5%! Sőt! Jóval több is lesz!
Az MSZP vagy a DK nem alternatíva egy józanul gondolkodó értelmes ember számára!
Ők csak a Fidesszel tudnak összemutyizni egy jobb helyért a húsosfazék közelében.
Az LMP meg nem áll be a mutyibrigádok közé szerintem!
coni
@Béla333: @Béla333: Ne felejtsd el, hogy vannak új pártok, amelyek arra nem lesznek jók, hogy a Fideszt megszorongassák (összefogás nélkül) de az LMP-től szavazókat vesznek el (Gémesi féle jobbközép párt, Bokros, MOMO..) Az LMP protest szavazói ha megtalálják a helyüket faképnél hagyják az LMP-t, mert nem a programja miatt szavaztak rájuk 2010-ben és 2014-ben hanem mert nem volt saját pártjuk miután kiábrándultak az MSZP-Fidesz koalícióból. Te 2014 előtt is azt állítottad, hogy az LMP pályája felfele ível. Abból, hogy csökkent a támogatottságuk én arra következtetek, hogy a szavazók többsége jobban örült volna egy kormányváltásnak mint a négy éven keresztül tartó korrupcióinfónak...
wagabund
@Mirabilis: attól tartok Molnár urat fordítva tették fel a lóra...vagy...esetleg lóvá tették? merthogy valami nagyon nem stimmel nála, az biztos...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.