Mellette az is, milyen gyakran szexelünk és maszturbálunk. Ez alapján nem mi lehetünk Európa legforróvérűbb nemzete.

Januárban vették fel az ELTE kutatói Magyarország eddigi legnagyobb online szexfelmérését, aminek során egy részletes anonim kérdőívet kellet kitölteni.

Azóta megjöttek az első eredmények. A tesztet egy hónap alatt 15 ezer ember töltötte ki, 64,8 százalék férfi, 34,7 százalék nő, és 0,6 százalék azt jelölte, hogy az "Egyéb" kategóriába tartozik. Átlagéletkoruk 33 év volt.

Kiderült, hány szexpartnere volt az átlagmagyarnak

A kitöltők átlagosan 13 évesen maszturbáltak először, 17 évesen veszítették el a szüzességüket és 7 szexuális partnerük volt eddig az életük során.

A párkapcsolatban élők átlagosan heti egy alkalommal élnek szexuális életet, de kevesebb, mint a kitöltők fele elégedett ezzel a gyakorisággal.

A válaszadók több mint háromnegyedének mindig vagy majdnem mindig van orgazmusa az együttlétek során, de ennek ellenére csak 68 százalék elégedett a párjával való szexuális életével. Több mint 60 százalék soha nem használ semmilyen segédeszközt szex közben.

Átlagosan hetente egy alkalommal maszturbálnak, eközben a 13 százalékuk soha nem néz pornót, viszont 40 százalék majdnem mindig vagy mindig. A kitöltők kb. egyharmadának volt alkalmi szexuális kapcsolata az elmúlt év során.

(444)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
@RonaGyuri: Ha már vicc..
Egy várandós asszonyka ellenőrzésre megy az orvosához. A vizsgálat után szégyenlősen megszólal:
- A férjem megkért, hogy kérdezzek meg valamit.
- Tudom, tudom - feleli a doki. - Megnyugodhat, a szex nem veszélyes egészen a terhesség utolsó hónapjáig.
- Nem egészen erről van szó. Hanem arról, hogy nyírhatom-e továbbra is én a füvet.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ila51
@Szeparepa2: és ha azt kérdik meg , melyikkel volt több problémájuk ?...:D
Szókrakész
@ila51: Bocsi, hogy hetero vagyok és egészséges párkapcsolatban, családban gondolkodok, élek!
Inkább vagyok fineszes és egészséges, mint beteges liberó!
simmering73
Ha a kocsmában a haveroknak mondja akkor sok. Ha a párja kérdezi, akkor kevés.
qxy
@ila51: Tudod, engem egyszer kérdeztek meg otthon a kenyér ár emelésről kamera mikrofon minden.Várták a megszokott " nem tetszik " választ és azt mondtam. Keveslem.Én duplájára emelném az árát.Mert a Német a Svájci olyan szegény hogy ő nem dob ki egy falat kenyeret sem de a Magyar egy hétvégén annyit dob ki mint amit a Német egy hétig eszi. Vagyis, Jobban élünk nem? ha ezt is megengedhetjük ugye?? Hogy nem mindenki? ez igaz de amikor a lakótelepeken a szegényebb réteg lakik és ott ez megy akkor a gazdag, mit dobálhat ki??
Szókrakész
@qxy: Kifelejtetted az egyenletből a nyugati és a csíkosboltos, vagy óceános, vagy más kenyerek minőségi különbségét.
qxy
@Szókrakész: Tudod, én is hallottam hogy egy nap után nem lehet megenni meg penészes. kimondottan a leértékelt kenyeret vettem meg a teszkóban egészet is szeleteltet is. én három négy napig eszek egy zacskó kenyeret ( 750 gr.) Meg lett " eszve" semmi baja nem volt.de a csiga pékség kenyér ötszörös áron, az másnap savanya volt.Mert ki már azt vettem, hogy itt kint is ehessek fonom " hazai kenyeret " -nem jött össze.-

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél