A kormánynál lobbizik Tarlós István a BKV-dolgozók béremeléséért – értesült a 24.hu.

A BKV alkalmazottai egyre türelmetlenebbek, tavaly november óta nem tudtak megegyezni a fizetésekről, miközben az állami közlekedési társaságoknál már megállapodtak. A sztrájk helyett egyre többen dönthetnek úgy, hogy elhagyják a BKV-t, ha áprilisig sem sikerül megállapodni a bérfejlesztésről. Az Egységes Közlekedési Szakszervezetnél több mint nyolcszáz aláírt felmondási nyilatkozatot helyeztek letétbe.

„Látszik a cég vezetésén is, hogy bajban vannak. Már csak azért is, mert ők konkrétan a saját számaikkal, statisztikáikkal mutatták be azt, hogy már tavaly óta, csak járművezetőknél ötszáz fő hagyta el a céget. És a következő időszakban ez a szám akár ezer főre rúghat. Nem egy kitalált szám, teljesen valós az, hogy ennyien távoznának a cégtől. Tehát a cégnek sürgősen lépnie kell, különben valóban elveszíti a dolgozóit”

– mondta a Hír TV-nek Nemes Gábor , az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Kövesd a Tarlóst, a párt szavát, és győzni fogsz, te büszke BKV! A párttal, a néppel ...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
relatív
Ki a BKV igazgatója ?! A szakszervezet a menedzsmenttel állapodhat meg a jövedelmi követelések, és az azzal összefüggő kötelezettségek körében.

Másnak nincs - legálisan nem lehet - köze kettőjük egyeztetéséhez.
relatív
@Eladott Ország: Bármely szakma fizetéseinek országhatáron túli összehasonlítgatása egy tévút !
Egy államon belül a termelési hatékonyság határozza meg a az árak - megélhetés - és a jövedelmek viszonyát.

A sokat példálózott országokban a fizetések a helyi megélhetési körülmények adottságainak függvényeként alakultak, és nem biztos, hogy az pozitív mérleget adna a magyarországi hasonló tényekkel szemben...

Persze, azt nem lehet állítani, hogy országunkban ez a fenti mérleg kiegyenlített !
Eladott Ország
@relatív: Az viszont elég beszédes szám , hogy a rendszárváltás óta nem hogy felzárkóztunk volna, hanem még a volt szocialista tömb is elhúzott mellettünk, és ánuszrózsán csókoljuk, a szlovák gazdaságot és életszínvonalt, pedig a kiindulási paramétereink sokkal jobbak voltak, a volt "versenytársasaknál". Ezt meg lehet magyarázni a fidesz holdudvarnak, és a NER bandatagoknak, a függvényekkel argumentumokkal együtt, meg az adottságokkal, a rakás szarral, a polgárok gyomra már nem veszi be. Amit ezzel az országgal műveltek az elmúlt években az felért egy országdúlással, mohácsi vésszel.
Eladott Ország
@relatív: Tájékozató az országhatáron túli összehasonlítgatási tévúthoz !
Az EU-ban 263 régió van, Magyarországon belül 7.
A legfontosabb Magyarországra vonatkozó tanulságok:
Egyetlen magyarországi régió sem éri el az EU-s átlagot, bár Közép-Magyarország (Budapest és környéke) elég közel van hozzá. 2013 óta mind a 7 magyar régió rontott a helyezésén, és Észak-Magyarország különösen sokat rontott, és így rákerült a lecsúszó régiók listájára is, az egykori kommunista országok régiói közül egyetlenként. Az egészségügyi helyzetet értékelő pontokban az összes magyar régió a legutolsók között van, Észak-Magyarország konkrétan az utolsó előtti egész Európában. Nagyon rossz pontokat kapott Magyarország az alapfokú oktatására és az állami intézmények hatékonyságára is. A helyzet katasztrofális.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.