Doszpot Péter felesége, a Micsoda nők! című műsor egyik állandó résztvevője. Várkonyi Andrea műsorában őszintén számolt be egy korábbi, 5 éves kapcsolatában elszenvedett testi és lelki sérüléseiről.

Doszpot Evelin fontosnak tartotta kiemelni, hogy hiába tűnik kívülállóként világosnak és egyértelműnek egy ilyen helyzet, belülről mindenképpen bonyultabb, összetettebb és félelmetesebb is lehet.

A félelem van olyan nagy úr, hogy lesakkozod magadban azt, hogy hogy tudom a legjobban mentesíteni magamat. Vagy még tovább menve, hogyan tudok láthatatlanná válni ebben a sztoriban, hogy ne rajtam csattanjon, ne kapjak, vagy annyit ne kapjak, mint amennyit kapok. A kérdésre pedig, hogy miért vagy benne… Ugyanez a válasz. Hogy a félelem olyan nagy úr, hogy nem mered a külvilág felé, de még magad felé sem beismerni.Van az a fajta félelem, amikor én saját magamnak hazudok, és azt mondom, hogy biztos én voltam az oka, vagy én csináltam valamit. Nálam hosszú éveknek kellett eltelni ahhoz, hogy rájöjjek, hogy nem, nem én voltam az

– mesélte Doszpot Evelin, aki azt mondta, a legnehezebb pillanatokat talán az önmagával és a helyzettel való első szembenézés okozta.

 Ma már, gyógyult lélekkel azt mondom,egy nő nem tud olyat csinálni egy kapcsolatban, amivel ezt kiérdemelné. Erre nincs indok, és nincs megfogható, megmagyarázható és elfogadható bármi, amire az erőszak legyen a válasz.Az erőszak alatt nem a fizikai erőszakot értem csak, a lelki terror része erősebb tud lenni gyakran. De ki lehet jönni belőle! (…)Olyan sokan vagyunk, akik elnémulnak kapcsolatokban; és ha valamit, akkor csak a némaságot ne válassza egy ilyen történetben a nő, mert azzal halálra ítéli a saját nőiességét, énjét

– hangsúlyozta.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
...és az orbáncsicska barnanyelvű propeller "szerkesztőség" nem nevezi meg a hír forrását. Nyaljatok csontig a gazdátoknak propeller "szerkesztők" !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.